Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola

Utolsó frissítés: 2025. január 10
Megjelent: 2025. január 10

 

email head szentb 1

Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola

 

4600, Kisvárda Szent László u. 38.

 

Tel: +36 45 200357

 

Honlap: https://szentbazilszakkepzo.hu/

 

Email: iroda.kisvarda@felveteliiroda.hu

 

Igazgató: Meskó Marianna

Az intézmény alapítása óta a képességkibontakoztatás és tehetséggondozás pedagógiai alapelvei szerint működik. A mindennapi gyakorlatban jelentős szerepet tulajdonítunk a tanulásban, a személyiségformálásban az önálló alkotómunkára nevelésnek, a tehetségek felismerésének és kibontakoztatásának, valamint a kis lépésekkel haladók hátránycsökkentésének.
Munkánk során figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy tanulóink jelentős része a mihamarabbi munkába állás vagy gyengébb tanulmányi eredménye alapján jelentkezik szakképzéseinkre. Így a lehetőségek, alkalmak, technikák és eszközök széles tárházát kell mozgósítanunk céljaink megvalósítása érdekében.
Felkészült oktatók, kiváló oktatási infrastruktúra, gazdag iskolai és iskolán kívüli szakmai és szabadidős programkínálat, ösztöndíj- és pályázati lehetőségek állnak tanulóink rendelkezésére. Munkánk eredményességét a különböző területi, regionális és országos közismereti és szakmai versenyeken elért kimagasló eredmények is mutatják.

Iskolánk célja, hogy tanulóink az iskolai közösség aktív tagjaiként éljenek és tevékenykedjenek, az iskola ne csak a formális együttműködés kereteit biztosítsa, hanem teret adjon az iskolán túlmutató kezdeményezések számára is. Ennek megfelelően diákjaink minden évben tanulmányi kirándulásokon, üzemlátogatásokon, műhelybemutatókon vesznek részt. Tanulóink számára házi versenyt (Telegdi Kupa), iskolanapot, pályaorientációs, álláskeresési programokat, tréningeket szervezünk. A szociális kompetenciák fejlesztése érdekében az iskola – a tanulók bevonásával – a nagycsaládosok, idősek, gondozottak, szociálisan rászorulók, illetve az állatmenhelyek segítését célzó programokat valósít meg.
Az évek során folyamatosan és sikeresen alkalmazkodtunk a változó gazdasági-társadalmi, illetve jogszabályi környezethez, így téve eleget a közneveléssel és szakképzéssel szemben támasztott sokrétű követelményeknek, diákjaink és családjaik, valamint a munkaerőpiac elvárásainak.

8. osztály elvégzésére épülő képzéseink: A szakközépiskola 9. évfolyamára jelentkezhetnek azok a tanulók, akik általános iskolai tanulmányaikat sikeresen befejezték, és 3 év alatt szakmát szeretnének szerezni. A képzésben résztvevők tanulmányaik 2/3 részében szakmai elméletet és gyakorlatot, 1/3 részében pedig a közismereti tárgyakat tanulnak. A szakgimnázium 9. évfolyamára jelentkezhetnek azok a tanulók, akik általános iskolai tanulmányaikat sikeresen befejezték, és 4 év alatt szakérettségit, egy plusz év elvégése után pedig OKJ-s szakképesítést szereznének. A 8. évfolyamra épülő képzéseinkre felvételi vizsga nincs. A jelentkezés az általános iskolai jelentkezési lapokon, a felvétel az év végi eredmények alapján történik. A szakmai képzésben szakmától függően egészségügyi és pályaalkalmassági vizsgálat szükséges, melyet az iskolaorvos végez.

10. osztály elvégzésére épülő képzéseink: A szakközépiskola 11. szakképző évfolyamára jelentkezhetnek azok a tanulók, akik befejezett 10. osztállyal vagy érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, és 2 év alatt szakmát szeretnének szerezni. A közismereti oktatás nélküli 2 évfolyamos képzés esetén a képzésben résztvevők szakmai elméleti és szakmai gyakorlati ismereteket sajátítanak el. A 10 évfolyamra épülő 2 éves képzéseinkre felvételi vizsga nincs. A jelentkezés az iskola felvételi irodájában jelentkezési lapokon a jelentkezés sorrendje alapján történik. A szakmai képzésben szakmától függően egészségügyi és pályaalkalmassági vizsgálat szükséges, melyet az iskolaorvos végez.

