Mielőtt még a kiállítás lényegére térnék, szeretném felhívni a látogatók figyelmét, hogy nem egy „megszokott” kiállításról van szó! A nyugalom megzavarására alkalmas képsorok és videók tarkította tárlat kínálta „élmény” sokaknak nyitja fel majd a szemét!
Mélyen érint mindenkit, akinek a családjában van vagy volt a témákhoz kapcsolódó személyes tapasztalatban része. Olyan témákat ölel át, mint a családon belüli erőszak, öngyilkosság, szenvedélybetegség, vallás, házasság-válás és nem utolsó sorban az abortusz.
Mikor először jártam lent a helyszínen azt hittem kemény fából faragtak és nem lesz rám semmilyen hatással. Azonban rá kellett jönnöm, hogy minden egyes képkocka tartalmas mondanivalóval bír, így nálam sem maradhatott el az érzelmi hullámvasút. Maga a helyszín kialakítása is olyan, hogy az ember úgy érezheti, egyedül van a gondolataival, fel tudja dolgozni a látottakat. Természetesen mindenkire más és más hatást gyakorol, hisz nem vagyunk egyformák. Azonban egy valami mindig hasonló: a döbbenet.
Az ember azt hiszi, hogy már mindent látott és mindent tud.
Ezek a témakörök viszont rádöbbentik az átlagembert, hogy valóban így van ez?
Felteszik magukban a kérdést: Vajon az én környezetemben van-e valaki, aki hasonlókkal küzd, mint a fentebb említett terhek egyike. Majd magukba néznek, és azt kérdezik: Ismerem önmagam? A választ mindenki magában hordozza, példának okáért, ha tudok arról, hogy valaki depresszióban szenved (ami sajnos a mai rohanó világban gyakran előfordul) és tudomást sem veszek róla, akkor emberileg semmit nem érek, hiszen egy lelkileg sérült embertársam mellett megyek el szó és segítség nyújtás nélkül.
Ez a nemtörődömség nem új keletű, azonban egyre hétköznapibb. Miért önző az ember és csak a saját gondjaival hajlandó foglalkozni? Vajon adott esetben kapna-e segítséget? Más oldalról megközelítve viszont vagyok-e olyan erős, hogy hajlandó legyek segítségért folyamodni és elismerni, hogy nincs minden rendben körülöttem. Azt hiszem ez az első lépés a gyógyulás felé, hogy felismerd, szükséged van segítő kezekre. Szeretném egy számomra kényes témával kezdeni név szerint az öngyilkossággal és a miértjeivel.
Hogyan jut el egy ember odáig, hogy önkezével vessen véget az életének?
Személy szerint úgy vélem, hogy ebben az esetben is szerepe van az emberi nemtörődömségnek. Tisztában vagyok vele, ha egy gyermekkel nem törődik sem a szülő sem a környezete, akkor mind gyerekként mind felnőttként egy zárkózott, a saját világában élő emberről beszélhetünk, ami kihatással lesz az egyénnek az élet bármelyik területére (munkahely, párkapcsolat, szocializáltság és még sorolhatnám).
Ekkor teljesen magába zárkózik az ember és egyre inkább kezdik foglalkoztatni az olyan kérdések, mint például: Miért nem sikerül semmi az életben? Mi értelme az életemnek? Csupa negatív, depresszív hatás éri az életben és csak ezt az egy „megoldást” látja elfogadhatónak. Viszont ezt egy nagyfokú önzőségnek is tartom, mivel nem gondol a tette következményeivel és az milyen hatással lesz a környezetére. Mindig van megoldás, legyen az egy segítő kéz, pozitív ingerek stb. Azonban semmiképp sem nevezhető az öngyilkosság annak! Az embernek tudatában kellene lennie azzal, hogy az élet egy csoda és bármilyen akadályokat is gördítsen elénk, azok nem azért vannak, mert nincs rá megoldás, hanem pontosan, azért mert mindenre van, csak rá kell jönni a nyitjára.
Más vizekre evezve egy másik fontos állomása a kiállításnak a családon belüli erőszak.
Számos estbe hallani a médiákon keresztül, hogy: bántalmazta, megölte, nemi erőszak áldozatává vált … Soha nem lehet tudni, hogy mire képes az emberi elme és általa az ember. Miért fajulhat egy vita családi tragédiává? Miért terrorizálják testileg, lelkileg egymást családtagok? Mik a kiváltó okok? Adott egy átlagos család, szürke hétköznapokkal és egyik napról a másikra a családfő vagy családanya úgy gondolja, hogy változtatni kellene az eddig megszokott életükön (mondhatni, az embernek semmi nem elég). Ebből adódóan kialakul egy konfliktus, melyet nem tudnak higgadtan, kezelni és a „könnyebbik utat” választják.
Véleményem szerint az ilyen helyzetben lévő „családok” egyfajta függőségi rendszerben élnek egymással, ami előbb utóbb tragédiához vezet. Ebben az esetben kihez forduljunk segítségért? Itt is, mint a hasonló esetekben van megoldás! Nagyon nehéz a testileg-lelkileg meggyötört embernek újra talpra állni és azt mondani: Elég volt! Változtatni akarok!
