Református Általános Iskola és Gimnázium

Utolsó frissítés: 2013. január 22
Megjelent: 2012. március 19

refi cserkeszek eskutetele

refi nyilt napok

refi orszagos neptancfesztival

refi gimnaziumrefi altalanos iskola

Református Általános Iskola és Gimnázium

4600, Kisvárda Kossuth út 2.

Tel: 45/406-021

Honlap:

Email:

Igazgató: Balogh Sándor

 

A Kisvárdai Református Általános Iskola és Gimnázium újkori történetének 20. éve az idei tanév. Dokumentálhatóan már 1605-től beszélhetünk református oktatásról Kisvárdán. Ennek a hagyománynak örököse az 1992. szeptember 1-jén újraindult iskola.

A Kisvárdai Református Gyülekezet az iskola újraindításával adózott a hitvalló ősök emlékének, akik református iskolát alapítottak, és hatalmas áldozatok árán közel 350 évig, az államosításokig fenntartották azt.

Pedagógiai programunk szerint iskolánk feladata, hogy keresztyén nevelési elvek szerint, a református iskolák több évszázados hagyományának megfelelő nevelést és oktatást biztosítson. Épít a családokra és gyümölcsöző kapcsolatban együtt munkálkodik velük. Beépíti programjába a gyülekezet közösségformáló és közösséget megtartó erejét. Nevelésünk célja, hogy diákjaink életében felmutassuk azokat a képességeket, melyeket ők maguk kaptak Teremtőjüktől!

Református tanulóinkat egyházunk hitvalló tagjaivá, a nem református tanulókat – vallásuk szabad gyakorlása mellett – saját felekezetük és a református egyház értékeinek megbecsülésére neveli.

Iskolánk évről-évre szépül, bővül és a létszámunk ma már elérte a 612 főt.
Iskolánk tizenhárom – interaktív táblával, projektorral felszerelt tanteremmel és vezeték nélküli internet eléréssel rendelkezik.

Iskolánk 4 évfolyamos és 6 évfolyamos képzésben készíti fel diákjainkat az érettségire. A 6 évfolyamos gimnáziumunk reál és humán tagozattal rendelkezik, ahol a történelem, magyar valamint biológia, matematika tantárgyakból emelt szintű képzést ad.

Tanórán kívüli lehetőségeink közül kiemelkedő helyet foglalnak el a változatos sportolási lehetőségek (foci, tánc, úszás,)

A gyerekek szívesen vesznek részt tűzzománc-készítő, sakk szakkör, informatika szakkörökön.

A fakultációk keretében minden tantárgyból felkészítést biztosítunk.

A kulturális életet színházi előadások, filharmóniai hangversenyek gazdagítják.

A nyári tábor, sítábor, kerékpártúra, gyalogtúra biztosítja a kikapcsolódási lehetőséget.

- A Közép-Hutai Ifjúsági Táborunk ősszel és tavasszal kellemes kikapcsolódást nyújt diákjaink és tanáraink számára.

- A diákéletet színesíti iskolai énekkarunk, a diák újság és a felejthetetlen Diák Nap.

 


 

Református Általános Iskola és Gimnázium

„Hívogat az iskola, kapuját kitárja…”


„Az értelmes ember szíve ismeretet szerez, és a bölcsek füle ismeretre törekszik.”

(Példabeszédek 18:15)

Kedves Szülők! Kedves leendő Kisiskolások!

Gyermekükkel együtt most Önök is az „iskoláskor küszöbén” állnak. Minden felelősséget érző szülő felteszi önmagának a kérdést, hogy milyen alapokon szeretné gyermekét felnevelni, milyen értékeket akar továbbadni.
Református iskolánk már 20. éve biztosít lehetőséget és segítséget a szülőknek, hogy hitben neveljék és neveltessék gyermeküket küldetés-nyilatkozatunknak megfelelően: „…neveljétek őket az Úr tanítása és intése szerint.” (Ef.6:4)
Célunk és feladatunk a keresztyén szellemiség kialakítása, a gyermekközpontú nevelés-oktatás megvalósítása a családokkal együttműködve.

