Balogh Mártont igazán 1981-ben ismerte meg az ország, amikor is megnyerte a televíziós „Röpülj páva” népdalverseny nagydíját. Rendkívüli hangjával, autentikus előadásmódjával és megnyerő személyiségével szinte beénekelte magát a köztudatba.
Ettől kezdve haláláig a Honvéd Együttes énekes szólistája volt. Mindvégig a huszárnóták, bakanóták, katona- és bordalok, a népi- és katonai hagyományőrzés, valamint a hazaszeretet kivételes hangú, állhatatos és egyben egyedi képviselője- és tolmácsolójaként élte művészi és egyéni életét.
A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség és a Vitézi Ének Alapítvány országos vetélkedőt hirdetett meg katonadal témában diákok és felnőttek részére. A Katonadalverseny lehetőséget adott arra, hogy a jelentkezők bemutathassák tudásukat a katona-, huszárdal éneklés és a bakanóták repertoár ismerete, valamint Balogh Márton zenei öröksége interpretálása tekintetében, e hagyományápoló és tehetségkutató rendezvény keretében.
Három előselejtezőt követően 2024. szeptember 14-én rendezték meg a döntőt a Stefánia palotában Budapesten. A színvonalas és kiegyensúlyozott versenyt követően gálaműsor zárta ezt az országos megmérettetést, ahol a résztvevők mellet négy kórus színesítette az estét, köztük városunk férfidalárdája is. A gálaműsor elsőfelének záró részében lépett fel a Kisvárdai Férfidalárda, melynek műsorát a közönség kiadós vastapssal jutalmazta. Ezúton is köszönjük a Kisvárda Város Önkormányzatának a támogatását.