Kultúra
Krumplifesztivál Kisvárdán
A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza, az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács, valamint a Kruppa-Mag Kutató Vetőmagtermesztő és Kereskedelmi Kft. összefogásának eredményeképpen 2012. augusztus 20-án immár V. alkalommal került megrendezésre a burgonya ünnepe Kisvárdán. A korábban többnapos rendezvény, az I Kisvárdai Testvérvárosi Találkozó miatt egynapos volt. A hagyományoknak megfelelően az idei fesztivál egybefonódott az Új Kenyér Ünnepével is.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Emlékezetes volt a III. Nyári Szabadidő Tábor
Sikeresen ért véget az Idegenforgalmi és Szabadidő Centrum és a MISTRAL Ifjúsági Sportegyesület augusztus első hetében megrendezett Nyári Szabadidő Tábora. A III. alkalommal megrendezésre került közkedvelt táborba Nyíregyházáról, Sárospatakról és Budapestről is érkeztek fiatalok.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Látványművészet a Várfürdőben
Művészek és művészpalánták alkottak együtt, immáron ötödik alkalommal az Ajaki Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor keretein belül július 8–14–e között. A Kisvárdán és térségében élő alkotók mellett hazánkból Budapest, Keszthely, Szolnok, Dunakeszi és Püspökhatvan művészei, a határokon túlról Ukrajnából, Romániából, Szlovákiából, egy fő pedig Angliából érkezett Ajakra, a nemzetközi alkotótáborba.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Díjátadással és színházzal zárult a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja
A Várszínház színpadán Leleszi Tibor polgármester ünnepi beszédében „bűvös világnak” titulálta az elmúlt kilenc napot, ahol az élet egyszerre öröm és sírás, egyszerre móka és kacagás, tragédia és komédia volt.
Versíró pályázat: „A családról”
A Kistérségi Szociális Szolgálat Családsegítő Szolgálata írt ki pályázatot gyermekek részére „a család nemzetközi napja alkalmából”. 1994-ben az ENSZ május 15-ét nyilvánította „A család nemzetközi napjává”. A család és az ember elkülöníthetetlen egymástól, el sem képzelhető egymás nélkül. „Ami fának a gyökér, folyónak a forrás, épületnek az alap, az az emberiségnek a család.”
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Sikeres népművészeti vásári forgatag a város szívében
Eredményesen pályázott Kisvárda Város Önkormányzata a „Kisvárda funkcióbővítő integrált településfejlesztése” című, ÉAOP-.1.1./D-09-2f-2011-0002 számú, az Európai Unió által támogatott és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projektre.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Mindenkié lett a zene Kisvárdán
„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. Európa nem arra kíváncsi, hogy hogyan utánozzuk őket, hanem arra, hogy mit adunk magunkból” - Kodály Zoltán szavait választotta mottójául Kisvárda és a térség egyik legnívósabb zenei rendezvénye 2012. június 12-én kedden, este hat órától.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Vastaps Kassai Judit fuvolajátékának
2012. május 26-án, délután Kassai Judit fuvolahangversenyt tartott Kisvárdán, a Weiner Leó Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola hangversenytermében. A fuvolistát zenekedvelőkkel megtelt hangversenyterem fogadta. A koncerten a közönség bepillantást nyerhetett különböző korok zenei világába, amely során Telemann, Händel, Reinecke, Carl Philip Emanuel Bach, és Joachim Andersen művei csendültek fel. Az elhangzott darabokat zenetörténeti ismertetők kötötték össze.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Főtéri hangverseny
A Kisvárdai Művészeti Napok keretében május 31-én, 17.00 órakor tartotta hagyományos főtéri hangversenyét a Weiner Leó Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola. A Szent László szobor előtt felállított színpadon hangszeres és népi énekes produkciók hangzottak el, az érdeklődők nagy örömére. A szabadtéri hangverseny változatos műsorával a zene ünnepévé vált. A programot a Polgármesteri Hivatal és a Várszínház és Művészetek Háza támogatta.
Ingyenes Halász Judit koncert a Várszínpadon
A 2012. május 28-án 11 órakor kezdődő koncert Kisvárda Város Önkormányzatának gyermeknapi ajándéka. Minden gyermeket és felnőttet szeretettel várunk!
- Kategória: Kultúra
Szent Pál kiállítás Nagyváradon
A Kárpát-medence legnagyobb szabású rendezvénysorozata ez évben a XXI. Festum Varadinum, melynek keretében, 2012.04.03.-án került sor Szeifired Zoltán kisvárdai festő-grafikus, Szent Pál apostol életét bemutató kiállítására a patinás nagyváradi Vár M.M. Pódium – Tolnai Tibor Galériájában.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Kultúra
Színész leszek! A színem megvan. Na de hol az eszem?!
Turulfilm. Nem csupán egy fura név. Egy életérzés, egy társaság, egy hangulat. Ezen cikkem nem reklám kíván lenni, csupán egy kedvcsináló, kis szösszenet. Egy bemutatkozás, ami alapján megismerhetsz minket, és ha tetszik, csatlakozhatsz. Szóval mégis csak reklám… na jó mindegy…
- Kategória: Kultúra
A maroknyi csapat újra megmozdult
Városunk egyik legkülönlegesebb és legizgalmasabb csapata újra mozgásba lendült, most a Föld Órája mozgalom hatására.
- Kategória: Kultúra
Kisvárdai ruszinok koszorúztak Sárospatakon
Rákóczi leghűségesebb népének „gens fidelissima” nevezte a ruszinokat. A Sárospataki Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat és a Magyarországi Ruszinok Országos Szövetsége idén is részt vett - már tizenhatodik alkalommal - II. Rákóczi Ferenc fejedelem születésének 336. évforduló alkalmából rendezett sárospataki ünnepségen.
- Kategória: Kultúra
Zöld Gomb és Genfest
2012. március 23-án pénteken, délután 15:00 órától Kisvárdán koncertezik a Zöld Gomb együttes. A Szent László Katolikus Szakközépiskola tornatermében megtartott koncert után a részt vevők a Genfestről beszélgetnek majd.
- Kategória: Kultúra
Népzenész sikerek
Ismét népzenész sikerek születtek.
Nyíregyházán rendezte meg, immár 14. alkalommal, a Vécsey-Vásárhelyi Kamara a Néptánc és Népdaléneklési Versenyét.
- Kategória: Kultúra
V. Soma Gála a daganatos gyermekekért
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Soma Alapítvány jótékonysági gálaműsora a daganatos gyermekekért.
- Kategória: Kultúra
Versmondók a II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskolában
Szeretném, ha értelmes gondolatok közlésére 20 év múlva is képesek lennénk. Enélkül nem születhet meg maga a kontextus közöttünk. Mostani tanítványaink lesznek azok, akik a jövő kultúráját létrehozzák majd. Ezért is tartjuk fontosnak iskolánkban az anyanyelvi nevelést is.
- Kategória: Kultúra