Oktatás
Szt. Erzsébet kenyerét ették
Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva, minden év november 19-én, a katolikus egyház hagyományosan kenyeret szentel és ezzel kínálja híveit, emlékeztetve arra, hogy a karitász, a szeretet cselekedetei mindannyiunk kötelessége. Hisz az önzetlen, a segítő, a cselekvő szeretet nyelvét mindenki megérti.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
MOST nézz szét a Besiben!
A Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium ezen a héten tartja minden nap, hagyományos nyílt napjait. Az érdeklődő tanulókat, tanáraikat és szüleiket minden reggel 8.00-ig várják a Díszteremben az igazgatói tájékoztatóra.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Sikeres volt, idén lesz még egy!
Sikeres próbanyelvvizsga zajlott október 25-én a kisvárdai Várday Kata Református Gimnáziumban, ahol 16 diákból négyen C1 típusú felsőfokú angol nyelvű próbanyelvvizsgát, míg 12-en B2 típusú középfokú vizsgát tettek.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Idegennyelvi készségek fejlesztése Kisvárdán
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon belül, a GINOP-6.1.3.-17 azonosítószámú, „Idegennyelvi készségek fejlesztése” című projekt megvalósítására, 109 millió 51 ezer 230 Forint összértékű pályázatot nyert a Kisvárdai Szakképzési Centrum.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Ha szakmát választ, itt mindent megtanulhat!
135. tanévét kezdte meg idén szeptemberben a Kisvárdai SZC. II. Rákóczi Ferenc Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, mely szakmai előadásokkal egybekötött pályaválasztási kiállítást szervezett három napon keresztül.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
197 besis szalag
A Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium október 20-án tartotta a hat végzős osztály szalagavató ünnepségét. A ceremónia – lassan immáron tradicionálisnak mondható – helyszínét a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza színházterme jelentette.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
„Jó ide járni! Szeretek itt tanulni!”
Sikeresen pályázott a Kisvárdai Tankerületi Központ egyik általa fenntartott intézménye, a kisvárdai Vári Emil Általános Iskola infrastrukturális felújítására.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Micsoda változás a Somogyiban!
Sikeresen pályázott a Kisvárdai Tankerületi Központ egy EFOP-os, az érintett oktatási intézmény tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztésére. A beruházás a Széchenyi 2020 programban valósult meg, forrását az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosította, 146,2 millió Forint, vissza nem terítendő támogatással.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Szinte hazajárnak Szlovákiába a besis diákok
Október 17-én Szlovákiában, a Királyhelmeci Gimnáziumban a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 11 tanulója és 3 informatika tanára vett részt a CODE WEEK nemzetközi rendezvénysorozat keretében tartott foglalkozásokon.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
„Dönts jól, jövőd a tét!” – pályaválasztási kiállításon járt a Várday Kata
Tizenkilencedik alkalommal került megrendezésre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szervezésében, október 11-12. között a "Dönts jól, jövőd a tét!" elnevezésű Pályaválasztási Kiállítás Nyíregyházán, a Continental Arénában.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Ingyenes Languagecert próbanyelvvizsga a Várday Katában
A Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium a 2018/2019 tanévtől kezdődően akkreditált LanguageCert nemzetközi angol nyelvvizsga központ lett. A LanguageCert típusú nyelvvizsga a korábbi City & Guilds (Pitman) nemzetközi angol nyelvvizsgák utóda.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Tudományos Roadshow a Szent Lászlóban
Szeptember 28-án Tudományos Roadshow-ra került sor iskolánkban az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) és a Nyíregyházi Egyetem közreműködésével. A program két részből állt.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Szent Lászlós gólyák
Eltelt egy év, és ismét gólyák szállták meg iskolánkat. Szeptember 27-én, összemérték tudásukat matematikából, magyar nyelvből és azt is megmutatták, hogy milyen ha az osztály összefog. Egy kis csapat a testnevelés birodalmában tett próbát.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Boldog Óvoda a Nyitnikék!
A Nyitnikék Tagóvodában 2017/2018-as nevelési évben bevezettük a Jobb Veled a Világ Alapítvány által indított Boldogságóra programot.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Junior Intern Programon a besisek
Szeptemberben kezdetét vette a Junior Intern Program Hungary 2018/19. tanévi programja, amelyben az országból 16 tanuló vesz részt. A Kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumból öten lehetnek ott a rendezvényeken: Czap László, Deák Borbála, Koncz Bálint, Korbács Fanni (9.d), és Fekete Hanna 9.e osztályos tanulók.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Besis tanárok előadása a Kutatók Éjszakáján
A TIT szervezésében a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium két tanára tartott előadást október 1-én délelőtt, a Kutatók Éjszakája programsorozat keretében.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Debrecenben éjszakáztak a Besisek
Egy tartalmas délutánt és estét töltöttek el a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium AJTP-s diákjai a Debreceni Egyetem a Kutatók Éjszakája rendezvényén.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás
Boncoltak a Besiben!
Sok minden más mellett, évek óta élményszerű természettudományos oktatásáról is közismert és közkedvelt a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Oktatás