Szikorszka Tetjana és Hidi László művésztanárok négykezes zongorajátékával és a Délibáb AMI tehetséggondozó csoportja bécsi keringőjével kezdődött Kisvárda Város Önkormányzata és a Kisvárdai Tankerületi Központ idei pedagógusnapi ünnepsége.
Leleszi Tibor polgármester és Pásztor Gyula Csabáné tankerület-igazgató beszédeikben méltatták a Kisvárdán és térségében dolgozó pedagógusok, óvodapedagógusok, művésztanárok elhivatott munkáját, példa-és mintaértékű szakmájukat, magas színvonalon végzett mindennapi feladataikat.
- Werner Gyula városi kitüntetés-
Kisvárda város Önkormányzata 2014-ben hat szakmai díjat alapított. Ezek közül az egyik a Werner Gyula-díj, mely a pedagógusok munkáját hivatott értékelni, méltatni és elismerni, mely ereklyeként tesz tanúbizonyságot birtokosa kiemelkedő szakmai felkészültségéről és tudásáról, s melyet hagyományosan a pedagógusnapi ünnepségünkön adunk át ebben az évben egy pedagógusnak és egy óvodapedagógusnak.
Kisvárda Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntése alapján,
2024-ben Werner Gyula-díjas:
VERES MIKLÓS
a Várday Kata Református Általános Iskola Gimnázium és Kollégium pedagógusa.
/a névre kattintva olvasható a díjazott méltatása/
A városi kitüntetést dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő és Leleszi Tibor polgármester adták át.
- Kisvárda Város Önkormányzatának díjazottjai -
Az elismerő okleveleket, könyv-utalványokat, plaketteket és virágokat Leleszi Tibor polgármester és Pásztor Gyula Csabáné tankerület-igazgató adták át.
AZ ÉV PEDAGÓGUSA:
/a nevekre kattintva olvashatóak a díjazottak méltatásai/
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
Budai-Kiss Ildikó
Czifra József
Maklári Tivadar
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
Krakkné Varga Csilla Ilona Balázsné Szabó Lívia
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Tóthné Spekker Melinda
Diákné Váradi Enikő
II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola Dr. Vargáné Ésik Emese
Vári Emil Általános Iskola
Bátyiné Nagy Éva
Gönczné Gyarmati Krisztina
Szent György Görögkatolikus Általános Iskola Bodnár-KatonaViktória
Somogyi Rezső Általános Iskola Tamásné Dicső Ágnes
Teichmann Vilmos Általános Iskola Eszterhai Zsuzsanna
Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Középiskolai Tagintézménye Balázs Anita
Apáczai Oktatási Centrum Vári István
Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola Hidi László
Kisvárdai Református Alapfokú Művészeti Iskola Mazurka Tamás
Délibáb Alapfokú Művészeti Iskola Harjai-Andrejcsik Boglárka
AZ ÉV FEJLESZTŐ PEDAGÓGUSA: Oláhné Fucsku Krisztina
AZ ÉV ÓVODAPEDAGÓGUSA:
/a nevekre kattintva olvashatóak a díjazottak méltatásai/
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda Fülöp Krisztina
Szent György Görögkatolikus Általános Iskola Kovácsné Belinszky Valéria Zsófia
Kisvárdai Egyesített Óvoda
Lizaneczné Halász Judit
Ötvösné Papik Ildikó
Kiváló vezető Hegedüs Viktória
Gyöngyszem Református Óvoda Bartháné Molnár Katalin
AZ ÉV TANULÓJA
/a nevekre kattintva olvashatóak a díjazottak méltatásai/
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium
Borsi Attila
Vincze Vivien
Kosztyi Judit
Kristóf Balázs
Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
Ihnat Róbert
Virgula Tekla
Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
Jenei Kristóf
Jenei Marcell
II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola Répássy Márk Dániel
Vári Emil Általános Iskola
Révész Lilla
Kiséry Ákos Zoltán
Szent György Görögkatolikus Általános Iskola Kardos Márton
Somogyi Rezső Általános Iskola Fodor Bence
Teichmann Vilmos Általános Iskola Veres Dóra
Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium Középiskolai Tagintézménye Jenei Enikő
Apáczai Oktatási Centrum Tóth Dénes
AZ ÉV „KIS MŰVÉSZE”
/a nevekre kattintva olvashatóak a díjazottak méltatásai/
Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola Kritharakis Ilias
Kisvárdai Református Alapfokú Művészeti Iskola Takács Loretta Kata
Délibáb Alapfokú Művészeti Iskola Sipos Hanga
- A Kisvárdai Tankerületi Központ díjazottjai -
/a nevekre kattintva olvashatóak a díjazottak méltatásai/
Az Innovatív Vezetői Díj adományozható azoknak a vezetőknek, akik huzamosabb idő alatt végzett tevékenységük eredményeként, a pedagógiai munkát tekintve kedvező hatást, elmozdulást értek el az általuk irányított közösségben. A Kisvárdai Tankerületi Központ Innovatív Vezető Díját a 2023/2024-es tanévben Lenyuné Farkas Katalin az Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola igazgatója, vezetője kapja.