Általános Iskolánk az 1992/93-as tanévben kezdte meg újra működését egy első osztállyal. Azóta folyamatos a fejlődés, ma már minden évfolyamon kettő vagy három osztály tanulóinak nevelését-oktatását látjuk el. A családias légkörű, barátságos tantermeket valóban otthonuknak érzik a gyermekek, ahol a tanulást és a feladatvégzést élményként élik meg.
Az alsó tagozatos osztályokban a hatékony nevelés-oktatás érdekében iskolaotthonos formában dolgozunk. Az első osztályban az olvasást szótagoló technikával tanítjuk. A magyart az Apáczai Kiadó tankönyveiből, a matematikát a Hajdu tankönyvekből oktatjuk. Második félévtől vezetjük be az angol nyelv tanítását. Informatika szakkör keretében lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek a digitális kompetenciák megalapozására.

Az 5-6. osztályos tanulók napközis ellátásban részesülnek, 7-8. osztályban tanulószobai foglalkozáson vehetnek részt.
Tanítványainkat művelt, jellemes, keresztyén emberekké szeretnénk nevelni, akik készek a valódi értékek befogadására, gyarapítására és közvetítésére. Jól szolgálja ezt a személyiségformáló, különböző felekezeti hitoktatás és a bibliai ismeretek átadása.

A színvonalas oktatás mellett kiemelt feladatunknak tartjuk a tanulók olvasóvá nevelését.
Fontosnak tartjuk, hogy tanulmányaik során megismerjék és gazdagítsák hazánk kulturális örökségét és nemzeti hagyományait. A tanórák mellett gazdag színtere ennek művészeti képzésünk keretében, első osztálytól kezdődően a néptánc- és folklór ismeretek oktatása.

Az egészséges életmód- és a környezettudatos gondolkodásmód kialakítására és fejlesztésére jó lehetőséget biztosítanak a rendszeres középhutai kirándulások, túrázások.

Fontos feladatunk, hogy tanulóinkban kialakítsuk a mások iránti tiszteletet, az önzetlen segítségadást és az együttműködési készséget. Jótékonysági rendezvényeken való szerepléssel és részvétellel, valamint különböző adományokkal támogatjuk a segítségre szorulókat.

Nagy gondot fordítunk a tervszerű, rendszeres tehetséggondozásra és felzárkóztatásra. Tanulóink eredményesen szerepelnek a különböző városi, megyei és országos tanulmányi versenyeken.

Iskolánk többfunkciós intézményként működik, ami magában foglalja az általános iskolai-, a hatosztályos- és négyosztályos gimnáziumi nevelést-oktatást.

A színvonalas oktatás mellett változatos tanórán kívüli foglalkozásokat és szabadidős tevékenységeket biztosítunk tanulóinknak:

• különböző szaktárgyi-, sakk- és képzőművészeti szakkörök,
• versenyeken való eredményes szereplés,
• énekkar(ált. iskolai, gimnáziumi),
• Alapfokú Művészetoktatási Intézményünkben néptánc- és folklór oktatás,
• felekezet szerinti hitoktatás,
• kulturális fesztiválok, gálák,
• színház- és filharmónia előadások,
• tömegsport, úszásoktatás, Bozsik- fociprogram,
• játék és sok-sok mozgás az udvari fajátékokon,
• őszi-tavaszi kirándulások Középhutára,
• cserkész foglalkozások,
• nyári táborozások, túrázások.

A 2012/2013-as tanévben Dobos B. Józsefné (Zsuzsa néni), Tóth Erika, Hubicsák Ferencné (Marika néni) és Kőrizsné Koi Beáta tanító nénik tanítanak az első osztályokban.

Nagy tapasztalattal rendelkező, következetes, szakmailag jól felkészült pedagógusok.
Szerető odafigyeléssel, hittel és személyre szóló bánásmóddal tanítják, formálják a gyermekeket, vallva, „A szeretet…nem keresi a maga hasznát.” (1 Kor. 13:4-5)

Szeretettel várjuk a kedves szülőket leendő első osztályos gyermekük beíratására
2012. március 26-27-én 8 - 17 óráig.

Szükséges dokumentumok:

 Születési anyakönyvi kivonat,
 Lakcímkártya,
 Óvodai szakvélemény,
 Lelkészi ajánlás.

