Szombaton Nyíregyházán a Nyíri Fészek étteremben került sor a Szabolcs Grand Prix idei döntőjére.
A döntőben, melyet Dr. Seszták Oszkár Szabolcs-Szatmár Vármegye Közgyűlésének elnöke nyitott meg, öt egyesület / Debrecen, Nyíregyháza, Kisvárda, Tiszabercel és Sárospatak/ 21 versenyzője vett részt, 10 fordulóban döntötték el a bajnoki cím és a helyezések sorsát
A szervezők az előversenyek 7 lehetősége közül az öt legjobb eredményt vették figyelembe. Miután minden versenyző találkozott egymással, senki nem hivatkozhatott a rossz sorsolásra.
A fordulatos, izgalmas versenyen végül a Debrecen játékosa, Török Imre egyetlen ponttal győzött a múlt évi bajnok Kisvárdát képviselő Mészáros Károly és az ugyancsak kisvárdai, és tavaly is 3. helyen végző Halász Erika előtt.
A további pontszerző helyeken Nagy Ferenc / Debrecen /, Soós Péter és Rehó Lajos / mindkettő Nyíregyháza / végeztek. Az ebédszünetben a szervezők nyílt beszélgetést kezdeményeztek a következő év versenysorozatának tervezetéről. A szervezők tervei szerint a 2025. évi döntő tervezett helyszíne: Kisvárda.
Végeredmény:
1, Török Imre /Debrecen/
2, Mészáros Károly /Kisvárda/
3, Halász Erika / Kisvárda/
4, Nagy Ferenc /Debrecen/
5, Soós Péter /Nyíregyháza/
6, Rehó Lajos /Nyíregyháza/
-Kisvárdai Ulti Klub-