Szervezeti és Működési Szabályzat

2012. febr.
26.

1. melléklet a 206/2013.(X.30.) ÖKT. határozathoz

Kisvárdai Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Kisvárda város Önkormányzata Képviselő-testülete és Kékcse község Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény /a továbbiakban: Mötv./ 84-86. §.-a alapján Kisvárda város és Kékcse község az önkormányzat működésére, valamint a polgármester, vagy a jegyző feladat-és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására közös önkormányzati hivatalt alakítanak, és tartanak fenn. A hivatal közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában.

A hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának tartalmi elemeit az Államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról kiadott 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 13. §-a szabályozza.

I.

A Közös Önkormányzati Hivatalazonosítóadatai, jogállása

1./ Megnevezése: Kisvárdai Közös Önkormányzati Hivatal

 Egységes szerkezetű Alapítóokiratszáma, kelte: Kisvárda város Önkormányzati Képviselő-testülete 101/2013.(V.08.) ÖKT. határozata

 Kékcse Község Önkormányzati Képviselő-testülete 22/2013. (V.7.) határozata

 Az alapítás időpontja: 2013. április 1.

2.1./ A Kisvárdai Közös Önkormányzati Hivatal székhelye: 4600. Kisvárda, Szent László u. 7-11.

a/ levélcíme: 4600. Kisvárda, Postafiók: 83

b/ telefon száma: 45/500-700

c/ telefax száma: 45/405-128

Kirendeltsége: 4494. Kékcse Fő u. 116-118.

Telephelyei: 4600. Kisvárda, Szent L. u. 20. sz. alatti ingatlan

 4600. Kisvárda, Kossuth u. 25. sz. alatti ingatlan

4600. Kisvárda, Mátyás K. u. 105. sz. alatt lévő karbantartó műhely

2.2./elektronikus levelezési címe:  jegyzo@kisvarda.hu

jegyzo@kekcse.hu

3./ A Közös Önkormányzati Hivatal jogállása, irányítása:

 a/ A Közös Önkormányzati Hivatal a képviselő-testület szerve, az önkormányzat működésével, valamint a közigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat látja el, segíti a helyi nemzetiségi önkormányzatok működését.

b/ A Közös Önkormányzati Hivatal Kisvárda város Önkormányzati Képviselő-testülete által alapított költségvetési szerv, jogi személy. A Közös Önkormányzati Hivatal illetékessége Kisvárda város, valamint Kékcse község közigazgatási területére terjed ki. A jegyző ellátja továbbá a járásszékhely település önkormányzat jegyzőjére külön jogszabályokban telepített feladatokat, a járási hivatalokról szóló 218/2012. (VIII.13.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott települések vonatkozásában. 

c/ A Közös Önkormányzati Hivatalt Kisvárda város polgármestere irányítja a közös önkormányzati hivatal megalakításáról és fenntartásáról szóló megállapodás és a Mötv. 67.§. a) pontja szerint. Az államigazgatási feladatok ellátása körében a Képviselő-testületek a Hivatalt nem irányíthatják, ebben a körben utasítást a jegyzőnek nem adhatnak.

d/ A Közös Önkormányzati Hivatalt a jegyző vezeti és képviseli.

e/ Gazdálkodási jogköre: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.

f/ A Közös Önkormányzati Hivatal polgármesteri kabinetre és osztályokra, kirendeltségre tagozódik.

A Hivatali szervezetben működő osztályok:

- Önkormányzati és Intézményirányító Osztály

g/ A Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti ábráját az 1.sz. melléklet tartalmazza.

6./ A Közös Önkormányzati Hivatal jelzőszámai:

a/ A Közös Önkormányzati Hivatal az alábbi jelzőszámokat használja:

Költségvetési elszámolási számlaszám: 10402805-50526590-56771008

b/ Költségvetési intézményi törzsszám:

- Adószám: 15402563-2-15

- Az általános fogalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 49. §. /2/ bekezdés b./ pontja alapján a Hivatal általános forgalmi adóalany.

7./ A Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos bélyegzői:

A Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos bélyegzőinek lenyomatát, valamint a bélyegzőhasználati rendet külön belső szabályzat tartalmazza.

