A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából, a Várday Kata Református Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium megható, színvonalas műsorával, azoknak a honfitársainknak a sorsát idéztük fel, akik a kommunista önkénynek estek áldozatául!
A Konferencia Központban tartott eseményen Major Tamás alpolgármester mondott emlékező beszédet:
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Tisztelt emlékezők, kedves diákok!
1947. a háború utáni kezdet vége – a vég kezdete. Egy kék cédulás választás, ahol a még meg nem születettek és a holtak is a Magyar Kommunista Pártra szavaztak.
Idézet Sir. Winston Churchill-től: „A kapitalizmus belső erkölcstelensége a jólét egyenlőtlen elosztása. A szocializmus belső erkölcsössége pedig a nyomor egyenlő elosztása. Tisztelt megemlékezők! – Megkaptuk!
Mi is az a kommunizmus? Népi demokrácia, osztály nélküli társadalom – csak azt felejtették elmondani, hogy nem mindenki egy osztályban játszik. – Kaptunk helyette egy véres diktatúrát.
- Az mondták, énekeljük együtt: „Mint a mókus fenn a fán…” Csak elfelejtették elmondani, hogy nyakunkban kötéllel jutunk a magaslatokba.
- Az mondták, énekeljük tovább együtt: „Ha tábort üt valahol, sok kis pajtás mind dalol… Csak azt felejtették elmondani, hogy ezek zárt táborok, internáló táborok (Recsk, Hortobágy, Kistarcsa, Tiszalök) és a kis pajtásokat AVO-soknak hívják majd.
- Azt mondták „Világ proletárjai egyesüljetek” Csak azt felejtették elmondani, hogy ez Szibériában fog történni és a vonatjegy csak oda szól.
- Azt mondták „ Fel – fel, te éhes proletár…” no ebben nem hazudtak, még a padlást is lesöpörték. És megtanították, hogy ami a tiéd az megy a közösbe és ami közös, ahhoz semmi közöd.
Tovább is van .. mondjam még…..??? Vasfüggöny, AVO, AVH, lőparancs, málenkíj robot, besúgó hálózat, munkatáborok, egyházak üldözése.
A kommunizmus egy gyilkos vírus. Mi magyarok végigszenvedtük, de megtaláltuk a vírus elleni oltóanyagot, mi már immunissá váltunk. Ebben az oltóanyagban százezernyi honfitársunk könnye és vére áll össze egy komponenssé. A mi faladatunk az utánunk jövő generáció oltóanyaggal való ellátása.
-Kisvárda Város Önkormányzata-