Az ÉAK Nonprofit Kft. Szabolcs- Szatmár- Bereg vármegye területén, így KISVÁRDÁN IS a lomtalanítást HÁZHOZ MENŐ LOMTALANÍTÁS keretében végzi el, melyet az ingatlanhasználó csak a közszolgáltatóval előre egyeztetett időpontban, évente egy alkalommal, a felkínált időpontokból választva tud igénybe venni.
Minden háztartás megkapta a hulladékgyűjtési naptárat, ennek hátulján pedig minden szükséges információ megtalálható ahhoz, hogy igénybe vehessék a lomtalanítást.
A lomtalanításra történő bejelentkezés időszaka:
2024. február 1 – 2024. március 31.
Lomtalanítási időpont foglalására az alábbi elérhetőségek egyikén van lehetősége:
- www.eakhulladek.hu/ugyfelszolgalat/telepulesek menüpont alatt a vevőkód megadását követően a településnél megjelölt időpontokra regisztrálva,
- e-mailben: lomtalanitas@eakhulladek.hu címen,
- telefonon: +36 42/508 369/ 3 menüpont.
Az igényeket kizárólag február 1. és március 31. között jelezhetik, s egy-egy településen több időpontból is választhatnak. A bejelentkezés után az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. kollégái visszajelzik a pontos dátumot, majd az egyeztetett időben elhozzák a lomokat. Kérnek mindenkit, a kidobandó tárgyakat ne tegyék ki a közterületre, utca elé, hanem kerítésen belül rakják össze őket. A lomtalanításkor egy személynek otthon kell tartózkodnia, aki aláírásával igazolja, hogy a lomok elszállítása megtörtént.
A társasházaknál is ugyanez az eljárás: a lomok elszállításának konkrét dátumát a közös képviselőnek kell kérnie. A lomokat lehetőség szerint ne közterületre, hanem a társasház saját ingatlanjára helyezzék ki. A társasház – vagy a közös képviselő, illetve annak meghatalmazottja – köteles gondoskodni arról, hogy az átadásig a lomhulladékhoz illetéktelenek ne férjenek hozzá, azt ne hordják el.
Abban az esetben, ha a társasház nem rendelkezik saját területtel, igény szerint konténert biztosítanak részükre, ehhez azonban be kell szerezni a szükséges közterület-foglalási engedélyt is. A lakóknak pedig 3 óra áll rendelkezésükre, hogy megtöltsék a tárolót lommal. A társasházaknak április elsejétől minden hónap első szombati napján biztosítanak lomtalanítási lehetőséget, melyekből szabadon választhatnak évente egy időpontot.
A hulladékok kizárólag az ingatlan telekhatárán belül (kapun belül) helyezhetők el, közterületre hulladék nem kerülhet! A hulladékokat a kapu közelében célszerű elhelyezni a könnyebb kihordás érdekében. A lomhulladékot az ingatlanhasználónak vagy meghatalmazottjának kell átadnia. A lomtalanítás nagydarabos hulladékokra vonatkozik, de lehetőség van kis mennyiségben kisebb méretű hulladékok elszállítására is, amennyiben azok átlátszó zsákban, papírdobozban kerülnek átadásra. Munkatársaink a hulladékokat gépjárműre rakodják, és az igénylő az elszállítást aláírásával igazolja.
Lomtalanításkor átadható hulladékok:
- bútorok (asztal, szék, szekrény, ágy, szőnyeg, matrac, stb..) szétszerelt, mozgatható állapotban;
- műanyag medence, játékok, textil, ruhanemű zsákolt, dobozolt, kötegelt állapotban;
- háztartásonként maximum 4 db személygépkocsi-, kerékpár-, illetve motorkerékpár-gumi.
A szolgáltatás során ezek maximális mennyisége együttesen 2 m3 lehet. Amennyiben az ingatlannál a maximális mennyiségnél több lom kerülne átadásra, a szolgáltató a megrendelt (többlet) szolgáltatást megtagadja. A többlet lomok átadására a hulladékudvarokban van lehetőség, illetve elszállítását az ingatlantulajdonosok külön szolgáltatásként tudják megrendelni.
Lomtalanítás során nem kerülnek elszállításra az alábbi hulladékok:
- szelektíven gyűjthető hulladék (papír, műanyag hulladék), zöld hulladék/növényi hulladék, kerti hulladék;
- építési-bontási hulladékok;
- elektronikai hulladékok (hűtő, tévé, monitor, számítógép stb.);
- veszélyes hulladékok (festékek, vegyszerek, akkumulátorok, szárazelemek, festékpatronok, izzók, fénycsövek, gyógyszerek, fáradt olaj, stb.);
- ipari-mezőgazdasági tevékenységből származó hulladék, folyékony, gáz halmazállapotú hulladék, gépjármű roncs, bontott autó alkatrészek, karosszériaelemek, szélvédő.
A hulladék átadója, illetve annak előzetesen jelölt meghatalmazottja a lomtalanítás időpontjában köteles a helyszínen tartózkodni. Amennyiben ingatlanhasználó részéről a Közszolgáltatóval közösen egyeztetett időpontban nem történik meg a lomhulladék átadása, és ezért a lomtalanítás meghiúsul, abban az esetben új időpont egyeztetés már nem lehetséges!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a bejelentés nélkül történő hulladék közterületre történő kihelyezése illegális hulladéklerakásnak minősül, mely szabálysértési eljárás megindításával jár. A közterületre kihelyezett lomhulladékok nem kerülnek elszállításra!
ÓVJUK EGYÜTT KÖRNYEZETÜNKET!
ÉLJENEK A KULTURÁLT LOMTALANÍTÁS LEHETŐSÉGÉVEL!
- Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. -