Oktatás

Országos döntőben legifjabb robotprogramozóink

Utolsó frissítés: 2014. március 26
Megjelent: 2014. március 26

inf4Sikerrel szerepelt az első megmérettetésen az alig egy hónapja alakult robotprogramozó szakkör két legfiatalabb tagja. Az ötödik osztályos Molnár Máté és Pápai Tamás alkotta csapat - MT-SOFT néven - 2014. március 22-én vett részt az V. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Hajdúböszörményben megrendezett regionális döntőjében, ahol korcsoportjukban a 2. helyen végeztek, ezzel bejutottak az április 12-én megrendezendő országos döntőbe.

Bővebben...

Szent Lászlós sikerek a Zrínyi Ilona Matematika Verseny megyei fordulóján

Utolsó frissítés: 2014. március 21
Megjelent: 2014. március 21

zrinyimatek sztlTanulóink közül Jenei Marcell 2.b (felkészítő tanár Bartháné Kovács Edit) megyei I. helyezést ért el, teljesítményével bejutott az április 16-18. között Kecskeméten megrendezendő országos döntőbe.

Bővebben...

Hírek a Szent László-ból

Utolsó frissítés: 2014. március 21
Megjelent: 2014. március 21

szent laszloTanulmányi hírek, versenyeredmények  a Szent László Katolikus Szakközépiskola, Kollégium, Általános Iskola és Óvodából:

Bővebben...

Somi-Suli Játszóház

Utolsó frissítés: 2014. március 21
Megjelent: 2014. március 21

DSCF6560Március 2-án, szombaton a SOMOGYI REZSŐ ÁLTALÁNOS ISKOLA Suliváró foglalkozások színes kavalkádjával várta a szeptemberben iskolába készülő óvodásokat, ahol játékos keretek között megismerkedhettek a leendő első osztályos tanítókkal és feltárult előttük iskolai életünk gazdag tárháza.

Bővebben...

„Tarka lepke, kis mese” - rajzverseny a Szent László oviban

Utolsó frissítés: 2014. március 20
Megjelent: 2014. március 20

ovi72014. március 14-én, a város és környékén élő nagycsoportos óvodások részére rajpályázatot hirdetett óvodánk. Minden óvodából 5 fős csapatokat vártunk. Összesen 36-an jelentkeztek a megmérettetésre. Kányádi Sándor: A kisfiú, aki ibolyát látott című történetét hallgatták meg a gyerekek, majd arról rajzot készítettek.

Bővebben...

Figyelmesség, önzetlenség

Utolsó frissítés: 2014. március 18
Megjelent: 2014. március 18

serultek01A Kistérségi Szociális Szolgálat Fogyatékos Személyek Nappali Ellátása kedves vendéget köszönthetett a közel-múltban. Almási Béláné Jutka néni lepte meg a sérült gyermekeket és fiatalokat a saját maga készítette kispárnákkal. Fiataljaink a látogatás másnapján ki is próbálták e párnák finomságát, puhaságát egy csoportfoglalkozás keretében.

Bővebben...

Fizibusz a Teichmannban

Utolsó frissítés: 2014. március 13
Megjelent: 2014. március 13

fizibusz01Iskolánk célkitűzései közé tartozik, hogy a felnövekvő generáció érdeklődését felkeltsük a természettudományos tantárgyak iránt, illetve az ismereteiket minden lehetséges módon bővítsük.

Bővebben...

Tavaszi Fesztivál a Somogyiban - versenykiírások

Utolsó frissítés: 2014. március 12
Megjelent: 2014. március 12

somogyi1A kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola az alábbi versenyeket hirdeti meg a „Tavaszi Fesztivál” keretében:

Bővebben...

Vidám télbúcsúztatás a Somogyi Rezső Általános Iskolában

Utolsó frissítés: 2014. március 12
Megjelent: 2014. március 12

DSCF6276Február 24-e iskolánkban a farsang jegyében telt, az egész napot jelmezben tölthették a gyerekek kedvenc hősük bőrébe bújva. A felső tagozatosok a farsangi discoban, az alsó tagozatosok vidám zenés farsangi bulin szórakozhattak önfeledten.

Bővebben...

