Kultúra
„Köszönöm, hogy magyar nyelven szólhatok, imádkozhatok és álmodhatok!”
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban, ezen a napon tisztázta le és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
„Az Isten itt állt a hátam mögött s én megkerültem érte a világot” - dr. Seszták Miklós karácsonyi köszöntője
Szenteste napján, a várakozásunk végén, a „mindent elkészítettem-e?” kérdés bizonytalanságában és feszültségében József Attilának ez a vers-idézete jut az eszembe.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
„Létezni annyi, mint szeretni!” - Leleszi Tibor polgármester karácsonyi köszöntője
A karácsony ünnepe egy egészen más világ hangulatával borítja el a szívet: felemel a szépség, a béke, a szeretet, a fény világába. Jólesik ez, a hétköznapok szürkesége, gondjai-bajai közepette.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Csendben, békességben vár minket, hogy találkozhassunk VELE
„Az Isten itt áll a hátam mögött s én megkerültem érte a világot”. Advent utolsó vasárnapján, a várakozásunk véghajrájába, a „Mindent elkészítettem-e” - kérdés bizonytalanságában és feszültségében, József Attilának ez a verse jutott az eszembe.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Hit-remény és öröm ragyog a kisvárdai főtéren
Advent harmadik vasárnapja kiemelkedik a többi közül, liturgikus színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
HIT és REMÉNY egyszerre tündököl Kisvárdán
Múlt héten vasárnap a hit, mától pedig azzal együtt, a remény gyertyája is tündököl a városi adventi koszorún Kisvárdán.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
A HIT gyertyája szórja fényét mindenki szívébe Kisvárdán
Immáron 11 éve annak, hogy mind a négy adventi vasárnapon együtt élik át a várakozás örömét a kisvárdaiak.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
20 éves művészet és 600 éves történelem, egy tárlatban Kisvárdán
A fiatal, 1980-as születésű Koszta Zoltán már kisgyermekkorában rajongott a rajzolás és festés minden formája, technikája iránt. S nem csak, hogy rajongott érte, hanem már egészen fiatalon kiderült különleges kézügyessége, ami természetessé tette számára, hogy a művészi pályára lép.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Bordalokat énekeltek a kisvárdai dalárdások
Vásárosnaményban három év elteltével újra megrendezték a Beregi Dalárnapot, immár második alkalommal. Erre a rendezvényre 8 kórus kapott meghívást, köztük a Kisvárdai Férfidalárda is.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
A lánglovagok pörköltje lett a legfinomabb
26. alkalommal hirdették meg a szabadtéri főzőversenyt. Augusztus 20-án, a Flórián téri parkban hat csapat állt a bográcsok mögé, hogy számot adjanak főzőtudományukról és a kóstolójegyek ellenében, a vendégeket is jól lakassák.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Bábás Erika festő,- és zománcművész képviseli Kisvárdát a megyei tárlaton
A megyénkben élő hivatásos képzőművészek munkáiból nyílt kiállítás július elején a Nyíregyházi Városi Galériában.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Sikeres volt és emlékezetes marad a második is!
Immár hagyományt teremve, második alkalommal rendeztük meg a Nemzetek Találkozója a Rétközben nevet viselő kulturális-,és gasztronómiai fesztivált Fényeslitkén.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
A Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja díjazottjai
A megnyitó ünnepségen a Himnusz, a záróünnepségen a Szózat közös eléneklésével kezdődött-, illetve zárult a Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválja.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
77 éve indult el az első kisvárdai halálvonat
Ismét eltelt egy év. Ismét történelmünk egy fájdalmas és megrendítő pontjához, dátumához érkeztünk. A soha fel nem fogható és embertelen tragédia napjához: a KISVÁRDAI HOLOKAUSZT időpontjához.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Rajzok, versek, dalok, festett kövek, díjak és ajándékok Kisvárdán
Egy hónappal ezelőtt hirdetett rajz-, és irodalmi pályázatot „Az én csodálatos anyukám” címmel a kisvárdai Segítő Kéz az Elesetteknek Alapítvány. A felhívásra várakozáson felüli, rekordszámú pályamunka érkezett az óvodásoktól a középiskolásokig.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Emléktábla az olimpiai bajnoknak
Dr. Halasy Gyula olimpiai bajnok sportlövő, edző és szakíró 1891. július 19-én született Kisvárdán. Jogi doktorátusát és kereskedelmi diplomáját Bécsben szerezte. Az első világháború alatt frontkatonaként szolgált, egy közelében felrobbant gránát hatására nyolc hónapra megnémult. Sportolóként több sportágban is tevékenykedett, mint vívás, lovaglás és műkorcsolyázás.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt!
„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámasztása által!” (1Péter 1,3)
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Ez a húsvét a REMÉNY húsvétja!
Tisztelt lakosság, kedves kisvárdaiak! Ezekben a vészterhes, nehéz időkben is elérkeztünk a kereszténység legnagyobb ünnepéhez. Jézus kereszthalálának és feltámadásának mindent felülíró szent napjaihoz. Azonban most ezek a napok, percek, órák sokkal jelentősebb üzenettel bírnak mint valaha.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra