E hét végén – szombaton és vasárnap – a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium lesz a házigazdája a Diákolimpia Leány Labdarúgás Országos Döntőjének, amelyen a megyei győzteseken kívül a fővárosi finálét megnyert együttes vesz részt. A kulturális tradícióin kívül diáksport hagyományaira (is) büszke Kisvárdán a Besi immáron harmadik alkalommal ad otthont a leány focicsapatok diákolimpiai országos döntőjének.
Az V-VI. korcsoportos (1992-1996-ban született) „fociamazonokból” verbuvált csapatok a pénteki megérkezést, a technikai értekezletet és a sorsolást követően szombaton 8 óra 45 perctől mérkőznek, míg a döntő döntőjét vasárnap fél 12-től vívják a legjobbak. A mérkőzéseket két helyszínen: a 100 éves középiskola kiváló talajú füves focipályáján, valamint a bajnoki címre törő KSE – természetesen ugyancsak pázsitszőnyeges – várkerti sportpályáján rendezik. Megyénket a viadalon a házigazdák Juhász Béla által pallérozott együttesén kívül a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium Pók István trenírozta csapata képviseli majd.
Kovács Bertalan