Kisvárda Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzati fenntartású múzeum intézményvezető munkakör betöltésének feltételeit a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020.(X.30.) EMMI rendelet alapján pályázatot hirdet a Rétközi Múzeum intézményvezetői (igazgatói) állásának betöltésére.
A betöltendő munkakör megnevezése: Rétközi Múzeum igazgató
A munkakörbe tartozó lényeges feladatok:
A múzeumigazgató a vonatkozó jogszabályokban, az intézmény Alapító Okiratában, Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározottak szerint felelős az intézmény alapfeladatainak ellátásának koordinálásáért, költségvetési gazdálkodásáért, a szakszerű és törvényes működtetéséért, a szakmai feladatellátásért.
Az intézményvezető egyszemélyi felelős vezetője az intézménynek, a feladatellátáshoz biztosított önkormányzati vagyon használatának és megőrzésének.
Az intézményvezető feladata az intézmény alkalmazottai felett a munkáltatói jogok gyakorlása.
A munkaviszony időtartama:
A munka törvénykönyve szerinti vezető állású munkavállaló, így foglalkoztatására a vezető állású munkavállalóra vonatkozó, a vezetői megbízás időtartamára szóló munkaszerződés megkötésével kerül sor.
Új munkaviszony létesítése esetén 3 hónap próbaidő kerül kikötésre.
Vezetői munkakör:
A vezetői megbízás határozott időre 1 évre, 2024. szeptember 1. napjától 2025. augusztus 31. napjáig terjedő határozott időtartamra szól.
A munkavégzés helye:
Rétközi Múzeum 4600 Kisvárda, Csillag u. 5.
Tájház 4600 Kisvárda, Krucsay Márton u. 8.
Illetmény:
A munkabér megállapítása a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény alapján, a felek közötti megegyezés szerint történik.
A pályázat feltételei:
a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020.(X.30.) EMMI rendelet1. melléklet 4. pontjában meghatározott szakképzettségi, szakképesítési feltételeknek való megfelelés:
- mesterfokozatú végzettség és szakirányú szakképzettség, jogász vagy közgazdász szakképzettség
- KER szerinti B2 szintet elérő idegennyelv-ismeret
- végzettségének és szakképzettségének vagy az intézmény alaptevékenységének megfelelő jogviszonyban legalább hároméves szakmai gyakorlatot szerzett, valamint a megbízás időpontjában vezetői gyakorlattal rendelkezik
- magyar állampolgárság
- cselekvőképes,
- büntetlen előéletű és nem áll a tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, és
- megfelel a miniszter rendeletében előírt képesítési és egyéb feltételeknek.
- államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó, legalább 120 órás képzés igazolt elvégzése, ennek hiányában szándéknyilatkozat, hogy a vezető állású munkavállalói munkakör betöltését követő két éven belül köteles a képzést elvégezni, és az azt igazoló okiratot be kell mutatni
A pályázat kötelezően benyújtandó dokumentumai:
• részletes szakmai önéletrajz,
• az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó részletes szakmai és vezetési program (helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel),
• iskolai végzettség igazolása (iskolai végzettséget, szakképzettséget, szakképesítést tanúsító okirat(ok) és egyéb végzettségek, bizonyítványok másolata),
• a feltételként előírt, szakmai és vezetői gyakorlatról szóló igazolás(ok) másolata,
• igazolás az EMMI rendelet 4. § (1) bekezdés szerinti államháztartási és vezetési ismereteket nyújtó, legalább 120 órás képzés elvégzéséről, vagy nyilatkozat arról, hogy a vezetői munkakör betöltését követő két éven belül a képzést elvégzi., vagy arról szóló igazolást bemutatja, vagy a mentesülésről -jogász vagy közgazdász szakképzettségről szóló igazolást bemutatta.
• 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, amely tartalmazza azt is, hogy a pályázó foglalkozástól eltiltás hatálya alatt nem áll,
• hozzájárulás a személyes adatok pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez
• hozzájárulás ahhoz, hogy a pályázati anyagot a véleményezésre jogosultak megismerhetik
• nyilatkozat az Mt. 211. § szerinti összeférhetetlenség hiányáról,
• nyilatkozat arról, hogy a pályázó nem áll cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnokság alatt,
• nyilatkozat, hogy a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget a pályázó megbízása esetén teljesíti,
• nyilatkozat arról, hogy pályázatát nyilvános vagy zárt ülésen tárgyalják.
A pályázat benyújtásának határideje: 2024. augusztus 9.
A pályázat benyújtásának módja:
- személyesen Leleszi Tibor polgármester 4600 Kisvárda, Szent László u. 7-11.
- Postai úton, a pályázatnak a Kisvárda Város Önkormányzata címére történő megküldésével (4600 Kisvárda, Szent László u. 7-11.). Kérjük a borítékon feltüntetni a beosztás megnevezését: „Rétközi Múzeum igazgatói pályázat”
A pályázat elbírálásának határideje, módja, rendje:
Az érvényes pályázatot benyújtó pályázót a pályázati határidő lejártát követő harminc napon belül a munkáltatói jogkör gyakorlója által létrehozott, – a múzeum alapfeladatait érintően szakértelemmel rendelkező tagokból álló – 3 tagú bizottság hallgatja meg. A megbízásról a bizottsági véleményezést követően Kisvárda Város Önkormányzata Képviselő-testülete dönt, fenntartva a jogot arra, hogy a pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítsa.
A pályázat elbírálásának eredményéről valamennyi pályázó írásban értesítést kap.
A pályázati felhívás közzétételének helye:
- Kisvárda Város Önkormányzatának internetes portálja: www.kisvarda.hu
- Rétközi Múzeum internetes oldala: www.vardaimuzeum.hu