Minden év februárjában, városi megemlékezést, koszorúzási ceremóniát és ismeretterjesztő előadást szervez Dr. Béres József Széchenyi-díjas kutató születésnapjának évfordulóján Kisvárda Város Önkormányzata és a Béres József TIT Kisvárdai Egyesülete.
Idén 105 éve, február 7-én született a Béres Csepp megalkotója. Az emlékére készíttetett domborműhöz gyűltek össze február 8-án délelőtt, a Várday István Városi Könyvtár bejáratánál, ahol a család képviseletében Béres Marcell mondott köszöntő beszédet, majd a városvezetők, intézményvezetők, egyesületek és civilek helyezték el a tisztelet és emlékezés koszorúit.
Dr. Béres József egyike azon magyaroknak, akik felfedezésükkel és évtizedek kemény és sokáig el nem ismert munkájával kiemelkedőt és páratlant alkottak, egy igazi hungarikumot. Élete a szorgalom, a becsület, a hazaszeretet, a kitartás, a meg nem alkuvás, a segítőkészség egyik legszebb példája. A benne lakozó rendkívüli elhivatottság nemzeti példaképpé nemesítette alakját. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, 2002-ben Magyarország legrangosabb tudományos elismerésével, a Széchenyi-díjjal tüntették ki. Életművét a Magyar Örökség részeként tartják számon. Nevét nem csak Kisvárdán, hanem szerte az országban intézmények, utcák, terek viselik, életútját könyvek, dokumentumfilmek, színdarabok, televíziós játék- és mozifilm is feldolgozta.
A koszorúzási ceremónia után, a könyvtári olvasóteremben folytatódott a megemlékezés, ahol elsőként dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket és egy különleges videót mutatott be az apai szerep fontosságáról. Az ünnepség tudományos, ismeretterjesztő részét Bakajsza András író, irodalmár, nyugalmazott középiskolai tanár "Írók, költők, közéleti személyek Béresért" című előadása adta. Bakajsza tanár úr a tőle megszokott stílusú, sok-sok humorral fűszerezett előadása után, meghatódva és boldogan vette át a „Béres József 100 emlékérmet” ifj. dr. Béres Józseftől és fiától Béres Marcelltől.
2020-ban, a Béres Csepp legendás feltalálója születésének 100. évfordulója alkalmából fia, dr. Béres József és menye, Béres Klára nagyrabecsült felmenőjük emlékére „Béres József 100 emlékérmet” készíttettek száz példányban. „A bronzból készült plakettet köszönetünk, hálánk és elismerésünk jeléül olyan embereknek ajándékozzuk, akik odaadóan segítették, támogatták édesapám kutató munkásságának kiteljesedését; olyanoknak, akiket mély, személyes kapcsolat fűzött hozzá, illetve akik jelentősen hozzájárultak emlékének fennmaradásához.” – mondta dr. Béres József. Az emlékérem Pécsi L. Dániel jelképtervező művész munkája. Címoldalán Béres József portréja található, hátoldalán a családi embléma, körben felirat: DR. BÉRES JÓZSEF EMLÉKPLAKETT • SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁRA •2020. Az emlékéremhez díszoklevél is tartozik.
Bakajsza András 1943-ban született Fényeslitkén. Tanulmányait középszinten Kisvárdán, egyetemi szinten Debrecenben folytatta. Több évtizedig tanított magyar irodalmat nem középiskolás fokon. Diákjai előszeretettel választották a humán pályát, s máig élénken emlékeznek óráira. 1992-ben, amikor ismételten egyházi kézbe került az akkor még Császy László, ma Szent László egyházi középiskola, magára vállalta egy esztendőre az igazgatói teendőket, majd nyugdíjba vonulásáig vállalta a tanári pályát. Kiemelten fontosnak tartotta az ismeretterjesztő munkát a tanítás mellett. Rendszeresen vállalt irodalmi előadásokat TIT-rendezvényeken. 1993-tól rendszeres előadója a Könyvtári csevegések TIT-szabadegyetemi sorozatnak, minden évben magára vállalja egy-egy ismertebb vagy kevésbé ismert irodalmi alkotó bemutatását. De nemcsak előad, hanem fontosnak tartja szülőföldje irodalmi értékeinek felkutatását, s maga is csatlakozott írótársaihoz. Rövid írásait gyűjtötte össze Versek varázsa, harangok szólása című kötetében. Kutatómunkájával feltárta a Dögén élt költőnő, Ölbey Irén munkásságát Ezüst-kék végtelen címmel megjelent kötetében. Béres József előtt tisztelegve egy kiadványba gyűjtötte a Béres Józsefről szóló költői kiállásokat Szépíróink Dr. Béres Józsefért és cseppjeiért című kötetben. Rendszeres résztvevője a költészet napjának és a magyar kultúra napjának, előadóként rendszeresen visszahívják a térség települései. Fáradhatatlanul dolgozik ma is azért, hogy a magyar irodalom, ezen belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye irodalmi értékeit feltárja, s ezeket az ismereteket átadja kortársainak.
Az emlékező ünnepség végén Szeifried Zoltán festő-grafikus művész személyes ajándékát, saját grafikáját adta át dr. Béres Józsefnek.
-Kisvárda Város Önkormányzata-