Testvérvárosi szavalóverseny

Utolsó frissítés: 2014. március 07
Megjelent: 2014. március 07

khelmec05A testvérvárosi kapcsolatról annyit: Amióta ez a diplomáciai forma létrejött, közel 100 éve, nagyon sok változáson ment keresztül. A kezdetben rosszul értelmezett felfogásban addig jutottak, hogy a vezetők összeborultak fehér asztal mellett. Az ideális az, amikor a városlakók, minél nagyobb számban találkoznak egymással.

Bővebben...

Országos siker – orosz rajzfilmfigurák

Utolsó frissítés: 2014. március 07
Megjelent: 2014. március 07

besi nyiltnapAz  ELTE Ruszisztikai Módszertani Kabinet és Könyvtár által - „Az orosz mindennapok kultúrája tegnap és ma” címmel - meghirdetett Országos Multimédiás Prezentáció Versenyen Popelics Júlia, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium 10. e osztályos tanulója - felkészítő tanár: Virga Gizella -  országos első helyezést ért el maximális ponttal.

Bővebben...

Szent László-s siker az országos döntőben

Utolsó frissítés: 2014. március 07
Megjelent: 2014. március 07

PappLorantAndrasA TITOK Oktatásszervező Bt. által szervezett Arany János Magyar Versenyen évek óta több száz tanuló vesz részt. Ebben a tanévben a 2. fordulóba 310 iskola 3500 tanulója jutott be.

Bővebben...

Varázslatos, Álombéli, Rendkívüli, Izgalmas - játszóház a Váriban

Utolsó frissítés: 2014. március 05
Megjelent: 2014. március 05

2 055Kalandra hívtuk a Vári-ba a nagycsoportos óvodásokat 2014.február 15-én. Három helyszínen, mint egy igazi vár népesült be iskolánk a nagyszámú érdeklődőktől. A korhű jelmezekbe öltözött lovagok, várúrnők és apródok fogadták és kisérték az érkező apróságokat. Tóth László igazgató úr köszöntő szavait követően a kalandra vágyó kis vendégeink belecsöppenhettek a középkor világába.

Bővebben...

Maskarában iskolába

Utolsó frissítés: 2014. március 05
Megjelent: 2014. március 05

2 0012014. február 14-én különleges farsangi hangulattal kezdődött az első tanítási óra a Vári Emil Általános Iskolában. Alsós diákjaink már reggel magukra öltötték azt a maskarát, amiben egy egész napra átváltozhattak a kedvenc mesehőssé, állattá, filmsztárrá és a felnőttek világából egy-egy irigyelt, hőn áhított foglalkozássá.

Bővebben...

A Vári-hét versenykiírásai

Utolsó frissítés: 2014. február 26
Megjelent: 2014. február 26

jelentkezzA Vári Emil Általános Iskolában 20. alkalommal kerül megrendezésre a Vári-hét elnevezésű rendezvénysorozat. A művészeti, szaktárgyi és sportversenyeken évről évre 400-500 kisvárdai és városkörnyéki általános iskolás tanuló vesz részt.

Bővebben...

„Zenei akadályverseny” a Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskolában

Utolsó frissítés: 2014. február 26
Megjelent: 2014. február 26

szolfezsZenei műszavak… és szolfézs? A szolfézstanítás célja a gyermekek zenei készségeinek kiművelése, a zene világában való tájékozódás segítése. De feladata az is, hogy a zenei kifejezésekkel megismertesse a növendéket.

Bővebben...

Somogyisok a megyei első háromban

Utolsó frissítés: 2014. február 25
Megjelent: 2014. február 25

somogyi epuletA már korábban hírül adott kiemelkedő országos szintű és megyei sikerek mellett a Somogyi Rezső Általános Iskola tehetséges tanulóink sikerlajstroma további eredményekkel egészült ki a félév folyamán. Ezekből válogattunk az első félév befejeztével.

Bővebben...

Farsangolás bölcsis módra

Utolsó frissítés: 2014. február 20
Megjelent: 2014. február 20

P1010254Itt a farsang, áll a bál, keringőzik a kanál,...” A Kistérségi Szociális Szolgálat Bölcsődéjében vidám farsangi mulatságra került sor februárban. Jelmezekkel, hangos tánccal és énekkel űzték el a telet és a hideget a gyerekek és a dolgozók.

Bővebben...

Címlap Híreink Archívum Oktatás

kisvarda logo 180x178

szechenyi 2020 info