Közélet
Készül a 2013-as Soma Naptár
Második alkalommal hirdette meg rajzversenyét a Soma Alapítvány, „Egy szép napom” címmel. A díjnyertes pályamunkákból készül el a 2013-as Soma Naptár, amely szeretet-naptárként szolgálja a jó ügyet. Közel 200 alkotás került kiállításra a helyszínt biztosító Szent György Görögkatolikus Általános Iskola aulájában.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Cipősdoboz akció, a kisvárdai hátrányos helyzetű gyermekekért
A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Diákönkormányzata és Diáktanácsa gyűjtésbe kezd és azt reméli, hogy ahogyan tavaly is, az idei évben is szebbé teheti Kisvárda hátrányos helyzetű gyermekei egy részének karácsonyát. A felajánlások gyűjtési időszaka november 19-étől december 19-éig tart. Várjuk az édességet, játékot, higiéniai felszerelést és használható ruhát, egy NEM LEZÁRT cipős dobozban. Kérjük a dobozon feltüntetni, hogy fiúnak vagy lánynak készült a doboz.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Karácsonyi jótékonysági ajándékgyűjtés a Magyar Vöröskereszt és a Yellowstone Western Pub összefogásával
Bár sokak szerint csak egy szórakozóhelyet testesítünk meg, közeledvén a szeretet ünnepéhez úgy éreztük, itt az ideje hogy megmutassuk, milyen is az igazi összetartás a hétvégeken túl is. Hisz nem csak azok boldogsága a fontos, akik a szívünkhöz közel állnak és kikkel közvetlen kapcsolatban állunk, mindenki megérdemel egy csepp szeretetet!
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Sikeres esztendő a Tompos úti Tagóvodában
A Tompos úti Tagóvoda sikerekben és anyagi javakban gazdag évet tudhat maga mögött. Gyermekeink győzedelmeskedtek különféle versenyeken, elhoztak több arany kupát, kollektívánk pedig kiérdemelte az „ÉV TAGÓVODÁJA” címet.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Park felújítás összefogással
A Kiss János és a Darusziget utcák kereszteződésében lévő parkot, az ott lakók összefogásával sikerült felújítaniuk. Ezzel régi óhaja teljesült a környékbelieknek. A meglévő parknál tereprendezési munkát végeztek, termőfölddel frissítették a talajt, befüvesítettek, a kiszáradt fák helyére újakat telepítettek. Szép burkolatot kapott a régi kerekes kút is.
Köszönet az adó-felajánlásokért
A Lakótelep Zöld Ligetéért Alapítvány köszönetet mond mindazoknak, akik adójuk 1 %-ával támogatták a Tompos úti Lakótelepi Tagóvoda alapítványát. A befolyt 367. 590 Ft-ot az óvoda eszközrendszerének bővítésére fordítjuk. Ezúton is köszönjük felajánlásaikat.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Új akadémiai tag a Besiben
A „Krúdy Gyula riportjai a tragikus tuzséri hipnotizálásról” című előadással folytatódott Kisvárdán a Telegdi Kata Irodalmi és Társadalomtudományi Programsorozat. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium dísztermében dr. Onder Csaba főiskolai tanár osztotta meg az ifjú (ekkor mindössze 17 éves!) Krúdy ominózus riportjaival kapcsolatos ismereteit és az ezekhez kapcsolódó gondolatait a népes hallgatósággal.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Sérült gyermekek és fiatalok képességfejlesztése a múzeumpedagógia eszközeivel
Dr. Bene János, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója és Oláhné Móré Mária, a Kistérségi Szociális Szolgálat intézményvezetője 2012. májusában együttműködési megállapodást írt alá a Rétközi Múzeum, mint muzeális intézmény szolgáltatásainak igénybevételére.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
A kerékpározás népszerűsítése Kisvárdán
A Fiatalok Kisvárdáért Szervezete (FIKISZ) „A kerékpáros közlekedés infrastrukturális feltételeinek javítása” című projektje 7.937.944 Ft támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretében.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Megkésett érdemek….
Valóban, jócskán megkésve, de annál nagyobb megelégedéssel adunk hírt egy, a városunkból kiinduló, de ország- és kontinenshatárokon átívelő kezdeményezés sikeréről.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Köszönet az adó egy százalékáért
Tisztelt Támogatóink, kedves Barátaink! Örömmel adjuk hírül minden kedves Támogatónknak, hogy az 1% -os felajánlásaikból idén összesen két millió hétszázezer forint gyűlt össze a Soma Alapítvány részére.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Béres cseppek a szeretet erejéhez
„Ha segítséget kérnek tőled, és te tudsz segíteni, akkor azt megtenni kötelességed!" - így szólt id. Dr. Béres József édesanyjának intelme fiához sok- sok évvel ezelőtt. Ennek a gondolatnak szellemében jött létre 1993 –ban a Béres Alapítvány. Az alapítvány célkitűzései között elsősorban betegségmegelőző és gyógyító munkák támogatása, beteg és idős emberek segítése, valamint tudományos, oktatási és értékteremtő, értékőrző kulturális programok létrejöttének segítése szerepel. A Béres Alapítványt választott kuratórium irányítja, melynek elnöke Béres Klára.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Szombaton nyitja kapuit a megújult Városi Uszoda
Kisvárda Város Önkormányzata és az Idegenforgalmi és Szabadidő Centrum ezúton tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy 2012. október 20-án szombaton, délelőtt 09:00 órakor megnyitja kapuit a Városi Uszoda. Szeretettel várjuk az uszoda régi és új vendégeit régi árakon, felújított belsővel, változatlan szolgáltatásokkal és nyitvatartással.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Országos elismerés a váris testnevelőnek
Az “OTP-MOL Bozsik-program” 2012–2013-as Tanévindító Gyermeklabdarúgó Fesztiválját október 7-én rendezték meg Telkiben, a Magyar Labdarúgó Válogatott edzőközpontjában. A rendezvény keretein belül jutalmat vehettek át az elmúlt tanévben kiemelkedő munkát végző edzők, sportcsoportvezetők, testnevelő tanárok.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Svájci-magyar civil és ösztöndíj alapok információs nap
Október 12-én pénteken délután, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza pódiumtermében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum kezdeményezésére és szervezésében, a Svájci – Magyar Együttműködési Program Civil és Ösztöndíj Alapjának Támogatásközvetítő Szervezete szakmai közreműködésével információs nap került megrendezésre alapítványok,civil szervezetek részére Kisvárdán.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
104 kisvárdai önkéntes a „Tettek mezején” 72 órán át
2012. október 11-én ötödik alkalommal került megrendezésre az országos önkéntes akció, a 72 óra kompromisszum nélkül. A program keretében országszerte fiatalok csoportjai 72 órán, azaz 3 napon keresztül folytattak szociális, karitatív, ökológiai vagy fejlesztő, építő tevékenységeket.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Sikeres Babaruhabörze Kisvárdán
Kisvárda Város Önkormányzatának támogatásával, közel 150 árus és több száz vásárló részvételével, Babaruhabörze került ismét megrendezésre az ősz és tél jegyében 2012. október 13-án,szombaton 09:00-13:00-ig Kisvárdán a Városi Sportcsarnokban.
- Írta: Durucz Gabi
- Kategória: Közélet
Rendőrségi előadás 60 év felettieknek
Városunk Bűnmegelőzési Programsorozatának utolsó állomásaként, "A 60 év felettiek áldozattá válásának megelőzését szolgáló ismeretek terjesztése" címmel Jámbor Zsuzsanna és Mudri István, a Kisvárdai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai tartottak előadást az érdeklődő idősek részére.