A Református Általános Iskola és Gimnázium nevelőtestülete nevében

Balogh Sándor
igazgató

Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda

Utolsó frissítés: 2013. január 22
Megjelent: 2012. március 19

szent laszlo 02

Az iskola neve: Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda
Igazgató:
Kerezsi Béla

Székhelye, levelezési címe: 4600 Kisvárda, Flórián tér 3.
Telefon/fax: 45/405-210
Honlap: www.szlki-kisvarda.hu
Email: szentlaszlo@szlki.sulinet.hu

Fenntartó neve: Debrecen-nyíregyházi egyházmegye
Címe: 4024 Debrecen, Varga u. 4.

Iskolánk többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény: óvoda, nyolc évfolyamos általános iskola, szakközépiskola, kollégium.
Iskolai pedagógiai munkánkat a humanista erkölcsi értékek, a keresztény szemlélet, a nemzeti tudat, a demokratikus célok, a tanulók személyiségének fejlesztése, a korszerű technikai-technológiai szemlélet alapján határozzuk meg. Hisszük, hogy tanítványainkat a hazát tisztelő és szolgáló, a családot becsülő és szerető, a nemzetért tenni akaró polgárokká neveljük.
Iskolánk gyermekbarát, ugyanakkor rendre törekvő, világos rendszert kínál, amelyben – reményeink szerint – minden gyerek a legmagasabb szinten bontakoztathatja ki képességeit, megtanulhatja a testileg, szellemileg, érzelmileg és erkölcsileg egészséges életvitelt.
Iskolánk legfontosabb célja, hogy kritikusan és módszeresen közvetítse az általános műveltséget, a munkaerőpiac igényeinek megfelelő szakképzést biztosítson, és ezáltal a tanulók személyiségének kiteljesedésén munkálkodjon.
A szakközépiskolai képzést két szakterületen végezzük:
Gazdasági-szolgáltatási szakterületen belül közgazdaság, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció és műszaki szakterületen belül informatika szakmacsoportot indítunk.
Érettségire épülő OKJ-s képzéseinket a munkaerőpiac igényeihez igazodva szervezzük. Ezek a képzések a gazdasági-szolgáltatási szakterületre, valamint az informatikára épülnek.

szent laszlo 03Meghirdetett képzéseink:

- Pénzügyi-számviteli ügyintéző
- Ügyintéző titkár
- Vállalkozási ügyintéző
- Gazdasági informatikus
- Postai ügyintéző
- Irodai asszisztens

 

Óvodai nevelés: 2006 szeptemberétől intézményünk a mai kornak mindenben megfelelő modern, 4 csoportos óvodai épülettel bővült. A jelenleg 120 férőhelyes, 1100 négyzetméteres létesítmény már a XXI. század követelményei szerint épült. Az intézményben a mindennapos nevelési feladatok ellátása mellett időt biztosítunk a játékra, megfelelő fejlődésre is. 

A napi hitpercek mellett középső- és nagycsoportban hetente egyszer felekezet szerinti hittan foglalkozást tartanak a hitoktatók. Kéthetente egyszer az iskolalelkésszel találkozhatnak gyermekeink, amit mindig nagy élménynek tekintenek.
A középiskolában tanító kollégák segítségével a középső- és nagycsoportos gyermekek a zenével, a nagycsoportosok az úszással, angol nyelvvel ismerkedhetnek. Minden csoportszobánkban található számítógép, melyen a gyermekek fejlődését szolgáló játékok vannak.
Óvodás gyermekeink a szabadban fedett homokozóban játszhatnak, valamint sószobánk gyermekeink egészségmegőrzését szolgálja. A korcsoportok mikrocsoportos formában heti két alkalommal látogatják terápiás céllal.

szent laszlo 01

Általános iskolai nevelés-oktatás: az általános iskolai képzés 2009 szeptemberétől indult felmenő rendszerben. Az ízlésesen kialakított tantermekben, illetve a pihenőszobában ideális lehetőség nyílik a tanulásra, illetve a kikapcsolódásra, olykor a relaxálásra is. A tanulók parkos környezetben kialakított, saját játszóterükön vezethetik le mozgásigényüket, élvezhetik a rendezett környezet szépségét. Iskolaotthonos oktatási formában neveljük és oktatjuk a ránk bízott gyermekeket. Az informatika és az angol nyelv játékos formában történő tanítása új színfolt a többi tantárgy oktatása között.