Érettségire felkészítő képzéseink: Az érettségire felkészítő képzésre bárki jelentkezhet, aki 8 osztályos végzettséggel rendelkezik és már nem tanköteles. A képzés időtartama 1–3 év. A képzés költsége egy tanévre mindössze 16.000 Ft. A jelentkezés az iskola felvételi irodájában jelentkezési lapokon a jelentkezés sorrendje alapján történik.

Érettségire épülő képzéseink: A 13. évfolyamra jelentkezhetnek azok a tanulók, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeznek, és 2 éves szakképzés esetében piacképes szakmát szeretnének szerezni. Az érettségire épülő 2 éves képzéseinkre felvételi vizsga nincs. A jelentkezés az iskola felvételi irodájában jelentkezési lapokon a jelentkezés sorrendje alapján történik. A szakmai képzésben szakmától függően egészségügyi és pályaalkalmassági vizsgálat szükséges, melyet az iskolaorvos végez.

Képzések

 

Református Általános Iskola és Gimnázium

Utolsó frissítés: 2022. augusztus 01
Megjelent: 2012. március 19

refi cserkeszek eskutetele

refi nyilt napok

refi orszagos neptancfesztival

refi gimnaziumrefi altalanos iskola

Református Általános Iskola és Gimnázium

4600, Kisvárda Kossuth út 2.

Tel: 45/406-021

Honlap: https://kisvarda.reformatus.hu/iskola

Email: refiskkv@gmail.com

Igazgató: Pappné Molnár Erika

A Kisvárdai Református Általános Iskola és Gimnázium újkori történetének 20. éve az idei tanév. Dokumentálhatóan már 1605-től beszélhetünk református oktatásról Kisvárdán. Ennek a hagyománynak örököse az 1992. szeptember 1-jén újraindult iskola.

A Kisvárdai Református Gyülekezet az iskola újraindításával adózott a hitvalló ősök emlékének, akik református iskolát alapítottak, és hatalmas áldozatok árán közel 350 évig, az államosításokig fenntartották azt.

Pedagógiai programunk szerint iskolánk feladata, hogy keresztyén nevelési elvek szerint, a református iskolák több évszázados hagyományának megfelelő nevelést és oktatást biztosítson. Épít a családokra és gyümölcsöző kapcsolatban együtt munkálkodik velük. Beépíti programjába a gyülekezet közösségformáló és közösséget megtartó erejét. Nevelésünk célja, hogy diákjaink életében felmutassuk azokat a képességeket, melyeket ők maguk kaptak Teremtőjüktől!

Református tanulóinkat egyházunk hitvalló tagjaivá, a nem református tanulókat – vallásuk szabad gyakorlása mellett – saját felekezetük és a református egyház értékeinek megbecsülésére neveli.

Iskolánk évről-évre szépül, bővül és a létszámunk ma már elérte a 612 főt.
Iskolánk tizenhárom – interaktív táblával, projektorral felszerelt tanteremmel és vezeték nélküli internet eléréssel rendelkezik.

Iskolánk 4 évfolyamos és 6 évfolyamos képzésben készíti fel diákjainkat az érettségire. A 6 évfolyamos gimnáziumunk reál és humán tagozattal rendelkezik, ahol a történelem, magyar valamint biológia, matematika tantárgyakból emelt szintű képzést ad.

Tanórán kívüli lehetőségeink közül kiemelkedő helyet foglalnak el a változatos sportolási lehetőségek (foci, tánc, úszás,)

A gyerekek szívesen vesznek részt tűzzománc-készítő, sakk szakkör, informatika szakkörökön.

A fakultációk keretében minden tantárgyból felkészítést biztosítunk.

A kulturális életet színházi előadások, filharmóniai hangversenyek gazdagítják.

A nyári tábor, sítábor, kerékpártúra, gyalogtúra biztosítja a kikapcsolódási lehetőséget.

- A Közép-Hutai Ifjúsági Táborunk ősszel és tavasszal kellemes kikapcsolódást nyújt diákjaink és tanáraink számára.

