Igen pörgősre sikeredet a nyár eleje klubunk életében. A május vége a spanyol EB-ről szólt, amely Valenciában került megrendezésre. Városunkat három versenyzővel és egy nemzetközi bíróval képviseltük.
Válogatott versenyzőink: Rétfalvi Tamás felnőtt 80 kg; Soltész Szabolcs felnőtt 65 kg; Esvég Dominik Junior + 80 kg. Nemzetközi bírónk: Rétfalvi Attila. Az EB 24 ország részvételével került megrendezésre, ahol minden ország a két legeredményesebb versenyzőjét nevezte a különböző súlycsoportokba. Sajnos a sorsolás nem igazán kedvezett versenyzőinknek, mert Tomi és Szabi is az előző év EB bajnokával került egy ágra. Ennek ellenére mindent megtettek a győzelemért, ami most ide kevésnek bizonyult. Dominik egy hazai versenyzővel kezdet és a hosszabbításban egy fejrúgással kikapott.
Rétfalvi Attila egy újabb nemzetközi bírói minősítést szerzett és lehetőséget kapott a versenyen, hogy döntőt vezethessen, ami egyben nagy szakmai elismerés is. Gratulálunk Ati! Nagyszerű élményekkel és tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, amit a későbbiekben beépíthetünk versenyzőink eredményesebb felkészítésébe.
2024. június 8. Szombat Nemzetközi Karate Verseny Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok: 4 ország (Románia, Horvátország, Szlovákia, Magyarország), közel 450 versenyzője lett nevezve, köztük klubunk 11 versenyzővel. Elsősorban kezdő versenyzőinknek akartunk versenyzési lehetőséget biztosítani, nemzetközi tapasztalatszerzés és utánpótlás nevelés céljából.
Versenyzőink: Téglási Kamilla, Buda Abigél, Sajtos Luca, Tángyes Ricardo, Litauszki Keve, Bodor Noémi, Szabó Lili, Bodor Máté, Bakó Bence, Maklári Balázs, Soós Viktor. A versenyen mindenki tudásának és felkészültségének a maximumával lendült bele a versenyzésbe. Ennek a nap végére meg is lett az eredménye: 3 arany, 3 ezüst, és 4 bronz.
Éremszerzőink:
Arany: Szabó Lili, Bodor Máté, Soós Viktor.
Ezüst: Maklári Balázs, Téglási Kamilla, Sajtos Luca, Bakó Bence.
Bronz: Bakó Bence, Tángyes Ricardo, Bodor Noémi, Litauszki Keve.
Csak gratulálni tudunk mindenkinek ehhez a szép eredményhez. HAJRÁ KISVÁRDA!!!
Külön köszönjük a szülőknek és Kisvárda Város Önkormányzatának támogató segítségét, ami nagyban hozzájárult sikereink és eredményeink eléréséhez. KÖSZÖNET!!!
A sikeres felkészülést és a versenyre való kijutást a VCA-KP-1-2024/3-000643 pályázat összegéből finanszíroztuk. A VCA-KP-1-2024/3-000643 kódszámú pályázat a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósulhatott meg.
Edzéseinket hétfőn 17:00 – 19:00 –ig a II. Rákóczi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola tornatermében; kedd, szerda és pénteki napokon 17:00 – 19:00 –ig pedig Küzdősportok Házában tartjuk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk a helyszíneken. Megtalálsz bennünket a Facebookon is.
KYOKUSHIN KARATE DO SC KISVÁRDA
Osu.
Tisztelettel,
Markó László klubvezető