Sokan, sokféleképpen koptatták már a legutóbbi teljes körű felújítás, 2015 óta eltelt években a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza színpadát.
Színházi előadások, iskolai, városi ünnepségek és programok, civilek és egyesületek rendezvényei zajlanak szinte az év minden napján a kisvárdai színházterem porondján. Azokon a számos emléket megélt deszkákon, melyet (természetesen az intézménnyel együtt) éppen ma 40 éve, 1979. november elsején adtak át a nagyközönségnek.
A Művészetek Háza az elmúlt negyven esztendőben számos, hol kisebb, hol nagyobb átalakuláson ment keresztül, 2019. november 01-től pedig ha nem is új színt (hiszen továbbra is fekete) de megújult felületet mindenképpen kaptak a kisvárdai „világot jelentő deszkák”. Nem mellesleg sok embernek valóban a világot jelentette, hiszen erről a színpadról indultak az országos hírnév felé.
A 24 méter nyílás-szélességű és 10 méter mély nagyságú színpadra való festékanyagot az intézmény saját büdzséjéből fedezte, a munkálatokat pedig a Művészetek Háza dolgozói végezték el. Bár már régóta tervezték, de csak most alakultak úgy a programok, hogy négy egymás utáni napon semmi ne legyen a színpadon.
A negyven esztendős kisvárdai színházban az előadások, ünnepségek és különböző programok mellett már évtizedek óta otthonra találtak a művelődési közösségek, klubok, művészeti csoportok, hobby- sport és baráti körök is.
Isten éltesse a 40 éves kisvárdai Művészetek Házát,
annak valaha volt, jelenlegi és jövőbeli dolgozóit,
közönségét és az újrafestett deszkákra lépő fellépőket is.
- Durucz Gabi -