Költő, író és festőművész | Kisvárda, 1953 –
Hétgyermekes zenész cigány családban született. Az édesanyjának volt egy képzőművész öccse, Gábri Albert, aki korán megszerettette Dombrádi Horváth Gézával a festészetet. Igazából azonban majd csak akkor kezdett komolyabban a festői pályájára gondolni, amikor sorkatonai idejét töltötte. A Munkácsy Mihály szakkörben Doma Istvántól tanulta meg a szén- és pasztelltechnikát, és a vízfestési technikát. 1976-ban már részt vett a magyar amatőr művészek kiállításán, ahol II. díjat nyert. Egy ideig szobafestőként kereste kenyerét, majd a ferencvárosi alkotók képzőművészeti körében helyettes oktatóként működött. Innen egy híresebb mesterek által vezetett alkotói körbe ment, a vasutas képzőművész körbe, ahol Kirschmayer Károly és Benedek György mellett sokat fejlődött, főleg a posztimpresszionista stílus gyakorolt nagy hatást művészetére, és sok tájképet festett kevés vagy több figurával. A vasutas képzőművész körből a Moholy-Nagy László körbe ment Orvos András festőhöz, aki külön műtermet is biztosított számára. Később a magyarországi cigányok liberális csoportját vezette, e csoport később Péli Tamás Kulturális Szövetséggé alakult, művésztelepük pedig Kölesden működött 1990-ig.
Budapesten él és alkot, 1995-ig több mint 20 alkalommal mutatta be alkotásait a fővárosban, és más magyarországi városokban. 1992-ben Budapesten testvérével, Nagyné Horváth Judittal rendeztek közös kiállítást. Képei megtalálhatók a Roma Parlament képtárában, a Néprajzi Múzeumban, az Országos Cigányönkormányzat gyűjteményében és magángyűjtőknél. Dombrádi Horváth Géza 1992 óta verseket, novellákat is ír, verskötete jelent meg 1994-ben.