Életműdíj adományozható azoknak a nyugdíjba vonuló főigazgatóknak/igazgatóknak, akik kimagasló munkájukkal, példamutató magatartásukkal, szakmai eredményeikkel, publikációs és tudományos tevékenységükkel, valamint a hagyományok ápolásával hozzájárultak az intézmény hírnevének öregbítéséhez. A Kisvárdai Tankerületi Központ Életműdíját a 2023/2024-es tanévben Daniné Groholy Gabriella az Pusztadobosi Általános Iskola igazgatója kapja.
A Kisvárdai Tankerületi Központ Innovatív Pedagógus Díjat a 2023/2024-es tanévben Dr. Konczné Dr. Jámbrik Katalin a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium pedagógusa, Ténai Nóra a Vári Emil Általános iskola pedagógusa és Földi Ferenc a Záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa kapja.
A Kisvárdai Tankerületi Központ Esélyteremtő Pedagógus Díjat a 2023/2024-es tanévben Dóbus Emőke a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium pedagógusa, Dolhai Zsóka a Vári Emil Általános Iskola pedagógusa és Papp János a Vasmegyeri Megyer Vezér Általános Iskola pedagógusa kapja.
A Kisvárdai Tankerületi Központ Közösségfejlesztő Pedagógus Díjat a 2023/2024-es tanévben Járminé Hegedüs Andrea a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium pedagógusa, Kertész Zoltánné a Tornyospálcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Czóbel Minka Tagintézmény tagintézmény-igazgatója, pedagógusa és Péter Tibor a Vári Emil Általános Iskola pedagógusa kapja.
A Kisvárdai Tankerületi Központ Tehetséggondozó Pedagógus Díjat a 2023/2024-es tanévben Harmati Tamás Gézáné a Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola pedagógusa, Tóthné Annuska Zsuzsanna a Vári Emil Általános Iskola pedagógusa és Brekovszki István a Dombrádi Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusa kapja.
A Kisvárdai Tankerületi Központ Iskoláért Díjat a 2023/2024-es tanévben Molnár Tímea a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium foglalkoztatottja, Sebők Jánosné a Teichmann Vilmos Általános iskola foglalkoztatottja és Vass Mónika a Záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola foglalkoztatottja kapja.
-Tankerület tanulói-díjak átadása-
Kiváló Sportoló Díjat alsó tagozaton a 2023/2024-es tanévben Pócsik Balázs Szabolcs a Záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója kapja.
Kiváló Sportoló Díjat felső tagozaton a 2023/2024-es tanévben Tóth Botond a Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója kapja.
Kiváló Sportoló Díjat középiskola kategóriában a 2023/2024-es tanévben Kézi Bence Gyula a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanulója kapja.
Kiváló Művész Díjat felső tagozatona 2023/2024-es tanévben Zámbó Mirjam a Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola tanulója kapja.
Kiváló Művész Díjat középiskolai kategóriábana 2023/2024-es tanévben Nagy Benedek a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium tanulója kapja.
A Kisvárdai Tankerületi Központ Kiváló Versenyző Díjat alsó tagozaton a 2023/2024-es tanévben Kritharakis Ilias a Vári Emil Általános Iskola tanulója kapja.
Kiváló Versenyző Díjat felső tagozaton a 2023/2024-es tanévben Kurucz Hunor a Vári Emil Általános Iskola tanulója kapja.
Kiváló Versenyző Díjat középiskola kategóriábana 2023/2024-es tanévben Farkas Péter a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium tanulója kapja meg.
Kiváló Önmegvalósító Díjat felső tagozatona 2023/2024-es tanévben Szász Vivien a Tarpai Esze Tamás Általános Iskola tanulója és Veres Bence a Teichmann Vilmos Általános Iskola tanulója kapja.
Kiváló Önmegvalósító Díjat középiskola kategóriábana 2023/2024-es tanévben Almási Dorina a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium tanulója kapja.
Nyugdíjba vonuló pedagógusok és pedagógiai munkát segítők:
Balogh Ida, Csuka Tiborné, Koczák Andrásné, Liki Béla Sándorné, Lipták Bertalanné, Veres Miklós, Pekola Miklósné, Juszku Elemérné, Gyüre Tamás, Kiss Tibor, Tótik Ágnes, Hegedüs Viktória, Gáspár Sándorné, Juhász Ágnes, Agárdi Gáborné Csáki Ildikó, Bábás Erika Ilona.
Az ünnepség kulturális részében közreműködött továbbá: a Vári Emil Általános Iskola Piruett Táncegyesületének különleges keringő-formációja. Vezetőjük: Gönczné Gyarmati Krisztina; illetve a Délibáb AMI jive-formációja: a „francia álom” koreográfusa Dégi Zoltán.
Az ünnepség végén süteménnyel és üdítővel, továbbá a jelen lévő pedagógusoknak, oktatásban/nevelésben dolgozóknak egy-egy szál virággal kedveskedett Leleszi Tibor polgármester.
GRATULÁLUNK A DÍJAZOTTAKNAK!
-Kisvárda Város Önkormányzata-
Fotók: Pálinkás Tamás