A középiskolai kollégium koedukált, minden lehetőséget biztosít a diákok tanulásához, szórakozásához, testedzéséhez.

II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskola

Utolsó frissítés: 2013. január 22
Megjelent: 2012. március 19

rakoczi 01

Egykori tanfelügyelõi jelentésekbõl tudjuk, hogy Kisvárdán az elsõk között alakult meg a megyében a tanoncok képzését szolgáló iskola 1885-ben. Iskolánk elõdje ruházati, fa- és fémipari képzést nyújtott. A tanítás a délutáni órákban folyt.
Az iskola 1938-ban vált szakirányúvá, ekkor már leány- és fiútagozaton tanítottak. Néhány az akkor oktatott szakmák közül: nõi-, férfi szabó, kalapkészítõ, nõi fodrász, divatkereskedõ, fehérnemü-varró és fényképész.

Akkoriban a gyakorlati képzés függetlenül folyt az iskolától.
Az 1948-as államosításkor kapott az iskola önálló épületet. (Ez ma is része intézményünknek, 8 tanteremnek és a kabinetképzésnek ad otthont). Az intézet vasas profiluvá lett.

1965. február 1-től az intézet hivatalos elnevezése: 111. Sz. II. Rákóczi Ferenc Ipari Szakmunkásképző Intézet lett.
A képzés kezdetben két éves volt, majd három évesre módosították.
Az 1970-es évektõl egyre nõtt a tanulólétszám. 1978 szeptemberében a jelenlegi épületben kezdõdött meg a tanítás.

1991. szeptemberében indult az elsõ szakközépiskolai évfolyam gépjármüvezetõ és karbantartó szakon. Ettől kezdve nevünk: II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakiskola. Jelenleg szakközépiskolai, szakiskolai és OKJ-s, valamint érettségire épülő OKJ-s rendszerben oktatunk.

rakoczi 02

rakoczi 03

 

 

Iskolánk igazgatója Rubóczkiné Bodnár Anikó.
Iskolánk elérhetősége: rfkv111@naracom.hu

4600, Kisvárda Mártírok útja 8.

Tel: 45/410-000

"Az ország fiatalságát nevelni akarom,
művelt erkölcsökre akarom szoktatni. "

(II. Rákóczi Ferenc)

Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola

Utolsó frissítés: 2016. április 20
Megjelent: 2012. március 19

Szent György Görögkatolikus
Általános Iskola Kisvárda

 

A 2015-2016-os tanév jelmondata:

„Mi vagyunk az egyetlen biblia, melyet az emberiség még olvas.” XIV. sz.

 

Célunk a keresztény szellemiség erejével, családias hangulatú, gyermekközpontú neveléssel elérni, hogy gyermekeink képességei teljes mértékben kibontakozzanak, nemes emberi, erkölcsi értékek birtokába jussanak.

Az eltelt időszak pozitív visszajelzései azt igazolják, hogy nevelésünk jó úton halad. A tanulmányi munka mellett első osztálytól kiemelt figyelmet fordítunk tanulóink személyiségének sokoldalú fejlesztésére. Szabadidős programok keretében báboznak, tornáznak, barangolnak a számítástechnika világában, rajzolnak, kézműveskednek és színészkednek. Ezekkel tesszük hasznossá és hangulatossá a tanuláson kívüli időt. Ez alatt az idő alatt nemcsak lelkiekben megerősödve, hanem külső formában is megújulva várjuk iskolánkba a gyerekeket. Felújítottuk az alsó tagozatos osztálytermeket, a festésen kívül világításkorszerűsítést végeztünk, a tantermek faburkolatot és laminált padlót kaptak. Minden tanteremben digitális tábla, tanulói laptop segíti a színvonalas oktatást. A folyosói öltözőszekrények is megszépültek. Sikeres pályázatnak köszönhetően intézményünk tovább gazdagodik intézményünk főzőkonyha kialakításával és az ebédlőnk felújításával.

Kiemelt figyelmet fordítunk, és magasabb óraszámban tanítjuk a magyar nyelv és irodalom és a matematika tantárgyakat.

Első osztálytól angol nyelvi és informatikai ismeretek elsajátítását alapozzuk.

