Helyi hírek
Seszták Miklós: „A legnagyobb bátorság most is a békéhez kell!”
Legújabb kori történelmünk során mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt 1848. március 15. megünneplése. Fontos volt, mert a magyar szívekben mindig magában hordozott egy sajátos szimbolikus jelentéstartalmat, a szabadság, a fejlődés, a modernizáció és a nemzeti tudat érzését.
- Kategória: Közélet
Állami kitüntetést kapott Nagy Szilárd!
„Szemtelenül” fiatal Nagy Szilárd, mégis már számos szakmai sikert, 33 éves korára pedig már állami kitüntetést is tudhat magáénak.
- Kategória: Közélet
Nem mindegy hogyan, mivel, mikor segít, de SZÁMÍTUNK ÖNRE IS!
FOGADJÁK MEG tanácsainkat, kéréseinket, hogy a lehető legjobban tudjunk segíteni a hozzánk érkező menekülteken és a Kárpátalján élőkön!
- Kategória: Közélet
Így lehet látogatni a kisvárdai kórházban
Március 4-étől feloldották a látogatási tilalmat a kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórházban is.
- Kategória: Közérdekű információ
90 évesen, mindenkivel táncolt a születésnapján!
Magyarország Kormánya az Idős-ügyi Tanács kezdeményezésére, a szépkorúak iránti társadalmi megbecsülés kifejezéseképpen rendeletet alkotott a szépkorúak jubileumi köszöntéséről.
- Kategória: Közélet
KISVÁRDA: szívük és „A HÁZ” mindig nyitva van!
Az orosz-ukrán háború kirobbanásának első napjától, február 24-től működik a kisvárdai adománygyűjtő-, és humanitárius koordinációs központ, melynek bázisa a Kárpátalja Ház.
- Kategória: Önkormányzat
Zöld Város: ennyi minden készül Kisvárdán!
Mindenki szeretne egy olyan városban élni, ahol nem betonrengeteg veszi körül. Ahol számos olyan hely van, ahol kikapcsolódhatunk, elcsendesedhetünk, élvezhetjük a környezet adta gyönyöröket és feltöltődünk. Ilyen város lesz Kisvárda!
- Kategória: Önkormányzat
Zöld Város: teljesen megújul a Vár-tó környezete
Kisvárda „Zöld Város” elnevezésű nyertes pályázata sokkal több, mint egy beruházás! Egyrészt a megvalósítandó fejlesztések számát, másrészt azok funkcióját, célját, küldetését tekintve.
- Kategória: Önkormányzat
Zöld Város: új parkok és játszótér Kisvárdán!
Kisvárda „Zöld Város” elnevezésű nyertes pályázata sokkal több, mint egy beruházás! Egyrészt a megvalósítandó fejlesztések számát, másrészt azok funkcióját, célját, küldetését tekintve.
- Kategória: Önkormányzat
Történelmi tanösvény, dísztó, interaktív szabadtéri játékok
Kisvárda „Zöld Város” elnevezésű nyertes pályázata sokkal több, mint egy beruházás! Egyrészt a megvalósítandó fejlesztések számát, másrészt azok funkcióját, célját, küldetését tekintve.
- Kategória: Önkormányzat
Céljuk: a béke és biztonság megőrzése
A honvédelmi tárcához az elmúlt időszakban számtalan levél, telefon, állampolgári megkeresés érkezett a keleti országrészben tapasztalható katonai járműmozgások, a légtérben megjelenő helikopterek és Gripenek kapcsán.
- Kategória: Közérdekű információ
Új helyen edzhetnek majd a kisvárdai küzdősportolók
Kisvárda Város Önkormányzata a küzdősportok - mint például a karate, kick-box, ökölvívás, cselgáncs, thai-box stb. – utánpótlás nevelésére edzőterem építését határozta el, mely a Zöld Város elnevezésű, nagyszabású projekt részeként valósul meg.
- Kategória: Önkormányzat
Tűzgyújtási tilalom van Kisvárdán is!
A hűvös, csapadékszegény időjárás miatt, újabb öt megyére - Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Somogy és Szolnok megyékre - terjeszti ki a hatóság a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
- Kategória: Közérdekű információ
Már csak pár napig kötelező a maszkviselés!
Kivezeti Magyarország a koronavírus-járvány miatti korlátozások döntő többségét, mivel a járvány ötödik hulláma a végéhez közeledik - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
- Kategória: Közérdekű információ
Kisvárdai aranyérmek az 50. jubileumi karate bajnokságról
Február 26-án rendezték meg Debrecenben az 50. jubileumi Magyar Bajnokságot, junior és felnőtt korosztályok számára, formagyakorlat és küzdelem versenyszámokban. A kisvárdai karatésokat Soltész Szabolcs junior formagyakorlatban (KATA) és küzdelemben (kumite), Rétfalvi Tamás felnőtt küzdelemben képviselték.
- Kategória: Sport
Különleges szavalóversenyt hirdet a kisvárdai könyvtár
„Karöltve a Kárpátok ölelésében”, a Béres József TIT Kisvárdai Egyesület, a Várday István Városi Könyvtár és a Kisvárdai Települési Értéktár Bizottság SZAVALÓ VERSENYT hirdet Kisvárda költői hagyományai címmel, FELNŐTT versszeretők számára.
- Kategória: Kultúra
Munkaerő-felmérést végez a KSH
A Munkaerő-felmérés a KSH legnagyobb folyamatos lakossági adatgyűjtése, amelynek célja, hogy összehasonlításra alkalmas adatokat szolgáltasson az ország munkaerő-piaci helyzetéről, a foglalkoztatottságról és a munkanélküliségről.
- Kategória: Közérdekű információ
Megújult a kisvárdai kórház telefonközpontja
A Szent Damján Görögkatolikus Kórházban arra törekszünk, hogy a betegigényeket figyelembe véve folyamatosan javítsunk szolgáltatásaink minőségén.
- Kategória: Közérdekű információ