"Ha szeretet fénye szívünkből sugárzik, lángra gyúl sok szép szív, és már nem is fázik, Átmelegszik, hittel, ő is adni képes! Szereteted eljut mások jó szívéhez."
A Fenntartható Karácsony ötlete három éve merült fel bennünk, a megvalósítás sikerességéhez csatlakozott hozzánk Kisvárda Város Önkormányzata, hiszen közös célunk az volt, hogy közösen alkossunk, jelképezve városi összetartozásunkat, a fenntarthatóság jegyében.
A városunk minden óvodája, általános-, és középiskolája által feldíszített földlabdás kis fenyők az ünnepek végéig díszítik majd a Flórián téri parkot, mindenki örömére, majd az intézmények udvarára kiültetve élnek tovább.
Köszönjük támogatását: Kisvárda Város Önkormányzatának, a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központnak, az Intézményműködtető Nonprofit Kft.-nek, a Poncsák Cukrászdának, a COOP Pékségnek, az Várda Linzer Kft.-nek.
Hálásan köszönöm minden közreműködőnek, hogy újra együtt lehettünk és egy újabb csodát varázsoltunk a Flórián térre. Mindenkinek áldott, békés ünnepi várakozást kívánunk!
Pálinkásné Garasos Melinda
igazgató, vezető szaktanácsadó
Kisvárdai Egyesített Óvoda