Kisvárdán tartott előadást Leslie Schwartz, kisvárdai kötődésű holokauszt túlélő, amerikai állampolgár. Látogatásának célja az volt, hogy felelevenítse az Auschwitzban átélt zsidó üldöztetés borzalmait.
A kisvárdai előadáson előbb egy Laci bácsi történetéről összeállított filmet tekinthettünk meg, amelyben elmesélte azokat a véletlenszerű eseményeket, melynek köszönhetően túlélte Auschwitzot.
Leslie Schwartz 1930-ban született. Egyike volt, annak a 3600 koncentrációs tábori fogolynak, akik 1945 áprilisában a 60-90 vagonból álló vonaton voltak, s akiket Auschwitzba szállítottak. Ő ekkor 14 éves volt, a 71253-as számú fogoly. Még ez év júniusában Auschwitzból Dachauba lett deportálva. Laci bácsi itt, legutoljára az Auschwitzi rámpán látta a családtagjait. „Viszlát anyám, viszlát nővérkém, bárhol is legyetek”
Laci bácsi Dachauban csak pár napot maradt, egy barátjának köszönhetően ugyanis sikerült megmenekülnie. Barátja Sándor kiválasztásra került, hogy transzportálják, s ő rábeszélte Lesliet, hogy titokban tartson vele, annak ellenére, hogy fogalma sem volt, hogy hova is tart a deportáló vonat. „De minden jobb, minthogy egy gázkamrában végezze az ember.”
„Ahogy 66 év után emlékszem: Mühldorfban két napot voltunk, majd Mittergrasba transzportáltak minket. Minden nap a vonatállomáson dolgoztunk, cementet lapátoltunk, de minden este, amikor hazatértem éreztem a csontjaimat. Nem voltam semmi más, csak csont és bőr. Elviselhetetlen volt a körülmény. Azt mondtam magamnak, kibírom ezt az elviselhetetlen fájdalmat, és túlélem. Aztán persze következett a nagy evakuálás, amikor letereltek minket Amfinkhoz, majd feltereltek a vagonokba. És csak utaztunk és utaztunk, és utaztunk, azt sem tudva, merre megyünk. Éheztünk, mocskosak voltunk. Semmit nem kaptunk. Nem volt Wc, nem volt víz. Azt se tudtuk mi történik. A rabok benn maradtak a vagonokban, ahol majdnem megsültek a hőségben. A körülmények szörnyűek voltak: egy-egy vagonban 60-80 ember nyomorgott, minden élelem és folyadék nélkül. Sőt, beteg emberek, mindenféle orvosi ellátás nélkül.”
Laci bácsi elmondta, hogy a halál-bunkerből nem volt élve kiút, és hogy németül is a táborban tanult meg, ami egy túlélési stratégia volt a számára.
Családja egyik része még korábban emigrált az USA-ba, Los Angelesbe, akikhez a háború után árva gyerekként csatlakozott. Ehhez a családi ághoz tartozik egyébként Tony Curtis is, aki rokona. Laci bácsi évtizedeken keresztül nem akart Magyarországra jönni, túlélő társaival együtt sokáig senkinek, nem hogy a nagy nyilvánosságnak nem beszéltek, nem is beszélhettek a borzalmakról.
Laci bácsi ma már nyugdíjas, édesapa és nagypapa, aki aktív éveiben saját nyomdát üzemeltetett. Tökéletes magyar kiejtéssel, ma már beszél a borzalmakról Magyarországon és külföldön egyaránt. Iskolákban, előadásokon, fórumokon számol be az őt fiatalon ért embertelen csapásról, amelyet soha nem tud elfelejteni. Három könyv jelent már meg életéről: egy Dániában, egy Németországban, a legfrissebb pedig Amerikában.
Laci bácsi, Leslie Schwartz, ma 85 évesen, egyike azon kevés, még ma is élő túlélőnek, aki beszél a szörnyűségekről. Nekünk, akik a könyvekből, fotókról, esetleg videó felvételekről és a visszaemlékezésekből tudjuk meg mindazt, amit ők át,-majd túléltek. Mi átélni nem tudjuk.....ezt nem lehet átélni....mert nekünk fogalmunk sincs arról, hogy milyen átélni!
Nekünk emlékezni kell! Nekünk mindig emlékezni kell azért, hogy a holokauszt soha, senkivel ne ismétlődhessen meg!
- Durucz Gabi -
fotók: Néző István és Paál Zoltán
Híreink 