Csoportbontással segítjük az alapkészségek gyakorlását.

A 2015-2016-os tanévtől beindult iskolánkban a néptánc és a társastáncoktatás.

Örökös Ökoiskola cím birtokosaként feladatunk védeni a természetet, és a reáltantárgyak kiemelt oktatásával segíteni ezt a tevékenységet. Egyre több tanulónk mutat növekvő érdeklődést a reáltantárgyak iránt.

 

Valljuk, minden gyermek tehetséges valamiben.

Nevelőtestületünk valamennyi tagjának feladata, hogy felfedezze és kibontakoztassa ezeket a tehetségeket.

Várunk szeretettel!

 

 

Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

Utolsó frissítés: 2013. január 22
Megjelent: 2012. március 19

besi 02

Bessenyei György Gimnázium és Kollégium

4600, Kisvárda Iskola tér 2.

Tel: 45/410-045

Honlap: www.besi.hu

Email:

Igazgató: Bíró Gábor

 

Az alapítás gondolatától napjainkig...

besi 01A XIX. század utolsó évtizedeiben, a dualista Magyarország gazdasági fellendülése idején a közoktatásügy területén is nagy változások következtek. Az Eötvös József nevével fémjelzett Népoktatási Törvény életbe léptetése után (1868) született néhány elképzelés a középiskolák továbbfejlesztése, modernizálása érdekében is. Az 1883. évi XXX. tc. első ízben szabályozta törvényesen a középiskolák szervezetét. Kétféle középiskolát ismert el, mindkettő 8 osztályos és érettségivel zárul. Ezek: a gimnázium és a reáliskola.

Kisvárda a kiegyezés utáni gazdasági fellendülés időszakában Felső-Szabolcs kereskedelmi, gazdasági központja volt. A városiasodás jele, hogy az 1890-es évektől kezdődően a nagyközség képviselőtestülete több ízben próbálkozott a tanügyi hatóságnál, hogy Észak-Szabolcs e forgalmas és központi helyén gimnáziumot létesítsenek. Hosszú és kitartó harc eredményeként 1910. augusztus 3-án 77.170 szám alatt kelt rendeletében a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter értesítette Kisvárda képviselőtestületét, hogy elvben elhatározta, hogy Kisvárdán főgimnáziumot létesít, de a községnek anyagi áldozatot kell vállalnia.

1911. szeptember 15-én végre megnyílt Kisvárdán az Állami Főgimnázium I. és V. osztálya, majd felmenő rendszerrel az 1914/15. tanévre benépesült. Kezdetben ideiglenes épületben nyert elhelyezést az intézet, az új épület ügye sajnos lassan haladt. A tervezés feladatát Wälder Gyula műépítész kapta meg a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól. Az 1913 májusában tartott helyszíni szemlén még abban reménykedtek, hogy 1914 őszén már az új épületben kezdhetik a tanítást. A szatmári Révi és Gál cég kivitelezésében az első munkálatok megtörténtek, de 1914 őszén teljesen leállt a munka, mert a történelem közbeszólt...

A tanításhoz újabb szükségépületet szemeltek ki, az új, külsejében monumentális, belső elrendezésében a legmodernebb követelményeknek megfelelő iskolaépület pedig befejezetlen, évekig ijesztően szomorú jelképe a háborús éveknek. 1921. november végén került sor az új épületbe való költözésre. Ez is kényszerű megoldás volt. A gimnázium mai épülete csak 1929 őszén készült el teljesen.

1915-ben volt az első érettségi, az 1914/15. tanévben már teljesen 8 osztályos a gimnázium. Az első év tantárgyfelosztása szerint Dr. Mayer György igazgatón kívül négy fiatal, kezdő (un. helyettes) tanár látta el a párhuzamosított két első és egy ötödik osztályban a tanítási órákat. Valamennyien szaktárgyaikon kívül egyéb tárgyakat is tanítottak, rendkívüli tárgyként műéneket, egyházi éneket, francia nyelvet, gyorsírást és tornajátékot. Vonószenekart, színjátszó kört, önképzőkört szerveztek és már az első években a nagyközség kulturális életét színessé tették. Három hitoktatót alkalmaztak. A római és görög katolikusok közösen tanultak vallástant. A reformátusok az izraelita vallásúak és a katolikusok aránya kiegyenlítettnek mondható. Az első év adatai szerint: 43 fő katolikus, 41 fő református, 36 fő izraelita. Az első tanév végén elismeréssel nyilatkozott a lelkiismeretes, buzgó, jól együttműködő fiatal tanárok munkájáról dr. Mayer György igazgató.

