Március 6-án nyílt meg a kisvárdai fotós, Darvai Attila a NŐ-feketén/fehéren című fotókiállítása, mely március végéig látható a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központban.
Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott dr. Seszták Miklós miniszter, térségünk országgyűlési képviselője és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere, akik az alkotóval együtt, a közelgő nőnap alkalmából, egy-egy szál tulipánnal köszöntötték a jelen lévő hölgyeket. A kiállítás-megnyitó fényét Vass Ferenc és Hojer Eszter Hetti énekei színesítették.
A kiállítást B. Durucz Gabi sajtóreferens, műsorvezető nyitotta meg és ajánlotta a nagyérdemű elé:
Kedves vendégek, kedves hölgyeim és uraim!
Nagy öröm és valóban megtiszteltetés számomra, hogy most együtt lehetünk egy kivételes ember különleges kiállításának megnyitóján, melyet én ajánlhatok és mutathatok be a közönségnek. A kiállítás első különlegessége maga az alkotó - Darvai Attila - hiszen eddigi harminc éves fotós szakmai pályafutása alatt, végre rászánta magát az első önálló tárlatára - ráadásul itthon, Kisvárdán.
Darvai Attilát sokan ismerjük, sokan találkozhattunk már vele fotósként is, akár a ballagásunkon, akár egy tablófotózás vagy egy személyigazolvány kép készítés alkalmával, esetleg egy esküvőn vagy egy családi-városi esemény kapcsán.
Azt viszont kevesen tudják, hogy Attila már sokkal korábban mondható fotósnak, mint az elmúlt 30 év. Hiszen fényképész édesanyja által szinte az anyatejjel szívta magába a szakmát, 4 évesen már a dobszárító mellett állt és szedte az igazolványképeket, majd általános tanulmányai után hivatalos végzettséget is szerzett fotósként, operatőrként, de még pedagógiai asszisztensként is.
Bármit és bárkit lefotóz, bármilyen eseményt, élethelyzetet megörökít, mégis az emberek fotózása a legnagyobb kedvence és szenvedélye. Amikor optikáján keresztül kihozza a nőből a nőt, vagy éppen a férfiból a férfit, miközben ért az emberek nyelvén. Vallja, hogy vagy jól csinál valamit, vagy sehogy, de sohasem átlagosan. Vallja, hogy egy jó fotóhoz nem kell más, csak: egy jó fotós, aki érti és tudja amit csinál, bizalom, világítás, egy fényképezőgép és az ember.
Darvai Attila pedig nem csak néz, hanem lát is a lencse mögül!
Portréi nem csak szimpla képek. Valahogy mindig sikerül elkapnia azt a pillanatot, amikor igazán önmagad vagy. Nála nem kell feszengeni vagy megjátszani magad – egyszerűen csak beszélgettek, nevetgéltek, és közben születnek a fotók, amik aztán magukért beszélnek.
Tökéletesen érzi, mikor kell kattintani ahhoz, hogy egyetlen pillanatban benne legyen a hangulatod, a történeted vagy éppen az a kis mosoly, amit más talán észre sem venne. Nem mellesleg a fényekkel is zseniálisan bánik, úgyhogy a végeredmény mindig hangulatos és őszinte lesz.
Darvai Attila nem csak egy fotós – ő az, aki úgy mutat meg téged, ahogy talán még te sem láttad magad. Ha valaki, hát ő tényleg ért az emberekhez és a fényképezőgéphez is.
Hiszen magunkat mindig másképp látjuk. Ha belenézünk a tükörbe, nem úgy látjuk magunkat, mint mások. Mi egy fordított önképet látunk és egy olyat, amilyet az agyunk állít elénk. Mások térben látnak minket, érzik az illatunkat, hallják a hangunkat, belenéznek a szemünkbe. Mások a valóságot látják.
A fotó pedig a valóságot mutatja be. A most kiállított képek mindenképpen!
A NŐ című kiállítás nem csupán Attila munkáit mutatja be, hanem egy mélyebb üzenetet is közvetít! Egy olyan üzenetet, amely mindannyiunkat érint: bemutatni a nőt filterek nélkül, a mai filterekkel eltorzult világunkban. Ezeket a képeket nem a mesterséges intelligencia, nem a különböző fotószerkesztő programok készítették.
Ez a kiállítás a női természetes szépségről szól. Azokról a pillanatokról, amikor a nő nem játszik szerepet, nem akar megfelelni, nem rejtőzik el sminkek, filterek, különleges effektek, retusálás vagy elvárások mögé. Ezek a képek őszinte tükrei annak, hogy a szépség nem a tökéletességben, hanem a valódiságban rejlik.
12 nő vált modellé Attila stúdiójában. Róluk többféle beállításban és többféle kinyomtatott formában és méretben, vászonkép és fotó formájában, több mint 30 alkotást láthatnak. 12 nő egy órára önmaga lehetett. A 20 és 45 év közötti korosztályban megtalálhatóak diákok-sportolók-dolgozó nők-feleségek-barátnők és édesanyák is.
Megkérdeztem Atitól, hogy miért fekete-fehér? És azt mondta, hogy azért, mert nem veszi el a szín a lényeget! Csak a nő, az alakja, a fény, semmi más……Ahogyan ő fogalmazott: „Nem kell hozzá szín, hogy szép legyen!”. A színes képekkel csupán a kiállítása monotonságát törte meg.
