Kedves Barátaim! A Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye honlapján olvastam a következő történetet:
Egy asszony talált a hegyekben egy drágakövet. Útban hazafelé egy éhező vándorral találkozott, és hogy kisegítse, neki adta a követ. A vándor nagyon megörült, továbbállt, de másnap visszatért az asszonyhoz, és így szólt: "Jól tudom, milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ."
A történet a szívemből szól, és nemcsak azért, mert magam is görögkatolikus vagyok. Úgy érzem: ennél szebben nem lehet elmondani, miről is szól a Karácsony. Nem arról, amit ilyenkor egymásnak adunk, hanem arról, amiért adjuk. A szép – és általam is nemes tradíciónak tartott – ajándékok mögött ott van a lényeg, amit a sietős, néha tán túlzsúfolt karácsonyi forgatag és az üzletközpontok csillogása sem szabad, hogy elfeledtessen velünk. A Karácsonyban, az adásban a szeretteink feltétel nélküli elfogadása áll. Amikor ajándékozunk nekik valamit, kimondatlanul is azt üzenjük: ismerem minden rezdülésedet, minden nevetésedet és rigolyádat, és nekem épp úgy vagy jó, ahogy vagy. A családom vagy, a részem vagy, és azt szeretném, hogy örülj.
Kisvárdán – amely bárhová fújjon is a szél, mindig az otthonom marad – szinte mindenki tudja rólam, milyen fontos nekem a család. Öten vagyunk testvérek, nálunk egy családi találkozó, ahol a 101 éves nagymamám is ott van, százhatvan-százhetven főt jelent. Megtanultam, milyen öt felé törni egy szelet csokoládét, és megtanultam azt is, milyen hatalmas ajándék a Jóistentől, hogy ennyi embert szerethetek. De egyúttal azt is elárulom, hogy ugyanilyen ajándéknak tekintem „bővebb családomat”, azaz Önöket, kisvárdaiakat is. Mindig örömmel jövök haza, és büszkén nézek körül egyre fejlődő és virágzó városomban. Olyan emberek élnek itt, akiknek magától értetődő a kemény munka iránti tisztelet, a kreativitás, a fejlődni akarás, a tettrekészség és az egymás felé fordulás. Olyan összetartó erő ez, amelyre nyugodtan rábízhatjuk városunk jövőjét nemcsak a 2017-es, új esztendőben, hanem az eljövendő évtizedekben is. Most, az ünnep áldott időszakában hadd köszönjem meg Önöknek, hogy valóban egy összetartó, nagy család vagyunk, és kérem, maradjunk is így. Végül hadd zárjam soraimat egy gondolattal, amely az idén szentté avatott Kalkuttai Teréz Anyától származik:
„Legyek én gyertya, csendes eszköz,
Szolgája az égi fénynek,
Hogyha Istenem úgy akarja,
Ne tudjam, kiért, s kikért égek.”
Áldott karácsonyt, szeretetteli napokat és
kellemes pihenést kívánok mindannyiuknak!
dr. Seszták Miklós
Híreink 