- A diákéletet színesíti iskolai énekkarunk, a diák újság és a felejthetetlen Diák Nap.

 


 

Református Általános Iskola és Gimnázium

„Hívogat az iskola, kapuját kitárja…”


„Az értelmes ember szíve ismeretet szerez, és a bölcsek füle ismeretre törekszik.”

(Példabeszédek 18:15)

Kedves Szülők! Kedves leendő Kisiskolások!

Gyermekükkel együtt most Önök is az „iskoláskor küszöbén” állnak. Minden felelősséget érző szülő felteszi önmagának a kérdést, hogy milyen alapokon szeretné gyermekét felnevelni, milyen értékeket akar továbbadni.
Református iskolánk már 20. éve biztosít lehetőséget és segítséget a szülőknek, hogy hitben neveljék és neveltessék gyermeküket küldetés-nyilatkozatunknak megfelelően: „…neveljétek őket az Úr tanítása és intése szerint.” (Ef.6:4)
Célunk és feladatunk a keresztyén szellemiség kialakítása, a gyermekközpontú nevelés-oktatás megvalósítása a családokkal együttműködve.

Általános Iskolánk az 1992/93-as tanévben kezdte meg újra működését egy első osztállyal. Azóta folyamatos a fejlődés, ma már minden évfolyamon kettő vagy három osztály tanulóinak nevelését-oktatását látjuk el. A családias légkörű, barátságos tantermeket valóban otthonuknak érzik a gyermekek, ahol a tanulást és a feladatvégzést élményként élik meg.
Az alsó tagozatos osztályokban a hatékony nevelés-oktatás érdekében iskolaotthonos formában dolgozunk. Az első osztályban az olvasást szótagoló technikával tanítjuk. A magyart az Apáczai Kiadó tankönyveiből, a matematikát a Hajdu tankönyvekből oktatjuk. Második félévtől vezetjük be az angol nyelv tanítását. Informatika szakkör keretében lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek a digitális kompetenciák megalapozására.

Az 5-6. osztályos tanulók napközis ellátásban részesülnek, 7-8. osztályban tanulószobai foglalkozáson vehetnek részt.
Tanítványainkat művelt, jellemes, keresztyén emberekké szeretnénk nevelni, akik készek a valódi értékek befogadására, gyarapítására és közvetítésére. Jól szolgálja ezt a személyiségformáló, különböző felekezeti hitoktatás és a bibliai ismeretek átadása.

A színvonalas oktatás mellett kiemelt feladatunknak tartjuk a tanulók olvasóvá nevelését.
Fontosnak tartjuk, hogy tanulmányaik során megismerjék és gazdagítsák hazánk kulturális örökségét és nemzeti hagyományait. A tanórák mellett gazdag színtere ennek művészeti képzésünk keretében, első osztálytól kezdődően a néptánc- és folklór ismeretek oktatása.

Az egészséges életmód- és a környezettudatos gondolkodásmód kialakítására és fejlesztésére jó lehetőséget biztosítanak a rendszeres középhutai kirándulások, túrázások.

Fontos feladatunk, hogy tanulóinkban kialakítsuk a mások iránti tiszteletet, az önzetlen segítségadást és az együttműködési készséget. Jótékonysági rendezvényeken való szerepléssel és részvétellel, valamint különböző adományokkal támogatjuk a segítségre szorulókat.

Nagy gondot fordítunk a tervszerű, rendszeres tehetséggondozásra és felzárkóztatásra. Tanulóink eredményesen szerepelnek a különböző városi, megyei és országos tanulmányi versenyeken.

Iskolánk többfunkciós intézményként működik, ami magában foglalja az általános iskolai-, a hatosztályos- és négyosztályos gimnáziumi nevelést-oktatást.

A színvonalas oktatás mellett változatos tanórán kívüli foglalkozásokat és szabadidős tevékenységeket biztosítunk tanulóinknak:

• különböző szaktárgyi-, sakk- és képzőművészeti szakkörök,
• versenyeken való eredményes szereplés,
• énekkar(ált. iskolai, gimnáziumi),
• Alapfokú Művészetoktatási Intézményünkben néptánc- és folklór oktatás,
• felekezet szerinti hitoktatás,
• kulturális fesztiválok, gálák,
• színház- és filharmónia előadások,
• tömegsport, úszásoktatás, Bozsik- fociprogram,
• játék és sok-sok mozgás az udvari fajátékokon,
• őszi-tavaszi kirándulások Középhutára,
• cserkész foglalkozások,
• nyári táborozások, túrázások.

