Kisvárda Város Önkormányzatának Képviselő-testülete évente legalább egy alkalommal, az éves költségvetési rendeletének elfogadását követően a civil szervezetek támogatásáról szóló 8/2019. (IV.26.) önkormányzati rendelete alapján pályázatot hirdet civil szervezetek közhasznú tevékenységének, programjainak támogatására, valamint civil szervezetek egyéb pénzbeli támogatására.
1. A pályázat célja:
A támogatással az önkormányzat elismerését és megbecsülését nyilvánítja ki azon civil szervezetek felé, akik a helyi közéletben aktívan részt vállalnak, és ennek megfelelően végzik tevékenységüket, valamint célja az önkormányzat és a civil szervezetek közötti partneri viszony es munkamegosztás előmozdítása a közfeladatok hatékonyabb ellátása érdekében.
2. Pályázatot nyújthatnak be:
civil szervezet: Nem haszonszerzési vagy politikai célból létrehozott – a 8/2019. (IV.26.) önkormányzati rendelet 4. §-ában felsorolt tevékenységet végző – Kisvárdában jelentős tevékenységi körrel rendelkező és rendszeresen működő bejegyzett társadalmi szervezet, alapítvány, egyesület vagy társadalmi szerveződés, klub, kör, szakkör.
3. Támogatandó célok:
a) egészségmegőrzés
b) szociális tevékenység (családsegítés, időskorúak gondozása, hátrányos helyzetűek segítése)
c) kulturális tevékenység
d) nevelés-oktatás, képességfejlesztés
e) ismeretterjesztés
f) testvér-települési kapcsolatok ápolását elősegítő tevékenység
g) természetvédelem, környezetvédelem, műemlékvédelem
h) gyermek – és ifjúságvédelem
i) közrend, közbiztonság védelme
j) sport, tömegsport
k) önkéntes tűzoltás, mentés, katasztrófa elhárítás
l) nemzetközi programok lebonyolítása, koncertek szervezése
m) népzenei fesztiválok megrendezése. abban való részvétel
n) tudományos előadások szervezése
o) prevenciós előadások szervezése
p) hagyományőrzési tevékenység
4. A pályázatnak tartalmaznia kell:
a) az igényelt támogatás összegét
b) a támogatandó program leírását
c) a támogatásra vonatkozó pénzügyi tervet.
5. A pályázathoz csatolandó mellékletek:
a) pénzügyi terv a megvalósítandó programra vonatkozóan,
b) a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy nincs lejárt köztartozása,
c) a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a korában kapott támogatással elszámolt,
d) a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy nincs folyamatban a pályázóval szemben tartozás rendezésére, a szerveződés megszüntetésére irányuló, valamint törlés iránti eljárás,
e) a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a program megvalósításához mekkora önerővel rendelkezik,
f) a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy Kisvárda Város Önkormányzatát a rendezvényen, programon támogatóként tünteti fel.
6. A pénzügyi támogatás általános feltételei:
a) a kért támogatásra vonatkozóan pénzügyi tervet kell benyújtani,
b) a pályázónak nincs lejárt köztartozása,
c) a pályázó a korábban kapott támogatásokkal elszámolt,
d) nincs folyamatban a pályázóval szemben tartozás rendezése, a szerveződés megszüntetésére irányuló, valamint törlés iránti eljárás,
e) a pályázó rendezvényein Kisvárda Város Önkormányzatát támogatóként tünteti fel.
A pályázatok benyújtási határideje a pályázatok kiírását követően 15 nap. Hiánypótlásra a pályázatok benyújtási határidejének lejártát követő 5 munkanapon belül van lehetőség. A beérkezett pályázatokat az Oktatási, Kulturális, Szabadidő és Sport Bizottság a benyújtási határidőt követő 30 napon belül bírálja el.
7. A pályázat elbírálásának szempontjai:
a) az évente rendezett programok, rendezvények száma,
b) a programokon, rendezvényen résztvevők száma,
c) a helyi lakosok aránya a résztvevőkhöz viszonyítva a helyben megvalósuló rendezvényeken,
d) a megvalósításhoz a pályázó mekkora önerővel rendelkezik.
e) előnyt élvez az a pályázó, ahol a támogatottak több mint fele, helyi lakos
f) mennyiben járul hozzá a lakosság- település jólétének elősegítéséhez, komfortjának javításához.
8. A pályázat benyújtásának módja és helye:
A pályázatokat Leleszi Tibor, Kisvárda Város polgármestere (4600 Kisvárda, Szent László utca 7-11., 1. emelet 109-es iroda) részére kell benyújtani írásban 2 példányban.
A PÁLYÁZATI ŰRLAP IDE KATTINTVA LETÖLTHETŐ
A pályázat benyújtásának határideje: 2024. április 17.
A pályázati kiírás IDE kattintva letölthető.
-Kisvárda Város Önkormányzata-