Az intézet 1922/23. iskolai évtől kezdődően felvette Bessenyei György nevét. Az 1933-as iskolai értesítő így ír erről: „Az 1922/23. tanévtől kezdődően viseli iskolánk Bessenyei György nevét, azét a férfiúét, aki a magyar művelődéstörténet egyik legnevezetesebb irányítója volt, aki a nemzeti önérzet és önbizalom harcában az ernyedés és fásultság ellen oly sokat küzdött. Bessenyei arra tanít: Merjünk, akarjunk tisztán, világosan látni, becsüljük meg kultúránk erejét és értékét. Legyen minden magyar részese a kultúra nemzetfenntartó kincseinek. Tanuljuk meghozni érte a szükséges áldozatot.”

A gimnázium természetesen fiúk számára alakult. Leányok az 1920-as Rendtartás szerint csak magántanulóként tanulhattak, de csak meghatározott (egytized) arányban. Az évi tandíj 100 pengő volt. 1924. XI. törvénycikk alapján az 1925/26. tanévtől reálgimnáziumként működik az intézmény. Óratervében három nyelvet tanulnak kötelező jelleggel. Heti 4-5-6 órában a latint, a németet 2-3 órában és angol, francia vagy olasz nyelvet választhatóan csak a felső 4 osztályban heti 4-5 órában. A rendkívüli tárgyak tanulásáért külön tandíjat kellett fizetni. Számuk megnőtt az évek során. Az iskolai tananyaghoz közvetlenül kapcsolódó tárgyakért (gyorsírás, német társalgás, rajz- és festés, fizikai gyakorlat) jóval kevesebbet fizetett a szülő, mint például a vívásért, vagy a zene tanulásáért.

Az 1935/36. tanévtől az oktatás egységesítése következtében az intézmény gimnázium lett, neve Kisvárdai Állami Bessenyei György Gimnázium, és már működik az internátus is. A II. világháború látszólag megkímélte az intézetet, mert sem bombát, sem lövedéket nem kapott. Azonban a háború alatt az épületet huzamosan használó és az udvaron állomásozó német katonai szeroszlop, valamint a honvéd tábori kórház komoly károkat okozott. Szükség volt a szülők, tanárok, diákok összefogására, megfeszített munkájára, hogy a tanítást megkezdhessék.

Az 1945 utáni első időszakra az útkeresés, majd a balratolódás a jellemző. Az 1947/48-ban megalakuló Diákszövetség Hollós István vezetésével mozgósította a fiatalokat. Társadalmi munkát végeztek, építőtáborokban dolgoztak, s mindennapok politikai kérdéseiről vitatkoztak. Az 1949-es választások előtt komoly agitációs munkát fejtettek ki a környék falvaiban.

Az intézmény szervezeti életében jelentős változás következett be. A koalíciós időszak elején megszületett iskolarendszerünk gyökeres reformja: az 1945-ben életrehívott egységes 8 osztályos általános és ingyenes iskola. Az átalakulás átmeneti létszámcsökkenést hozott. A kormányzat 1945. november 21-én életre hívta a dolgozók iskoláját. Kisvárdán, a Dolgozók Gimnáziumának és Polgári Iskolájának megnyitására 1946. március 1-én került sor, a tanév szeptemberig tartott, s a továbbiak során is 6 hónapos volt egy tanév.

