Elvesztette veretlenségét a Labdarúgó Megyei III. Osztály Keleti Csoportjában a Kisvárda Master Good, miután a 13. fordulóban 0-1-es vereséget szenvedett idegenben, a Kazincbarcika Csapatától.
„Hasonló cipőben járunk, mint tavaly ilyenkor, amikor a szezon végére leeresztettünk” – állapította meg a két rosszabbul sikerült mérkőzés okát Révész Attila, a Kisvárda Master Good szakmai igazgatója. „Tavaly a kupasorozatokkal együtt sok mérkőzést kellett ebben az időszakban játszanunk, így van ez most is, bár hozzáteszem, hogy amíg a Hatvan elleni találkozónkon még elfogadható magyarázatnak bizonyult a Vác elleni hétközi fellépés fáradtsága, addig most teljesen másról volt szó. A csapat gerincéből négy ember is hiányzott, és ezt megéreztük, holott egy bajnoki címre törő társaságnál ilyesmi nem fordulhatna elő.”
„A másik sarkalatos kérdés a kötelezően bevetendő fiatal játékosoké, sajnos ki kell jelenteni, ebben a tekintetben a leggyengébbek közé tartozunk a csoportban. Azt is látjuk, hogy a megyében nincs olyan fiatalon is érett futballista, aki akár NB III-as szinten is segítene nekünk, így szét kell néznünk másfelé is.”
A Szolnokon át vezet az út a Fradihoz
A Magyar Kupában menetelő Kisvárdának a sorsolással a legtöbb esetben szerencséje volt, és mintha most sem lenne ez másként. A negyeddöntő egyetlen NB III-as képviselője a tavaszi folytatásra (március 4., április 1.) megkapta a Szolnokot, amelyet a tavalyi NB II-es ellenfelek közül egyedüliként győzött le oda-vissza. Azóta persze a Tisza-partiak jelentősen megizmosodtak, és a bajnokesélyesek közé tartoznak a másodosztályban.
„A kupában ugyan mindegy, hogy a nyolc vagy a négy között esel ki, annak van értelme, ha bejutsz a döntőbe” – mondta Révész Attila hozzátéve: „Ahhoz, hogy a tavasz elején is bírjuk a kétfrontos terhelést, alaposan meg kellene erősíteni a keretet, erre viszont nem biztos, hogy lesz lehetőségünk. Ezzel együtt nem rossz a sorsolásunk.”
És mivel ennek a csatának a továbbjutója a Csákvárt két meccsen vélhetően felülmúló Ferencvárossal játszik majd, csak lenne értelme annak a továbbjutásnak…
www.szon.hu
Durucz Gabi