Mély megrendüléssel, a család gyászában osztozva tudatjuk minden kisvárdaival és mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy életének 92. évében, 2025. január 2-án elhunyt Gyimesi Kálmán operaénekes.
GYIMESI KÁLMÁN operaénekes 1933. május 13-án született Csengerben. A kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban érettségizett, majd a Zeneművészeti Főiskolán diplomázott. 1962-63-ban Sienában, Gina Cigna tanítványa volt. 1962-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja, 1992-től örökös tagja.
Művészetét 1969-ben Liszt Ferenc díjjal, 1982-ben Érdemes Művészi Címmel, 1989-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal ismerték el. További díjai: Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1995); Gregor József-díj (2008), Szeged díszpolgára (2011).
Gyimesi Kálmánt 2008-ban „Kisvárda városért Pro Urbe” – díjjal tüntette ki Kisvárda Város Önkormányzata. Akkor Ő, a kitüntetéssel együtt járó pénzösszeg teljes egészét volt középiskolájának, a Kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumnak ajánlotta fel. Az intézmény az adományból a díszterem hangosítását építette, fejlesztette ki és a mai napig azt használják.
Gyimesi Kálmán, itt Kisvárdán mindenki „Kálmán bácsija” soha nem feledte gyökereit, középiskolai tanulmányai színterét, a kis várost. Mikor Olaszországban tanult fiatal énekesként és kapacitálták a disszidálásra - bármilyen nagy volt is a lehetőség az itthoni szovjet rendszert nézve - nem vállalkozott rá. Nem akart a szüleitől és az országtól elszakadni.
Kisvárda mindig központi szerepet töltött be életében. Bármikor kisvárdai emberekről, tehetségekről, énekesekről volt szó, akik segítségre szorultak, Ő mindig segített és ott volt, és akkor, ahol lenni kellett.
De nemcsak a kisvárdaiaknak nyújtott segítség révén maradt kisvárdai Gyimesi Kálmán, hanem oly módon is, hogy minden alkalmat megragadott arra, hogy „haza”, Kisvárdára jöhessen. Soha nem maradt el az érettségi találkozókról, ezeket a hazajöveteleket mindig emlékezetessé tette, mind a szűkebb baráti társaság, mind a kisvárdaiak számára. Hiszen ilyenkor mindig elénekelte kedvenc dalait: vagy az „Ave Maria”-t, vagy a „Nagyasszonyunk, hazánk reménye”, vagy a híres „Hazám hazám….” áriát. Tette ezt úgy, hogy az egyiket a „Besiben” a találkozón, a másikat vagy a római-, vagy a református templomban, találkozónként váltogatva a helyszínt. Örült a kisvárdai közönség tapsainak. De a találkozókon túl szívesen szerepelt barátai számára a „Kuli” becenévre hallgató művész, mikor hangversenyt adott a római katolikus templomban, vagy a Millenniumi-zászló átadásakor, vagy a Bessenyei Kollégium átadásán.
Minden osztálytársával – akár kisvárdai, akár környékbeli – tartotta a kapcsolatot, a mikor Kisvárdán jár, értesítette őket, hogy találkozzanak, akár néhány percre is. Fantasztikus arcmemóriájával 10-20 év múlva is emlékezett embertársaira. Elvárta, ha bárki Szegeden jár felkeresse, s ne menjen úgy haza, hogy legalább mise után, a templom előtt ne találkozzanak.
Vidám mókamester volt, aki jól focizott és teniszezett, nagyszerűen énekelt és játszott az iskola zenekarában. De ugyanígy szerette a beszélgetéseket a könyvekről és az élet dolgairól. Soha nem hagyta szó nélkül az igazságtalanságot, durvaságot, hazugságot. Mindig kereste a barátságot és azzal soha nem élt vissza.
Legyen békéje örök és emléke áldott!
Vigasztalódást kívánunk családtagjainak, minden gyászolójának!
-Kisvárda Város Önkormányzata-
Híreink 