És minden ránc, minden mosolyvonal, minden rebbenő tekintet mesél valamit — egy megküzdött csatáról, egy győzelemről, egy titkos félelemről, egy sikeres fogyásról, egy megcsalás történetéről, el nem mondott álomról és a boldogságról is. Ezek a képek emlékeztetnek minket arra, hogy a szépség nem egy elérendő cél, hanem egy állapot, amit akkor érünk el, ha vállalni merjük önmagunkat. Hiszen, a szépség nem abban rejlik, hogy mások milyennek látnak, hanem abban, hogy te hogyan látod önmagad.
Mert minden nő szép — de nem azért, mert tökéletes, hanem mert egyedi. Szép a reggeli álmos tekintetében, a gondoskodó érintésében, a nevetése mögötti könnyekben, és abban a bátorságban, hogy mer önmaga lenni egy olyan világban, ami folyton változtatni akarja és ami elvárásokat tár elé.
Ez a kiállítás egy főhajtás minden nő előtt: fiatalok és idősek, anyák és lányok, törékenyek és erősek, hangosak és csendesek előtt. Hiszen a szépség nem egyforma, nem sablonos és soha nem tökéletes — éppen ettől lesz igazi.
„A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik." mondta Rippl-Rónai József. Én pedig hozzáteszem, hogy egy nő minél inkább szeretve van, annál pozitívabban, lelkesebben látja és szereti önmagát. De ez a „külső” szeretés nem korlátozódhat le a párkapcsolatra. Egy nő az élet számos területén kell, hogy megfeleljen, ezért nem elég, ha csupán a kedvese, a szerelme, a férje szereti. Igenis sokat számít, ha szereti az apukája, a barátai, a kollégái, a főnöke, a szomszédja.
Minden nőben ott van a NŐ! Teljesen mindegy hány éves, hány kiló, mi a foglalkozása és hogy honnan származik.
A portré-fotózást receptre írnám a nőknek – mert a modellek elmondása alapján: ahogy kijöttek Attila stúdiójából, tele voltak önbizalommal és pozitív énképpel. Ami borzasztóan nehéz ebben a világban, amikor mást nyomnak le a torkodon.
Jó érzés, hogy most már egyre több plusz size modell van, jó érzés, hogy még mindig tarolnak a Bridget Jones filmek-mely megmutatja az esendőségünket, a hibátlanságunkat, az esetleges butaságunkat.
Érdekes, hogy milyen sokan szerettek volna ebben a kiállításban szerepelni, de azt mondták, hogy „mit fognak hozzá szólni mások?” És az is érdekes, hogy aki lefotóztak azt mondta: „jövök máskor is!”
És itt hívom fel a figyelmet arra, hogy volt szerencsém belátni a kulisszák mögé is: ne gondolják, hogy a fotón látott hölgyek teljesen meztelenek. Egyáltalán nem azok! Amit takarni kell, az fedve van. Attila a fotózás alkalmával nem látott meztelen nőket! Ezek a képek nem meztelenek – nem megbotránkoztatóak-hiszen csak sejtetnek! Megmutatják, amitől nő egy nő: a kecses lábakat-a domborulatokat, az íveket-a formákat.
Megmutatják, hogy minden nő más és más – és épp ettől gyönyörű mindegyikük.
Van, aki hangos nevetésével tölti meg a teret, és van, aki csendes jelenlétével ad békét maga körül. Van, aki szereti, ha észreveszik, és van, aki inkább a háttérből figyeli a világot. Egyesek magasak, mások alacsonyak, vannak kerekdedek, és vannak szikár alkatúak. Van, aki sminkben, van, aki természetesen érzi magát a legszebbnek.
A szépség nem szabályokhoz kötött. Nem centiméterekben mérhető, és nem az éppen aktuális divat határozza meg. A szépség ott van egy gondoskodó kézmozdulatban, egy őszinte mosolyban, egy eltáncolt pillanatban vagy egy bátor kiállásban. Ott van a szemekben, amik túléltek könnyeket, és ott van a szavakban, amik néha félve, néha erővel törnek elő.
Minden nő a maga történetét hordozza magában – sebeket és gyógyulásokat, álmokat és csalódásokat, szeretetet és önmagára találást. Mindez ott ragyog az arcukon, a mozdulataikban, a nevetésükben, és ettől válnak igazán széppé. Nem azért, mert tökéletesek, hanem mert valósak.
Minden nő szép, mert minden nő egyedi. És ez az egyediség az, amit ünnepelnünk kell a közelgő nőnap alkalmából, ezzel a kiállítással és nap mint nap. Hangosan vagy csendben, de mindig őszintén!
Szívből gratulálok a kiállításhoz, amiben tudom, hogy sok munka van!
Szívből köszönöm, hogy többféleképpen a részese lehettem!
Szívből kívánom, hogy a nőket ne csak nézzék-lássák is!
Szívből kérem, hogy a kiállítás fotóit ne csak nézzék, hanem lássák is!
B. Durucz Gabi
Fotók: Gáncs Tamás
Híreink 