A 2012/2013-as tanévben Dobos B. Józsefné (Zsuzsa néni), Tóth Erika, Hubicsák Ferencné (Marika néni) és Kőrizsné Koi Beáta tanító nénik tanítanak az első osztályokban.

Nagy tapasztalattal rendelkező, következetes, szakmailag jól felkészült pedagógusok.
Szerető odafigyeléssel, hittel és személyre szóló bánásmóddal tanítják, formálják a gyermekeket, vallva, „A szeretet…nem keresi a maga hasznát.” (1 Kor. 13:4-5)

Szeretettel várjuk a kedves szülőket leendő első osztályos gyermekük beíratására
2012. március 26-27-én 8 - 17 óráig.

Szükséges dokumentumok:

 Születési anyakönyvi kivonat,
 Lakcímkártya,
 Óvodai szakvélemény,
 Lelkészi ajánlás.

A Református Általános Iskola és Gimnázium nevelőtestülete nevében

Balogh Sándor
igazgató

Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola

Utolsó frissítés: 2022. augusztus 01
Megjelent: 2012. március 19

Szent György Görögkatolikus
Általános Iskola Kisvárda

 

 Honlap: http://www.szentgyorgyiskola.hu

Email: szentgyorgyiskola@gmail.com

Intézményvezető: Jenei Miklós

Lelki igazgató: Demkó István parókus

 

„Mi vagyunk az egyetlen biblia, melyet az emberiség még olvas.” XIV. sz.

 

Célunk a keresztény szellemiség erejével, családias hangulatú, gyermekközpontú neveléssel elérni, hogy gyermekeink képességei teljes mértékben kibontakozzanak, nemes emberi, erkölcsi értékek birtokába jussanak.

Az eltelt időszak pozitív visszajelzései azt igazolják, hogy nevelésünk jó úton halad. A tanulmányi munka mellett első osztálytól kiemelt figyelmet fordítunk tanulóink személyiségének sokoldalú fejlesztésére. Szabadidős programok keretében báboznak, tornáznak, barangolnak a számítástechnika világában, rajzolnak, kézműveskednek és színészkednek. Ezekkel tesszük hasznossá és hangulatossá a tanuláson kívüli időt. Ez alatt az idő alatt nemcsak lelkiekben megerősödve, hanem külső formában is megújulva várjuk iskolánkba a gyerekeket. Felújítottuk az alsó tagozatos osztálytermeket, a festésen kívül világításkorszerűsítést végeztünk, a tantermek faburkolatot és laminált padlót kaptak. Minden tanteremben digitális tábla, tanulói laptop segíti a színvonalas oktatást. A folyosói öltözőszekrények is megszépültek. Sikeres pályázatnak köszönhetően intézményünk tovább gazdagodik intézményünk főzőkonyha kialakításával és az ebédlőnk felújításával.

Kiemelt figyelmet fordítunk, és magasabb óraszámban tanítjuk a magyar nyelv és irodalom és a matematika tantárgyakat.

Első osztálytól angol nyelvi és informatikai ismeretek elsajátítását alapozzuk.

Csoportbontással segítjük az alapkészségek gyakorlását.

A 2015-2016-os tanévtől beindult iskolánkban a néptánc és a társastáncoktatás.

Örökös Ökoiskola cím birtokosaként feladatunk védeni a természetet, és a reáltantárgyak kiemelt oktatásával segíteni ezt a tevékenységet. Egyre több tanulónk mutat növekvő érdeklődést a reáltantárgyak iránt.

 

Valljuk, minden gyermek tehetséges valamiben.

Nevelőtestületünk valamennyi tagjának feladata, hogy felfedezze és kibontakoztassa ezeket a tehetségeket.

Várunk szeretettel!

 

 

Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda

Utolsó frissítés: 2022. augusztus 01
Megjelent: 2012. március 19

szent laszlo 02

Az iskola neve: Szent László Katolikus Gimnázium, Technikum, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
Igazgató:
Kaszásné Tóth Judit

Székhelye, levelezési címe: 4600 Kisvárda, Flórián tér 3.
Telefon/fax: 45/405-210
Honlap: https://szentlaszlokisvarda.hu
Email: kisvardaszlki@gmail.com

Fenntartó neve: Debrecen-nyíregyházi egyházmegye
Címe: 4024 Debrecen, Varga u. 4.

Iskolánk többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény: óvoda, nyolc évfolyamos általános iskola, szakközépiskola, kollégium.
Iskolai pedagógiai munkánkat a humanista erkölcsi értékek, a keresztény szemlélet, a nemzeti tudat, a demokratikus célok, a tanulók személyiségének fejlesztése, a korszerű technikai-technológiai szemlélet alapján határozzuk meg. Hisszük, hogy tanítványainkat a hazát tisztelő és szolgáló, a családot becsülő és szerető, a nemzetért tenni akaró polgárokká neveljük.
Iskolánk gyermekbarát, ugyanakkor rendre törekvő, világos rendszert kínál, amelyben – reményeink szerint – minden gyerek a legmagasabb szinten bontakoztathatja ki képességeit, megtanulhatja a testileg, szellemileg, érzelmileg és erkölcsileg egészséges életvitelt.
Iskolánk legfontosabb célja, hogy kritikusan és módszeresen közvetítse az általános műveltséget, a munkaerőpiac igényeinek megfelelő szakképzést biztosítson, és ezáltal a tanulók személyiségének kiteljesedésén munkálkodjon.
A szakközépiskolai képzést két szakterületen végezzük:
Gazdasági-szolgáltatási szakterületen belül közgazdaság, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció és műszaki szakterületen belül informatika szakmacsoportot indítunk.
Érettségire épülő OKJ-s képzéseinket a munkaerőpiac igényeihez igazodva szervezzük. Ezek a képzések a gazdasági-szolgáltatási szakterületre, valamint az informatikára épülnek.

szent laszlo 03Meghirdetett képzéseink:

- Pénzügyi-számviteli ügyintéző
- Ügyintéző titkár
- Vállalkozási ügyintéző
- Gazdasági informatikus
- Postai ügyintéző
- Irodai asszisztens

 

Óvodai nevelés: 2006 szeptemberétől intézményünk a mai kornak mindenben megfelelő modern, 4 csoportos óvodai épülettel bővült. A jelenleg 120 férőhelyes, 1100 négyzetméteres létesítmény már a XXI. század követelményei szerint épült. Az intézményben a mindennapos nevelési feladatok ellátása mellett időt biztosítunk a játékra, megfelelő fejlődésre is. 

A napi hitpercek mellett középső- és nagycsoportban hetente egyszer felekezet szerinti hittan foglalkozást tartanak a hitoktatók. Kéthetente egyszer az iskolalelkésszel találkozhatnak gyermekeink, amit mindig nagy élménynek tekintenek.
A középiskolában tanító kollégák segítségével a középső- és nagycsoportos gyermekek a zenével, a nagycsoportosok az úszással, angol nyelvvel ismerkedhetnek. Minden csoportszobánkban található számítógép, melyen a gyermekek fejlődését szolgáló játékok vannak.
Óvodás gyermekeink a szabadban fedett homokozóban játszhatnak, valamint sószobánk gyermekeink egészségmegőrzését szolgálja. A korcsoportok mikrocsoportos formában heti két alkalommal látogatják terápiás céllal.

szent laszlo 01

Általános iskolai nevelés-oktatás: az általános iskolai képzés 2009 szeptemberétől indult felmenő rendszerben. Az ízlésesen kialakított tantermekben, illetve a pihenőszobában ideális lehetőség nyílik a tanulásra, illetve a kikapcsolódásra, olykor a relaxálásra is. A tanulók parkos környezetben kialakított, saját játszóterükön vezethetik le mozgásigényüket, élvezhetik a rendezett környezet szépségét. Iskolaotthonos oktatási formában neveljük és oktatjuk a ránk bízott gyermekeket. Az informatika és az angol nyelv játékos formában történő tanítása új színfolt a többi tantárgy oktatása között.

A középiskolai kollégium koedukált, minden lehetőséget biztosít a diákok tanulásához, szórakozásához, testedzéséhez.

Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola

Utolsó frissítés: 2021. január 28
Megjelent: 2012. március 19

logo 350px

OM azonosító: 203043 - Telefonszáma: 06/45/488-031 - Email-címe: szcentrumkisvarda@gmail.com - Honlap: http://kisvardaiszc.hu

 

A Kisvárdai Szakképzési Centrum 2015. július elsejével kezdte meg működését Kisvárdán, a Mártírok útja 8. szám alatt. A Kisvárdai SZC élén Bodnár Attila Sándor főigazgató és Matus Attila Imre kancellár áll. Az SZC részeként öt intézmény működik:

  • Kisvárdai SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola 4600 Kisvárda, Mártírok útja 8.
  • Kisvárdai SZC Fehérgyarmati Petőfi Sándor Technikum 4900 Fehérgyarmat Május 14. tér 16.
  • Kisvárdai SZC Móricz Zsigmond Szakképző Iskola 4900 Fehérgyarmat Iskola köz 2.
  • Kisvárdai SZC Kandó Kálmán Technikum és Dr. Béres József Kollégium 4625 Záhony Kárpát út 4.
  • Kisvárdai SZC Ady Endre Technikum és Kollégium 4765 Csenger Honvéd utca 5.

A Kisvárdai SZC intézményeiben széles szakmai palettából választhatnak a nappali tagozatos képzésben a 14-25 közötti fiatalok, illetve felnőttképzési jogviszony keretében a 25 év felettiek. A következő szakmákat oktatjuk: Ács, Asztalos, Bádogos, Burkoló, CNC-programozó, Cukrász, Cukrász szaktechnikus ,Épület- és szerkezetlakatos, Épületgépész technikus, Festő, mázoló, tapétázó, Fitness-wellness instruktor, Fodrász, Gépész technikus, Gépi és CNC forgácsoló, Gépjármű mechatronikus, Gépjármű-mechatronikai technikus, Gyakorló ápoló, Hegesztő, Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő, Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus, Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus, Ipari gépész, Karosszérialakatos, Kereskedelmi értékesítő, Kereskedő és webáruházi technikus, Kisgyermekgondozó, -nevelő, Kozmetikus technikus, Kőműves, Közlekedésautomatikai technikus, Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő, Közszolgálati technikus, Logisztikai technikus, Mechatronikai technikus, Pék, Pék-cukrász, Pénzügyi-számviteli ügyintéző, Pincér - vendégtéri szakember, Sportedző (a sportág megjelölésével) – sportszervező, Szakács, Szakács szaktechnikus, Szociális ápoló és gondozó, Szoftverfejlesztő és –tesztelő, Vállalkozási ügyviteli ügyintéző, Vasútforgalmi szolgálattevő technikus, Vendégtéri szaktechnikus, Villanyszerelő, Víz- és csatornarendszer-szerelő.

A jelentős szakmai ismeretekkel rendelkező tanári kar a jól felszerelt tanműhelyekbe, tantermekbe szeretettel várja tanulóinkat. Bevezették 2020 szeptemberétől a szakképzési ösztöndíjat. Erre a szakképzési ösztöndíjra jogosult az első szakma megszerzéséhez kapcsolódóan a szakképző intézmény nappali rendszerű szakmai oktatásában tanulói jogviszonyban részt vevő tanuló.

A 2020. évi minimálbérrel számolva ez azt jelenti, hogy a technikumok ágazati alapoktatásban résztvevő tanulói havi 8 ezer forint összegű, a szakképző iskola ágazati alapoktatásban részt vevő tanulói havi 16 ezer forint összegű ösztöndíjat kapnak. A szakirányú oktatásban a tanulók akár havi 10 és 50 ezer forint közötti összegben részesülhetnek. Az egyszeri pályakezdési juttatás mértéke 150 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedhet. Intézményeink pályázati munkája eredményes, minden intézményünkben működik Digitális Alkotó Műhely. Támogatjuk a tehetséges, és segítjük a hátrányos helyzetű tanulókat is.

Címlap Városunk Többcélú közoktatási intézmények Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium és Technikum Városunk Többcélú közoktatási intézmények

kisvarda logo 180x178

szechenyi 2020 info