1951-től a gimnáziumok mellett megjelennek a technikumok a továbbtanulási lehetőségek választékának bővítésére. A Bessenyei György Gimnáziumban is közös épületben közös igazgatósággal kialakították a gépipari technikumot. A gimnázium igazgatója Takács János, a technikumé Majoros István mérnök volt. 1955-ben a technikum megszűnt, ugyanis nem volt kellő érdeklődés iránta. 1957 szeptemberétől 1978 szeptemberéig az igazgatói teendőket Csucska Jenő látta el igen nagy hozzáértéssel. Mind az oktatás-nevelés területén, mint az intézmény szervezeti változásaiban és tárgyi feltételeinek alakulásában sokat fejlődött a gimnázium vezetése alatt. 1960-ban diákotthont alakított ki a főépületben, amely már a következő tanévben elnyerte a kollégiumi címet. 1965-ben az intézmény közgazdasági jellegű szakközépiskolai osztályokkal bővült: a számvitel-gazdálkodási és igazgatási-ügyviteli ágazaton tanulhattak a fiatalok. Jó választásnak bizonyult a profilváltás. Az itt tanulók szakmai ismeretei megalapozottak voltak. Vidékünkön hiány is volt közgazdasági szemléletű fiatalokban. Így könnyen elhelyezkedhettek a tanulók, vagy tovább is tanulhattak.

1965-ben kísérleti jelleggel egy matematika tagozatos, majd 1968-ban matematika-fizika tagozatos osztály indult. Ezekben az osztályokban a tagozat jellegének megfelelően magasabb óraszámban tanulták az egyes tárgyakat, s általában jobb eredményt is értek el. A testnevelés tagozat 1971-től működik az iskolában. Kialakulásához azok a sporteredmények adtak alapot, amelyek az 1960-as években születtek, valamint a háború előtti sporthagyományok. 1972-74 között épült a díszterem fölé a klub-terem dr. Silip Sándor tervei alapján, a Kisvárdai Építőipari KTSZ kivitelezésében. A tanulóifjúság hamar birtokba vette és megszerette az új létesítményt. Kiállítások, rendezvények, előadások állandó színtere lett a klub. 1972-ben bővült a kollégium a Bessenyei utcai családi házzal /C. épület/.

1977-ben központi fűtést kap az iskola az olajkályhák és cserépkályhák helyett. 1978-ban megtörtént a profiltisztítás, a szakközépiskolai osztályok átkerültek a Császy Lászlóról elnevezett középiskolába, amely viszont gimnáziumi osztályait szüntette meg. Matematika, fizika és nyelvi tagozat működik 1978-82 között. Ez az átszervezés egybeesett Csucska Jenő nyugdíjba vonulásával, utána Sárosy Zoltán vette át az igazgatást. Közben újabb reformra került sor, a tagozatok helyett a fakultációs órák keretében lehetett a továbbtanulásra, illetve a munkába lépésre elkészíteni a tanulókat 1981-től. A Bessenyei Gimnázium szerencsés volt, nagy tanulói létszáma révén több csoportot indíthatott, valóban volt elméleti és gyakorlati jellegű választási lehetősége a tanulóknak. A tantárgyi fakultációkon kívül gépírás, könyvtárkezelői ismeretek, népművelés, bevezetés a filozófiába, államigazgatási ismeretek, testnevelés és sportszervező ismereteket tanuló csoportok indultak.

Az iskola életében 1986 jelentős változást hozott. Az 1980-as években előtérbe került a nyelvoktatás. Így indulhatott ismét nyelvtagozat a Bessenyei György Gimnáziumban. Egy osztályban vezethették be az intenzívebb nyelvtanulást. Ez az osztály francia és orosz tagozatra oszlott. Később angol, német tagozat is indult. A különböző területeken tehetséges diákok a 90-es években már a legkülönfélébb speciális osztályokat választhatták: ének, rajz, matematika.

A város talán legszebb épületét, parkját magáénak mondható intézmény a 70-es évek végén ismét gazdagodik. A Városi Tanács 695 négyzetméter területet ad a meglévő sportpálya bővítéséhez, térítésmentesen. 1976-79 között készült el a sportudvar és lelátó kerítéssel együtt. A terveket a Kertészeti Egyetem két végzős hallgatója, Havassy Gabriella és Takó Ildikó Perjés András tanár irányításával készítették. A város üzemeinek, a tanároknak és a diákoknak évekig tartó társadalmi munkáját siker koronázta, amikor 1980-ban Nagy Tamás a Testnevelési Sportbizottság elnökhelyettese átadta a pályát. A tanulók munkáját a nyugdíjas Kovács László és Oláh Tibor tanár irányította.