8./ A Közös Önkormányzati Hivatal működési rendje:

Hétfő – Kedd 730 órától 1600 óráig

Szerda 730 órától 1630 óráig,

Csütörtök 730 órától 1600 óráig

Péntek 730 órától 1300 óráig ebédidő nélkül

A napi munkaidőn belül 30 perc munkaközi szünet illeti meg a köztisztviselőt, melyet felváltva 1200 – 1300 óra közötti időben vehetnek igénybe az osztályvezető beosztása alapján.

Az ügyfélfogadás rendje:

Hétfő 800órától 1200 óráig, 1300órától 1600 óráig,

Kedd nincs ügyfélfogadás,

Szerda 800 órától 1200 óráig, 1300 órától 1630óráig,

Csütörtök 800 órától 1200 óráig

Péntek nincs ügyfélfogadás

9./ A helyettesítés rendje:

a/ A jegyzőt az aljegyző helyettesíti, a jegyzői, aljegyző tisztség egyidejű betöltetlensége, illetve tartós akadályoztatásuk esetén – legfeljebb hat hónap időtartamra- a jegyzői feladatokat a Lakosságszolgálati Osztály vezetője látja el.

b/ Az ügyintézők a munkaköri leírásukban foglaltak szerint helyettesítik egymást, a jegyzőnek kell gondoskodnia arról, hogy a Közös Önkormányzati Hivatalban kiadott munkaköri leírások pontosan meghatározzák:

- az adott munkakört helyettesítő munkaköröket, valamint

- az adott munkakör által helyettesítendő munkaköröket.

c/ Az ügyviteli dolgozók helyettesítését az Önkormányzati és Intézményirányító Osztály /vagy a jegyző/ szervezi meg. A fizikai dolgozók helyettesítéséről az illetékes osztályvezető gondoskodik.

d/ Munkaviszony megszűnése, munkakör, illetőleg beosztás változása esetén:

- a jegyző esetében a polgármester,

- az aljegyző és osztályvezetők esetében a jegyző,

- az ügyintézők esetében az illetékes osztályvezető

- a kirendeltség ügyintézői tekintetében a kirendeltség vezetésével megbízott köteles gondoskodni a munkakör jegyzőkönyv átadás-átvételéről.

10./ Ügyiratkezelés:

a/ A Közös Önkormányzati Hivatal székhelytelepülésének ügyiratkezelése központosított. Az iratok iktatását és szerelésük legfontosabb teendőit a számítógépes nyilvántartással az Önkormányzati és Intézményirányító Osztály keretében működő központi iktatóban végzik.

A Közös Önkormányzati Hivatal Kékcsei kirendeltségének ügyiratkezelése központosított. Az iratok iktatását és szerelésük legfontosabb teendőit számítógépes nyilvántartással az ügyiratkezeléssel megbízott ügyintéző végzi munkaköri leírásában foglaltak szerint.

b/ A székhely településen a minősített iratok kezelésével és megőrzésével kapcsolatos feladatokat az Önkormányzati és Intézményirányító Osztály ezzel megbízott dolgozója végzi a minősített iratokra vonatkozó szabályok szerint. A kirendeltségen ezen feladatot az illetékes ügyintéző végzi.

c/ A Közös Önkormányzati Hivatal székhelytelepüléséhez érkező postát az Önkormányzati és Intézményirányító Osztály ezzel megbízott dolgozója bontja és a

- polgármesternek, képviselő-testületnek /önkormányzatnak/ címzett küldeményeket a polgármesternek,

- a jegyzőnek címzett, valamint a nem egyértelműen belső szervezeti egységre tartozó küldeményeket a jegyzőnek továbbítja.

Az egyértelműen belső szervezeti egységekhez tartozó, valamint a névre szóló küldeményeket a központi iktató az illetékes osztályvezetőknek, illetve a címzetteknek továbbítja.

- A Közös Önkormányzati Hivatal Kirendeltségére érkező postát a kirendeltségen ezzel megbízott dolgozó bontja és a

- polgármesternek, képviselő-testületnek /önkormányzatnak/ címzett küldeményeket a polgármesternek,

- a jegyzőnek címzett, valamint a közös önkormányzati hivatalnak címzett postát szignálja és iktatja.

11./ A kiadmányozás rendje:

A polgármester hatáskörébe tartozó ügyek kiadmányozásának rendjét polgármesteri utasítás tartalmazza.

A jegyző hatáskörébe tartozó ügyekben a Közös Önkormányzati Hivatal kiadmányozási rendjét jegyzői utasítás tartalmazza.

