Közélet
Országos kitüntetést kapott a kisvárdai tűzoltó
A Rendkívüli Helytállásért Érdemjel arany fokozatával ismerték el március 1-jén a hivatásos tűzoltókból álló HUNOR Mentőszervezet, az Országos Mentőszolgálat HUNOR-al együtt dolgozó orvosainak, valamint a Terrorelhárítási Központ szakembereinek kimagasló helytállását, amelyet a Törökországban bekövetkezett földrengés okozta katasztrófát követően tanúsítottak.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
A 90 esztendős Jolika néni járt a polgármester irodájában
Magyarország Kormánya az Idős-ügyi Tanács kezdeményezésére, a szépkorúak iránti társadalmi megbecsülés kifejezéseképpen rendeletet alkotott a szépkorúak jubileumi köszöntéséről.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Kisvárdáról indult életet menteni és segíteni Törökországba!
Mint ismert, erős földrengések rázták meg Törökország déli és Szíria északi részét hétfőn hajnalban. Több százan életüket vesztették, rengetegen megsérültek, ezer fölött van az összedőlt épületek száma.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Sok-sok ajándék és közös fenyőfadíszítés az akadémián
Közel fél millió forint összértékű adománnyal érkezett a Várda Labdarúgó Akadémiára dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, Lengyel Tímea a Segítő Kéz az Elesettekért Alapítvány elnöke és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere.
- Kategória: Közélet
Több mint 200-an díszítették a 22 kis fenyőfát
Kisvárda Város Önkormányzatának támogatásával, a Kisvárdai Egyesített Óvoda szervezésében városunk állami-, és egyházi fenntartású köznevelési és közoktatási intézményei közösen öltöztették ünnepi díszbe a Béres Parkot.
- Kategória: Közélet
INGYENES prosztatarák szűrés Kisvárdán!
Novemberben fókuszban a férfiak! A Kisvárdai Jótékony Nőegylet, együttműködve a Szent Damján Görögkatolikus Kórházzal, ingyenes prosztatarák szűrést szervez.
- Kategória: Közélet
Lakossági tájékoztató a 2022. évi mezőgazdasági összeírásról
Tisztelt Városlakók! A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatása alapján Kisvárdán rendszeres mezőgazdasági összeírást hajt végre „Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2022” elnevezéssel. Az adatfelvétel Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) szerinti nyilvántartási száma 2219.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Volt Besis diák, most köztársasági ösztöndíjas egyetemi hallgató
Paál Zoltán 2017-ben végzett a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégiumban. A középiskolai tanulmányai után felvételt nyert a Debreceni Egyetem magyar-történelem szakos osztatlan tanári képzésére.
- Kategória: Közélet
Szigeteljék a vízmérő aknákat és a fedlapokat!
A NYÍRSÉGVÍZ Zrt. felhívja tisztelt felhasználói figyelmét arra, hogy cselekedjenek időben, és kerüljék el a hideg hatására bekövetkező vízmérő-meghibásodás helyreállításának, illetve a vízelfolyás miatt jelentkező, magasabb vízdíjszámlának a költségeit.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Három évtized emlékei Diner Gézával
A Kisvárdáról, illetve a környékről elszármazottak, ha viszonylag ritkán is, időnként visszatérnek azért, hogy emlékeiket felidézzék, s meglátogassák azokat a helyeket, amelyekhez kötődnek. Ilyen nagy és rendszeres visszatérők voltak a Dinerek is. Diner Géza évente általában két alkalommal /rendszerint májusban és Mindenszentek idején/ ellátogatott Kisvárdára.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Hiánypótló szolgáltatás indul a kisvárdai kórházban!
Új szakrendeléssel bővül a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórház járóbeteg szakellátása: 2022. novemberétől Pszichiátriai szakrendelés és gondozó lesz elérhető intézményünkben.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Emléktáblát avattak a Zrínyi téren
Kisvárda Város Önkormányzata és a Kisvárdai Városszépítő Egyesület 2022. október 21-én emléktáblát avatott dr. Bujdos Géza emlékének, halálának 50. évfordulója alkalmából.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Robot is van ebben a kisvárdai gyógyszertárban
1995-ben épült az Árpád utcán dr. Béres József patikája, mely 2022-ben már megújult belsővel és modern technikai eszközökkel szolgálja ki a betegeket és a szomszédban lévő kórház orvosait is.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Kuffler Mentor Díjas a kisvárdai pedagógus
A Stephen W. Kuffler Kutatási Alapítvány kiemelkedő teljesítményű középiskolai biológia tanárok munkáját ismeri el. A róla elnevezett díjat Dr. Somogyi Péter adományából alapították a világ vezető idegtudósai.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Tíz mázsa szemetet szedtek, önkéntesen
Október 9-én a MadMan csapata (Magadért Mozgásban Sportegyesület) és barátaik, családias légkörben és mindemellett jó célt szolgálva megtisztították a sokak által kedvelt Asszony-hegyet és környékét.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
KI lesz 2022-ben AZ ÉV ÖNKÉNTESE megyénkben? – küldje el jelölését!
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház újra pályázatot hirdet „AZ ÉV SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI ÖNKÉNTESE” címmel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében önkéntes tevékenységet végzők elismerésére.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Kisvárdai sírásók az ország legjobbjai!
Szeptember 3-án Tatán, a Kocsi úti temetőben reggel 9:00 órakor indították a stopperórákat, amikor megfeszített tempóval és lapátolással, tűző napsütésben, hatalmas porfelhőbe burkolva küzdöttek meg a földdel és egymással is a hazai temetkezési vállalatok nevező sírásói. Igen, jól olvassák, sírásói!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Ballag már a vén diák – 53 éve érettségiztek
2022. augusztus 13-án, 53 év eltelte után ismét találkoztak az 1969. évben végzett IV/A osztály egykori besis diákjai.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet