A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Arany János Tehetséggondozó Program tagozatáról több mint negyvenen utazhattunk az őszi szünetben tanulmányi kirándulásra Erdélybe, ezen belül is Székelyföldre. A hat nap során rengeteg érdekes ismeretre és életre szóló élményre tettünk szert, amelyet ezúton köszönünk kedves idegenvezetőnknek, Gál Sanyi bácsinak.
Vasárnap reggel a nyolc órai gyülekező után elindultunk a hosszúnak ígérkező, ámde annál látványosabbnak remélt útra. Az első megálló Koltón volt, ahol Petőfi Sándor és felesége, Szendrei Júlia a mézesheteiket töltötték. Izgalmas és felemelő érzés volt ugyanazon teraszon állni, ahol a költőt megihlette a havasi „bérci tető” és a völgyben nyíló kerti virágok. Ráadásul a kastély udvarán lévő több száz esztendős famatuzsálemek olyan különleges hangulatot árasztottak magukból, hogy az alattuk sétálók rögvest átértelmezték magukban az idő múlásáról alkotott korábbi elképzeléseiket. A koltói kitérőt követően este hét órakor érkeztünk meg Gernyeszegre, ahol már vacsorával vártak. Kiderült, hogy a székelyek egyik – amúgy a románoktól átvett specialitása – az úgynevezett csorbaleves. (Ennek nem csak egyik meghatározó, hanem sokunk számára meghökkentő és megdöbbentő „alapanyaga” az ecet!)
A hétfő rengeteg utazással, buszos városnézéssel, no és a Kemény-kastélyba való bepillantással telt. Mi voltunk a legelső szerencsés csoport, akit maga Kemény János dédunokája vezetett körbe! Ennek dacára mégis bátran merjük állítani, hogy mindenkinek a harmadik nap volt a kedvence, ekkor ugyanis a Gyilkos-tó környékének és az ehhez közeli Békás-szorosnak a bebarangolása szerepelt a programunkban. Sokan hallottak már a tó legendájáról, miszerint a leomló hegy maga alá temette az ott legelésző birkanyájat juhászostól, ezért is a másik neve a Vörös-tó. Mindnyájunkat lenyűgözte a hatalmas sziklák által szorosan ölelt szerpentin (a Moldova felé futó Békás-szoros), a friss levegő és a természeti csodák elegye. A szerda délelőttöt a Súgó-barlang felfedezésével töltöttük, ahol két jó humorú székely barlangász kalauzolt minket végig. Nemcsak a síkos talaj tette izgalmassá barlangi barangolásunkat, hanem az amúgy békésen szunyókáló denevérek közelsége sem volt minden borzongástól mentes élmény számunkra. Délután az otthoniaknak szánt székelyföldi szuvenírek „beszerzésére” került sor Farkaslakán, ahol természetesen Tamási Áron síremlékét és a Trianoni Emlékművet is megtekintettük. A csütörtöki nap meglepetése a parajdi sóbánya „kisvárosi jellege” volt, hiszen a hegy mélységes és monumentális gyomrában (azaz 120 méterrel a föld alatt) volt mozi, játszótér, kalandpark, kávézó, sőt még egy kápolna is. Főleg a légúti és asztmás betegségekben szenvedők, illetőleg idős emberek számára tökéletes a volt sóbánya által nyújtott atmoszféra, de nekünk is leesett az állunk a látványtól. Ebéd után Szovátán meglátogattuk Erdély „legmedvébb” tavát, ahol a fiúk szakértő tekintettel és nagy érdeklődéssel vizsgálgatták a só-sziklákat. Ez a tó nemcsak attól és azért nevezetes, mert felülnézetből egy kiterített medvére hasonlít, hanem arról is, hogy bárki félelem nélkül megmártózhat benne, mivel a magas sótartalmú víz mindenkit fenntart a felszínen. A nap zárásaként megvacsoráztunk, és elfoglaltuk a szállásunkat Korondon, a híres „bazárvárosban”. A hazautazás monotonitását megtörte a marosvásárhelyi Kultúr(cifra)palota megtekintése és kolozsvári buszos városnézés.
Habár az érkezésünk több mint egy fél napunkba (plusz egy alapos belvárosi dugóba) került, fáradtságunk ellenére a táj és az emlékek magával ragadó szépsége mindenért kárpótolt minket.
Kósa Emese
Kovács Bettina
Bacskóczki Henrietta
Mészáros Mónika
13.a osztályos tanulók
Híreink 