A demográfiai hullám következtében megnőtt a tanulói létszám. Elhelyezésük csak a III. emeleti kollégium és az I. emeleti lakások felszámolásával történhetett meg. Így sikerült az eredetileg 12 osztályra méretezett épületben 28 osztályt elhelyezni. A fiúkollégium /D épület/ a Mártírok útjára került. 1986-ban kapta meg az iskola a szomszédságában lévő Járási Hivatalt és a KÖJÁL épületét, és kollégiumot alakítottak ki benne. /A. és B épület/ Az 1980-as év másik nagy eseménye az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan Kisvárdán, a gimnáziumban tett látogatása. A világhíresség a Bessenyei György Gimnáziumból indult. Közbenjárására kapott az iskola a Művelődési Minisztériumtól anyagi támogatást Bessenyei György szobrának elkészítésére és elhelyezésére az iskola parkjában. A felvilágosodás nagy költőjének emlékét és szellemét nemcsak a szobor őrzi. Az iskola tanárai és diákjai ápolják névadójuk emlékét, kiállításokkal, vetélkedőkkel, műveinek színpadra állításával, kirándulásokkal.

Kisvárda Város Önkormányzati Képviselőtestülete -Sárosy Zoltán nyugdíjba vonulásával egyidőben- 1993-ban Bíró Gábor-t bízta meg az igazgatói teendők ellátásával. Az intézmény fejlődése az alapfeltételek, a képzési szerkezet, a szakmai munka sőt a hagyományok tekintetében is folyamatos.

1996-ban új tornacsarnokkal, nagyobb könyvtárral gazdagodik az intézmény, később a labdarúgó pálya is felújításra kerül. Az 2005-2006-ig tartó időszakban egy címzett állami támogatás és városi sajáterő révén csaknem egy milliárdos fejlesztés indul. A főépület teljes rekonstrukciója mellett egy új kollégiumi szárny és modern konyha is épül. Bővül a tornacsarnok és az étkező is.

Új pedagógiai program és helyi tanterv készül, mely alapján a képzési szerkezet még inkább megfelel az igényeknek. A humán, természettudományos és számítástechnika képzések beindítása mellett a gimnázium 2001-ben felkérést kap az országos Arany János Tehetséggondozó Program végrehajtására. A 2005. esztendő fontos eredménye, hogy a GE Fundation 100.000$-os támogatásával újabb tehetséggondozó képzés indul el. Az Opening Doors Programba bekerülő tehetséges tanulók nemzetközi üzleti célú angol nyelvi ismereteket és az üzleti életben nélkülözhetetlen kompetenciákat sajátítanak el. Az idegen nyelvi oktatás tovább színesedik az előkészítő évvel induló ötévfolyamos angol és német nyelvi képzéssel.

A szakmai munka javítását a színvonalas minőségirányítási program mellett az is segíti, hogy az intézmény a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Közoktatási Közalapítvány bázisiskolájaként számos továbbképzés, konferencia és megyei szintű verseny szervezését bonyolítja le az elmúlt 5-6 év alatt, amivel régiós szerepe, szakmai súlya tovább erősödik.

A korábban részben önálló Felnőttoktatási Intézmény teljesen beintegrálódik a gimnázium szervezetébe és annak tagozataként működik tovább. A számítástechnikai szoftverüzemeltető mellett logisztikai ügyintéző képzés is indul. Egy miniszteri rendelet következményeként az intézmény új neve: Bessenyei György Gimnázium és Kollégium.

A hagyományápolási tevékenység elsősorban az alapítás 85. évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő események révén tovább színesedik. Elindul a Bessenyei Akadémia és Galéria, elkészül Nagy Lajos szobrászművész alkotása a Bessenyei Emlékplakett, melyet évről-évre az arra érdemes tanulók és tanárok kaphatják. 1996-ban említésre méltó esemény a nagyszabású Republic koncert az iskola sportpályáján, melyet az iskola két volt tanulója Bódi László (Cipő) és Nagy László az együttes tagjai fémjeleznek.

A nappali tagozaton jelenleg 72 nevelő, 33 technikai dolgozó, a 29 osztályban 916 tanuló végzi munkáját. A felnőttoktatást 218 hallgató veszi igénybe, kollégisták száma 230 fő.

Címlap Városunk Többcélú közoktatási intézmények Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Városunk Többcélú közoktatási intézmények

kisvarda logo 180x178