Közélet
Ajándékeső a Tordai úti óvodásoknál
Szeptember 14-én délelőtt, a Kisvárdai Egyesített Óvoda Tordai Úti Tagintézményének kis lakói korcsoportjuknak megfelelő lego,- illetve duplo készleteket kaptak ajándékba.
- Kategória: Közélet
Kisvárda is bekerült a népszerű turisztikai célpontok közé
Kisvárda is bekerült a népszerű turisztikai célpontok közé, a turisztikai szakértő szerint a Balaton mellett a Rétközi-tó környékére is érdemes ellátogatni.
- Kategória: Közélet
Rákóczisok különleges ajándékai az óvodásoknak
Különleges ajándékokat vettem át ma délelőtt a Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskolában, ahol Vass Gábor igazgató és az intézmény vezetői fogadtak.
- Kategória: Közélet
Elhunyt a nyugalmazott pedagógus, igazgató, városvezető
A gyászoló család hozzájárulásával, ezúton tájékoztatjuk Kisvárda lakosságát, hogy 2023. szeptember 3-án, 82 évesen, visszaadta a lelkét a Teremtőnek TÓTH LÁSZLÓ (1940-2023) nyugalmazott középiskolai tanár; a Bessenyei György Felnőttoktatási Intézmény volt igazgatója; városunk egykori vezetője.
- Kategória: Közélet
Felháborító rongálás a Szent László utcán!
Szomorúan tapasztalom, hogy a Szent László utcán található történelmi tanösvény nemrégiben átadott tájékoztatói táblái közül már többet szándékosan megrongáltak!
- Kategória: Közélet
Várják a jelentkezőket a bográcsos főzőversenyre
Kisvárda Város Önkormányzata és a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ 2023. augusztus 19-re meghirdeti a XXX. SZABADTÉRI „BOGRÁCSOS” FŐZŐVERSENYÉT.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Sikeres és élményekkel teli I. Weiner Művészeti Tábor
2023. június 26-30-a között első alkalommal került megrendezésre a névadóról elnevezett művészeti tábor a Kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskolában. Ebben a zenéé és a képzőművészeté volt a főszerep.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Százszorosan jár nekik a köszönő szó, a kézszorítás, az ölelés!
Az eddigi hagyományokhoz hűen, a magyar egészségügy napja alkalmából, kinevezéseket és elismeréseket adtak át Kisvárdán, a Szent Damján Görögkatolikus Kórházban.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Kisvárdára mindig, szerető szívvel visszavárunk!
TAMÁS FERENC, görögkatolikus segédlelkész, aki 2019-től teljesített papi szolgálatot városunkban, elköszönt a Kisvárdai Görögkatolikus Egyházközségtől. Ferenc atyát nagyon sokan megszerettek segítőkészsége, nyitottsága, szelídsége, közvetlensége miatt.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
15 éve táncolnak a táborban
5 nap, közel 40 résztvevő, 8 tánctanár, izgalmas kiegészítő programok és megszámlálhatatlan tánclépések, nevetések, ölelések – így fest számokban a jubileumi, 15. Kisvárdai Tánctábor.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Megújult a kisvárdai kórház laboratóriuma
„Az egészségügyi ellátás fejlesztése Szatmárnémetiben és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében” című projekt megvalósításában partnereink a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház, a Szatmár Megyei Tanács, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház. A partnerek összefogásának célja a határmenti megyékben működő kórházak egészségügyi ellátórendszerének fejlesztése volt.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Trefort Ágoston-díjas Bíró Gábor
A 112. éves iskola igazgatója 1981-ben, 42 évvel ezelőtt lépte át a Bessenyei György Gimnázium kapuját. Matematika-számítástechnika szakos tanárként is kiemelkedő eredményeket ért el, OKTV döntős informatikusok, kutató diákok, tudósok kerültek ki a kezei alól.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Lesz hulladékszállítás pünkösdkor
Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Kft. tájékoztatja a lakosságot, hogy május 29-én pünkösdhétfőn, a munkaszüneti nap ellenére, a hulladékszállítás a megszokott járatrend szerint történik!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
"Szeretem a motorokat!" - RAJZOLD LE!
"Szeretem a motorokat" címmel rajzpályázatot hirdet a Motoros Baráti Kör Kisvárda Egyesület.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Eggyel több temploma van Kisvárdának!
A Tiszántúli Református Egyházkerület 540 millió forintos támogatásából mintegy 70 millió forintot fordíthattak a kisvárdai reformátusok egy 120 fő befogadására alkalmas kertvárosi templom építésére. Az építkezés teljes költsége valamivel több, mint 130 millió forint lett, a támogatáson felüli összeget a kisvárdai és más országos gyülekezet tagjai (perselyadományai) és támogatók egészítették ki.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
40 éve az édességek birodalmában
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén is ünnepélyes keretek között köszöntötte és kitüntette a szakmában 20, 25, 30, illetve 40 évet eltöltött szakembereket. A kisvárdai PONCSÁK SÁNDORNÉ KATI azon kevesek közzé tartozik, aki immáron 40 éves önálló üzletvitelt tudhat maga mögött.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Állami kitüntetésben részesült a kisvárdai igazgató
Az 1848-as forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából, a Belügyminisztérium központi ünnepségén elismeréseket adtak át 2023. március 13-án.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
A 90 esztendős Ella néni üzenete: szeressetek élni!
Magyarország Kormánya az Idős-ügyi Tanács kezdeményezésére, a szépkorúak iránti társadalmi megbecsülés kifejezéseképpen rendeletet alkotott a szépkorúak jubileumi köszöntéséről.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet