A Várday Kata Református Iskolába április 08-án rendkívüli énekóra keretén belül látogatott el a Muzsikás együttes. Az 1973-ban alakult zenekart Magyarország egyik zenei nagyköveteként tartják számon, akiknek elsőként sikerült elfogadtatniuk a világban a magyar népzenét, mint önálló zenei stílust.
Iskolánk tanulóközössége alsó tagozattól kezdve gimnáziumig bezárólag élvezhették a különleges tanórát, ahol zenetörténeti érdekességekkel és népi hangszerekkel is megismerkedhettek.
A diákok nagy élvezettel és érdeklődéssel fogadták a méltán népszerű zenekar előadását: többek között hallhattak Kodály Zoltán és Bartók Béla új magyar zenéinek fontosságáról, a magyarságra jellemző zenei dallamokról. A diákok különböző hangszerekkel ismerkedhettek meg. Így például a hosszúfurulyával, a hegedűvel, a brácsával, a nagybőgővel, vagy a tamburával.
Feledhetetlen élmény volt a Magyar Örökség-díjas, Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas, valamint Prima Primissima díjas Muzsikás együttes előadását átélni, meghallgatni és abba aktívan bekapcsolódni.
A rendhagyó énekórára a MOL ÚJ EURÓPA Alapítvány jóvoltából nyílt lehetőség.
A zenekar életére és munkásságára Isten áldását kérjük!
Valla Gábor