A polgármester hatáskörébe tartozó ügyekben az alábbi fejrészt kell használni:

„Kisvárda város

P o l g á r m e s t e r é t ő l

Kisvárda, Szent László u. 7-11.

Távbeszélő: 45/500-755.”

„Kékcse község

P o l g á r m e s t e r é t ő l

Kékcse, Fő u. 116-118.

Távbeszélő: 45/468-001

A jegyző hatáskörébe tartozó ügyekben az ügyiratokon az alábbi fejrészt kell használni:

„Kisvárda város

J e g y z ő j é t ő l

Kisvárda, Szent László u. 7-11.

Távbeszélő: 45/500-753.”

Kisvárda város

J e g y z ő j é t ő l

Kékcse, Fő. u. 116-118.

Távbeszélő: 45/468-001

12./ Gépjármű igénylés:

- A székelytelepülésen dolgozók a hivatali gépkocsi hivatalos célú használatát az Önkormányzati és Intézményirányító Osztályon az e célra alkalmazott nyilvántartásba való bejegyzéssel igényelhetik.

- A hivatali gépkocsi hiányában sürgős, indokolt esetben a saját gépjármű hivatali célú használatát a jegyző – a politikai főtanácsadó esetében a polgármester - engedélyezi a Közös Önkormányzati Hivatal beosztott dolgozói részére.

- A tisztségviselők gépkocsi igénye előnyt élvez.

A gépjárműigénylésről és a saját gépjármű hivatali használatáról külön jegyzői szabályzat rendelkezik.

13./ Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség:

A közszolgálatban álló személy vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségét az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény alapján készült külön szabályzat tartalmazza.

II.

Azellátandófeladatok

1./ A Közös Önkormányzati Hivatal általános feladatai:

- A képviselő-testület és a bizottságok, a nemzetiségi önkormányzati képviselő-testületek működésével, valamint a polgármester és a jegyző tevékenységével kapcsolatban meghatározott feladatok ellátása.

A székhelytelepülésen a bizottságok adminisztratív feladatait az alábbi osztályok segítik:

- Jogi, Ügyrendi és Fejlesztési Bizottság: Önkormányzati és Intézményirányító Osztály

- Oktatási, Kulturális, Szabadidő- és Sport Bizottság: - „ -

- Pénzügyi és Számvizsgáló Bizottság: - „ -

- Városüzemeltetési, Szociális és Egészségügyi Bizottság: Lakosságszolgálati Osztály

- A képviselők és az országgyűlési képviselő munkájának segítése.

- A társadalmi szervekkel, társszervekkel, közszolgáltatást végző szervekkel való együttműködés.

- Az Óvodai Feladatot Ellátó Intézményfenntartó, valamint a Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulások működésével, szervezésével kapcsolatos adminisztratív feladatok végzése.

A kirendeltségen a Képviselő-testület és a bizottság, a nemzetiségi önkormányzat működésével, vagyongazdálkodásával, valamint a polgármester és a jegyző tevékenységével kapcsolatban meghatározott feladatok ellátása.

- A képviselők és az országgyűlési képviselő munkájának segítése.

- A társadalmi szervekkel, társszervekkel, közszolgáltatást végző szervekkel való együttműködés.

- Az önkormányzat, a nemzetiségi önkormányzat az önkormányzat által létrehozott és fenntartott intézmények költségvetésének, zárszámadásának, évközi beszámolónak és az azzal kapcsolatos könyvelési, adminisztrációs feladatok végzését az Áht. és más jogszabályokban foglaltaknak megfelelően.

2./ A Közös Önkormányzati Hivatal alaptevékenységként a következő feladatokat látja el:

A költségvetési szerv alaptevékenységének jellege szerinti szakágazati besorolása:

A közös hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat, Kisvárda, Kékcse települések vonatkozásában. A közös hivatal feladatait részletesen a közös önkormányzati hivatalt létrehozó önkormányzatok által jóváhagyott, közös hivatal működtetésére és fenntartására létrejött megállapodás tartalmazza. Kékcse településen a közös hivatalnak kirendeltsége működik adóigazgatási, szociális és gyámügyi igazgatási, gyám és gyermekvédelmi, általános igazgatási, polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartási, állategészségügyi, növényvédelmi, köznevelési fenntartói és jegyzői feladatok, anyakönyvvezetői, ügykezelési, iktatási, postázási, fejlesztési, karbantartási és műszaki feladatok végzésére. 