Sajnálatos módon az emberi brutalitás nem ismer határokat és ennek bizony súlyos áldozatai vannak, legyen az gyermek vagy felnőtt. Ezzel el is érkeztünk a következő témához a házassághoz és váláshoz. Fogadod-e szent esküvel Isten színe előtt, hogy hűséges társa leszel… - hangzik el a kérdés. Az ember, társas lény, viszont nem mindegy, hogy kit választ egy életen át társának. Akit szívünk választottjának tartunk, nem mindig derül ki róla időben, hogy valóban ő-e az igazi. Ebből adódóan csak évek multán, miután elmúlik a szerelem csak akkor ocsúdnak fel, hogy talán rosszul választottam. Manapság, ha hihetünk a statisztikai adatoknak minden második házasság végződik válással. Számos indíttatása lehet egy válásnak (hűtlenség, kommunikáció hiánya, agresszió, szexuális problémák, függőségek, érdektelenség). Normális esetben a párok „csendben” mondják ki a „boldogító igent”. Azonban ha ez viszályára fordul (gyermekes családok) rosszul is végződhet, ahol minden esetben az utód sérül a leginkább. Gondos szülők esetében szem előtt kell tartani, hogy gyermekünk példaképként tekint reánk és hasonlóképp fog cselekedni felnőttként, mivel ezt a tanult viselkedési formát látta követendő példaként. Egy dolgot szeretnék leszögezni: Minden esetben tudatosítani kell a gyermekben, hogy nem miatta ment tönkre a szülők házassága! Őszintének kell lenni velük és egyenrangú partnerként kezelni! A legfontosabb, hogy hazugsággal és odázgatással nem megyünk semmire!
A következő sorokban a szenvedélybetegség, mint „népbetegség” kerül górcső alá.
Esetünkben elsősorban a drog-és alkoholfogyasztás kapott nagyobb figyelmet azonban ne feledkezzünk meg az egyéb szenvedélyekről sem, mely családok és emberek ezreit tette-teszi tönkre napjainkban is (szerencsejáték, koffeinizmus, dohányzás). Mitől válik valaki függővé, mi készteti az embert, hogy a pohárhoz vagy pszichedelikus szerekhez nyúljon? A válasz az emberi gyengeségben keresendő.
Egyes becslések szerint ma Magyarországon a drogfogyasztók száma 15 és 30 ezer közé tehető még az alkoholisták száma meghaladja a 800 ezret. Minden egyes embernél más és más a kiváltó ok, hogy ezt az utat választja (családi problémák, szellemileg befolyásolható-a társaság visszahúzó ereje, anyagi problémák, hajlam). Az alkohol és a drog befolyásolja az ember tudatát sokszor nincs tisztában azzal, hogy mit tesz ezeknek a szereknek a befolyásoltsága alatt (közúti balesetek, túladagolás, erőszak, agresszió hogy néhányat említsek). Sokan úgy érzik nincs más kiút és nem tudnak mit kezdeni az életükkel, kilátástalanság, depresszió jellemző többségében ezekre a betegekre. Nem szabadna hagyni, hogy a társadalom kitaszítottjai legyenek, mert soha nem lehet tudni, hogy velünk mi fog történni a jövőben és mi is kerülhetünk ebbe a helyzetbe. Ezért vannak az alkohol és drogelvonók, melyek segítséget nyújthatnak a leszokásban, persze csak ha az egyén is pozitívan áll hozzá és változtatni akar, mer segítséget kérni egy új élet reményében. Ehhez nem kell más csak erős akarat és elszántság, pozitív életszemlélet.
Soron következő témánk az abortusz és annak megosztó hatása.
Az emberi élet kioltása, történjen bármilyen okból is gyilkosság! Meg nem adni az esélyt egy emberi életnek ennél nagyobb bűn nincsen! Ezzel a véleménnyel megosztom az olvasó közösséget, de remélem, hogy minél többen megértik az álláspontomat. Vegyünk alapul egy olyan családot, akiknek nem sikerül a gyermekáldás semmilyen úton-módon. Mit érezhet az a nő, akinek nem adatik meg az élet egyik csodája a szülővé válás? Más családoknál viszont elképzelni sem tudják, hogy szülők legyenek, és egy nem kívánt terhesség döntéskényszerbe hozza a szülőket. Mi legyen a születendő gyermek sorsa? Úgy vélem az embernek nincs joga, hogy maga döntsön egy életről. Mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy élhessen! Édesanyává válni egy nőnek felbecsülhetetlen érzés! Gondoskodni, oltalmazni csemeténket, látni, ahogy felcseperedik szerintem egy leírhatatlan érzés. A terhesség megszakítás éppen ettől az emóciótól fosztja meg az embert. Vissza nem fordítható és egy életre meghatározó, miként képes viselkedni az emberi elme a döntéshozatal pillanatában.
Az emberiségnek sokat kell bizonyítania, hogy a beléjük vetett hit nem volt hiába való.
Kész vagyok áldozatot hozni? Melyik utat válasszam? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kapunk választ az utolsó témában, mely nem más, mint a vallás. A kiállítás utolsó termében van valami különös, valami, ami közelebb hoz hívőt és nem hívőt egyaránt. Megérint, elgondolkodtat, vajon helyes döntéseket hoztál az életed során, miként cselekednél egy drámai szituációban, feláldoznád-e az egyetlent, ahogyan Ő is tette? Szenvedései, mik egykoron megváltották az emberiséget vállalnád?
Képesek vagyunk ekkora áldozatot hozni? Merj helyesen dönteni, vállalj felelősséget!
Ezzel a mondattal zárnám is soraim és szeretnék egyúttal köszönetet mondani a kiállítás megálmodóinak! Remélem sokak számára lesz tanulságos a tárlat!
- Néző Tamás -
Híreink 
