Közélet
Angyalbatyu az Angyalkáknak!
Az adventi koszorún a harmadik, rózsaszínű gyertya az öröm szimbóluma. Ennek jegyében a tavalyi évhez hasonlóan az idei esztendőben is igyekeztünk örömet szerezni a Felső-Szabolcsi Kórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályon ápolt gyermekeknek és a dolgozóknak a Görögkatolikus Egyházközségünk Karitász tagjaival és Ferenc atyával 2020. december 12-én.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Megszűnik a vásárlási idősáv!
A kereskedelmi szervezetek és az Idősügyi Tanács javaslatára a kormány felfüggeszti az idősek vásárlási idősávját december 12. szombattól, ezzel segítve, hogy a karácsonyi bevásárlások idején ne legyen tumultus az üzletekben.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Kisvárdai háziorvos az év megyei önkéntese!
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház, az önkéntesek világnapja alkalmából pályázatot hirdetett "Az év Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkéntese” címmel, a megyében önkéntes tevékenységet végzők elismerésére. A jelöltek közül egy független szakmai zsűri választott ki három nyertest, akik emlékplakettet és ajándékutalványt kaptak.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Három mázsa szemét és egy illegális szemétlerakó az Asszony hegyen
A MadMan Team idén ősszel első alkalommal szervezte meg szemétgyűjtő akcióját a Kisvárda melletti Asszony hegyen és környékén.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Angyalok (is) hirdetik az eljövetelt Kisvárdán
Az adventi koszorú örökzöld ágakból font, négy gyertyával díszített koszorú. Az adventi várakozás szimbóluma: gyertyái az adventi időszak négy hetét jelképezik.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Új szabályok vannak érvényben a kisvárdai postákon is!
November 26-a csütörtöktől, az ország összes postáján, így a kisvárdai 1-es és 2-es postán is, a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelüktől pedig türelmet kérnek - közölte a Magyar Posta.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Nem állt le, csak átalakult a vendéglátói élet Kisvárdán
A koronavírus-járvány elleni védekezés jelenlegi, második szakaszában nem ismeretlen az a kormány által elrendelt szabály, miszerint a vendéglátóhelyek vendégeket nem fogadhatnak, illetve csak arra az időre, míg a megrendelt étel/italt elviszik.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Gazdaságvédelmi intézkedések-bértámogatás-költségtérítés
A Magyar Közlönyben megjelentek a részletei azoknak a gazdaságvédelmi intézkedéseknek, amelyek a korlátozások közepette a járvány hatásainak enyhítését célozzák adókedvezmények biztosításával, a szálláshely-szolgáltatók foglalásaik kieséséből származó költségeinek megtérítésével és bértámogatások nyújtásával.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Körözött járművet fogtak a kisvárdai rendőrök
A Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai intézkedtek 2020. november 3-án Kisvárdán egy személygépkocsival közlekedő ukrán állampolgárságú járművezetővel szemben.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Ebben a kisvárdai kertben csodás az évszakok körforgása
A szépen gondozott kert nemcsak tavasszal vagy nyáron lehet csodaszép, hanem az ősz ezernyi színével vagy a tél fekete-fehér előkelőségével is szívet melengető látvány. Ám a látványnál is többet ad, amikor kiülünk a teraszra, és figyeljük a napok, évszakok változását, az egyre sokasodó madársereget, ahogy keresik az élelmet, mert a réten-mezőn-erdőn lassanként megfogyatkozik az eleség, ha a hideg kopogtat az ajtónkon.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Kezdődik a téli időszámítás
Újra óraátállításra kerül sor most vasárnap, október 25-én hajnali 3:00 órakor 2:00 órára kell visszaállítani az órákat. A téli időszámítás hivatalos kezdete a gyakorlatban tehát azt is jelenti, hogy egy órával többet alhatunk, mivel visszafelé tekerjük az órát. Nem sokáig lesz ez így, hiszen az Európai Parlament a tavaszi és őszi óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett foglalt állást korábban.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Diákokon segített a Kisvárdai Nőegylet
Idén novemberben ünnepli megalakulásának 5. évfordulóját a Kisvárdai Jótékony Nőegylet, melynek tagjai az elmúlt évek alatt már számos jótékonysági összefogást, adományozást és rendezvényt tudhatnak maguk mögött.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Tapintható Kisvárda a sétáló utcában
Magyarországon a Rotary Klubok 1998-tól, a cselekvő humanizmus szellemében támogatják a vakok és gyengénlátók részére hasznos domborművek felállítását. A Kisvárdai Rotary Club tagjai is fontosnak tartották, hogy városunkban is legyen egy „Tapintható-Láthatatlan” dombormű.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Elkezdődött a kisvárdai kórház Központi Laboratóriumának felújítása
Az Interreg V-A Románia-Magyarország Együttműködési Program keretében „2 ország-4 partner” összefogásának köszönhetően, megújul a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház laboratóriuma.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Járványügyi intézkedések és szabályok a Kisvárdai Járási Hivatalban és intézményeiben
A COVID-19 koronavírus járvány terjedésének megakadályozása érdekében járási hivatalunk valamennyi ügyfélszolgálatára, ügyintézési pontjára vonatkozóan (Kormányablak Osztály, Foglalkoztatási Osztály, Hatósági és Gyámügyi Osztály, Népegészségügyi Osztály, Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály) az alábbi járványügyi intézkedések vannak életben:
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Városok Viadala Tégláson
Városunk, Kisvárda képviseletében ez évben másodszor vett részt a Kisvárda Vitézei Kulturális Egyesület, a hetedszer megrendezett Városok Viadala elnevezésű íjász csapatversenyen. A versenynek idén is Téglás városa adott otthont 2020. szeptember 11-12-én.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Szobor készült a SZERETET szimbólumaként Kisvárdán
Már messziről tündököl a kisvárdai Várkertben az a Szeretet-szobor, melynek létrejöttét a Szeretet hatalma Alapítvány álmodta meg.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Pályázni-pályázni-pályázni! Merjenek nagyot álmodni!
Szeptember 3-án a Városháza nagytermében tartott információs fórumot a Hierotheosz Egyesület égisze alatt működő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet