„Uram, Te vagy a fény a sötétben, Krisztusom jöjj világítsd be a szívem. Uram, Te vagy a fény a sötétben,Jézus jöjj, Te vezess utamon.” 2012. július 28-a délutánján 50 zarándoktársammal együtt indultunk el Kisvárdáról gyalogosan Máriapócsra, hogy részt vegyünk a másnapi Római Katolikus Egyházmegyei Búcsún.
Három évvel ezelőtt vetette fel először ötletét Bancsi Zoltán atya, hogy vállalkozó szellemű fiatalokkal és idősekkel egyaránt nekivág a közel 43 km-es útnak. Azóta minden évben egyre többen csatlakoztak a kis csapathoz.
Mostani zarándoklatunk legfiatalabb tagja 16 éves, legidősebb résztvevője - akit szeretnék ezúton név szerint megemlíteni - Rozinka Jancsi bácsi, 74 évesen teljesítette mosolygó arccal, derűvel és hittel teli énekléssel a hajnalig tartó zarándokutat.
„Nélkülem semmit sem tehettek…” /Jn. 15,5/ Utunkat sem kezdhettük hát mással, csakis Isten kegyelmével és segítségének kérésével. Így délután 4 órakor Földes Gábor atya áldásával megerősödve indultunk el zarándoklatunkra. Több helyen álltunk meg kisebb-nagyobb pihenőt tartva, hogy kissé felfrissülve, szomjunkat oltva indulhassunk újra tovább.
Az út során énekeltünk, imádkoztunk, beszélgettünk. Megismertük, elfogadtuk és erősítettük egymást, a fiatalok szinte erőre kaptak látva az idősebbek elszántságát, hitét és Máriába vetett bizalmát. Hiszen az út vége felé, már előjöttek fájdalmaink, fáradtságaink. Ilyenkor nagy erőt adott egy segítő karolás, egy mosoly, néhány kedves szó.
És mi segített még? A kereszten függő Jézus! Felváltva vittük a keresztet, mely legelöl haladt utunk során, s amit éjszaka lámpáinkkal világítottunk meg, hogy a mögötte állók messziről láthassák a „reményteli irányt”. A keresztet vivők mind azt mondtuk: hatalmas erőt adott, szinte hihetetlen könnyedséggel tettük meg az akkor kijelölt útszakaszt.
Vasárnap reggel hat óra után érkeztünk meg Máriapócsra. Hálát adva a Szűzanyának tiszta szívvel köszöntük meg utunkat, kitartásunkat, a jó időt, a közösséget, s azt, hogy együtt lehettünk.
Zarándokcsapatunk, feledve az éjszaka fáradalmait, nagy szeretettel és lelkesedéssel fogadta a Kisvárdáról autóbuszokkal érkező egyházközségi híveket, s végül Együtt vonulva be a templomba köszöntöttük a Könnyező Szűzanyát.
Zarándoktársaim nevében szeretnék ezúton köszönetet mondani Zoltán atyának az ötletért, a támogatásért, a kitartó mellettünk létért, valamint Balogh Beátának (Bettinek), aki Zoltán atyával együtt autójával végig kísért utunkon, bármikor lehetőséget biztosítva arra, hogy pihenést nyújtsanak megfáradt lábainknak.
Bízom benne, hogy jövőre újra találkozunk, s még többen lehetünk együtt, keresztények.
Borusné Koszta Mariann
Híreink 
