Vasárnap délután, gyönyörő környezet, új kivetítő, kissé szeles, de napsütéses időjárás fogadta a valamivel több mint kétezer fős nézősereget a kisvárdai várkertben.
Március 20-án ugyanis idén először lépett hazai pályájára az NB II-ben a Kisvárda Master Good. A csapat, mely veretlenül menetelt előre a tavaszi szezonban, hol döntetlent játszva, hol legyőzve a legyőzhetetlennek tűnő csapatokat. Mindezt ráadásul eddig idegenben.
A kieső helyen álló Soroksár nem tűnt nehéz feladatnak. Talán még úgy sem, hogy a Fradi fiókcsapatában sokan NB I-et megjártak. Éső Ez egy pár kisvárdai játékosról is elmondható. Jók vagyunk eddig, baj nem lehet. Így indult a mérkőzésnek sok szurkoló vasárnap. Családok, baráti társaságok, s persze a színházi lépcsőről sosem hiányzó Várkerti Vitézek szurkolói csoport tagjai is időben elfoglalták helyeiket. Mindenki nyakában ott lógott a piros, „Kisvárda” feliratú sál, melyet büszkén emeltek a magasba a csapatok bevonulásánál. Parádés hangulatú mazsorettes lányok és rézfúvós zenekar kíséretében, kis focisták fogták a nagyok kezét, miközben a játékosok a pályára léptek.
Az első bírói sípszó után elkezdődött a játék. 1-0 -ás hazai vezetésnél alig volt időnk örülni, jött az egyenlítő válasz. Majd ismét mi örültünk, ismét nem sokáig: 2-2. Aztán egy végzetes sípszó, egy sárga lap majd piros és Fodor befejezte a játékot. Az ellenfél a büntetővonalra helyezi a labdát, a kisvárdai szurkolóknak még a lélegzetvételét sem lehet hallani, majd ismét sípszó és: RIBÁNSZKI VÉD! Mekkora védés! Aztán mégis a hálóban a labda. A miénkben. 2-3. Az idő pedig nagyon gyorsan megy, majd letelik, egyenlítés és így hazai győzelem nélkül.
Lehet fogni bármire. A rossz játékra, az ügyesebb ellenfélre, a sokszor valóban helytelen döntést hozó bírókra. A sokak által hibásnak tartott „nagy felhajtásra”, a tévé jelenlétére, vagy akár még arra is, hogy nem is szólt egyszer sem a Kisvárda Induló, vagy hogy sok volt a néző. Miértő Más hazai kisvárdai meccsen is sokszor többen vannak, mint egy NB I-es mérkőzésen. Más hazai meccsen is ott ül a lelátón a miniszter, a polgármester, de még a támogatók is! Lehet gyártani az összeesküvés-elméleteket, lehet szidni a játékosokat, a zavaró körülményeket, a lényeg mégis négy szóban van: SOHA NE ADD FEL!
Így üzentek a mérkőzés végén csapatuknak a Várkerti Vitézek. Ezt pedig nekik mindig szem előtt kell tartani! Mert egyszer fent, egyszer lent, de a lényeg, hogy soha ne adjuk fel! És ne csak a játékosok, hanem a szurkolók sem. Mert még nincs vége a bajnokságnak! Mert valóban jók vagyunk! És különben is: mi vagyunk a KISVÁRDA!
- Durucz Gabi -
Fotók: Szabó Sándor
Híreink 
