Városunkban három napon keresztül, a Bagolyvár mesés környezetében várta a hozzá érkező gyermekeket (és felnőtteket) a Mikulás, akiket szalon-cukorral, jó tanácsokkal és közös képekkel jutalmazott.
A Mikulás fősegédje ebben az évben is Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere volt, akinek közbenjárására ebben az évben is MINDEN kisvárdai, egyházi-, és állami fenntartású bölcsődében, óvodában, illetve a Csigaházban nevelkedő gyermeknek, közel 800 darab Mikulás-csomagot ajándékozott Kisvárda Város Önkormányzata.
„Ebben az évben is több csoport a Mikulástól, annak kisvárdai házában vette át az ajándékokat, azoknak pedig akik nem tudtak eljönni, személyesen a Mikulással vittem el a finomságokkal teli csomagokat” - nyilatkozta Leleszi Tibor, aki ezúton is hálás szívvel köszöni a MIKULÁS és segédei lelkes közreműködését!
Kisvárdán a Mikulás egyébként bejárta a várost: volt, hogy lovas szekérrel érkezett, utazott a Mikulás kisvonaton, járt a Polgármesteri Hivatalban, de még a postán is ajándékozott a levélíróknak:
- városunk Családi Bölcsődéjében évek óta hagyomány már, hogy lovas szekérrel érkezik a Mikulás, akinek segédei ebben az évben Major Tamás alpolgármester és Révészné Pázmán Andrea intézményvezető voltak;
- az ingyenes Mikulás-vonat idén is nagy sikert aratott, amikor is egy napon, délutántól estig járta a várost teltházas utasaival;
- évtizedekre visszamenőleg, nagy hagyománya van a "hivatali Mikulásnak", amikor a Kisvárdai Polgármesteri Hivatal dolgozói gyermekeinek, unokáinak kedveskedünk a Mikulás-ünnepséggel. „Külön örömet jelentenek számomra ezek a pillanatok, amikor munkatársaimat családjaikkal, anyaként, apaként vagy éppen nagyszülőként láthatom!” – nyilatkozta Leleszi Tibor polgármester hozzátéve: „Köszönjük a Somogyi Rezső Általános Iskola kulturális műsorát!”
- a Mikulás Posta pedig idén is az Árpád úti, Kisvárda Postapartner épületében működött, ahol a gyermekek ingyenesen, felbélyegzés nélkül adhatták fel leveleiket a Mikulásnak. Minden bátor levélíró, illetve óvodásként rajzoló, a feladást követően egy csokoládé-Mikulást kapott ajándékba, a legszerencsésebbek pedig személyesen vették át ajándékaikat a Mikulástól, a „kispostán”.
-Kisvárda Város Önkormányzata-