a) Államháztartási szakágazati besorolása:

841105 Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége

b) Az alaptevékenységek szakfeladatrend szerinti besorolása:

493909 M.n.s. Egyéb szárazföldi személyszállítás

562912 Óvodai intézményi étkeztetés

562913 Iskolai intézményi étkeztetés

562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése

562917 Munkahelyi étkeztetés

562919 Egyéb étkeztetés

562920 Egyéb vendéglátás

692000 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység

841112 Önkormányzati jogalkotás

841114 Országgyűlési képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek

841115 Önkormányzati képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek

841116 Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó

             tevékenységek

841117 Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek

841118 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek

841126 Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége

841127 Helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége

841173 Statisztikai tevékenység

841901 Önkormányzatok és társulások elszámolásai

882111 Aktív korúak ellátása

882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon

882116 Ápolási díj (méltányossági alapon)

882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeni ellátás

882118 Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás

882119 Óvodáztatási támogatás

882122 Átmeneti segély

882123 Temetési segély

882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

882129 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások

882201 Adósságkezelési szolgáltatás

882202 Méltányossági közgyógyellátás 

882203 Köztemetés

889942 Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás

889943 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások

890214 A fiatalok társadalmi részvételét segítő programok, támogatások

890302 Civil szervezetek program-és egyéb támogatása

c/ Kiegészítő tevékenység: nincs

d/ Kisegítő tevékenység: nincs

e/ Vállalkozási tevékenység: nincs

III.

A Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti felépítése és működésének rendje

1./A Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti felépítése:

A Közös Önkormányzati Hivatal engedélyezett létszámkerete: 70 fő

A kirendeltség engedélyezett létszámkerete: 5 fő

A Közös Önkormányzati Hivatal élén a jegyző áll.

A polgármester a közös önkormányzati hivatal irányítása során:

1.1 A Közös Önkormányzati Hivatallal összefüggő irányítási jogosultságokat a közös önkormányzati hivatal székhelye szerinti polgármester gyakorolja. (Mötv. 67.§.a, b,d.)

A Képviselő-testület a közös önkormányzati hivatalban önkormányzati főtanácsadói, önkormányzati tanácsadói munkakört hozhat létre, a képviselő-testület és bizottságai döntésének előkészítéséhez, illetve a polgármester tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó feladatok ellátására.

1.1.2. Az irányítási joggal rendelkező polgármester a kirendeltség szerinti település polgármesterével egyeztetve:

1.1.2.a) a képviselő-testület döntései szerint és saját hatáskörében irányítja a közös önkormányzati hivatalt.

A közös önkormányzati hivatal irányítása jogkörében a polgármester gondoskodik a hivatal rendeltetésszerű működéséről, meggyőződik a testületi határozatok végrehajtása színvonaláról, tájékozódik az ügyintézés általános helyzetéről az eredményesség és a társadalmi hatás nézőpontjából értékeli a hivatal tevékenységét.

Irányító munkáját a hivatali apparátus tekintetében, a jegyző, mint a hivatal vezetőjének közreműködésével végzi. A polgármester a közös önkormányzati hivatallal szembeni elvárásokat a jegyző közvetítésével juttatja el a hivatal dolgozóihoz.

1.1.2.b) a jegyző javaslatainak figyelembevételével meghatározza a közös önkormányzati hivatal feladatait az önkormányzat munkájának a szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában.

A polgármester a jegyző javaslatai alapján határozza meg, hogy az önkormányzat munkájának a szervezésében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában a közös önkormányzati hivatal hogyan vesz részt, milyen feladatokat lát el. Ez a jogkör azonban nem jelenti a jegyző hatáskörébe tartozó államigazgatási feladatokba, hatósági jogkörökbe való beavatkozást. Az államigazgatási feladatokat, hatósági jogköröket annak jogszabályi címzettje (jegyző, polgármester, közös önkormányzati hivatal ügyintézője) önállóan gyakorolja.

A polgármester a közös önkormányzati hivatalnak, mint szervezeti egységnek a feladatait határozza meg, az egyes köztisztviselők munkaköri feladatait nem jogosult meghatározni.

1.1.2.c) a jegyző javaslatára előterjesztést nyújt be a képviselő-testületnek a hivatal belső szervezeti tagozódásának, létszámának, munkarendjének, valamint ügyfélfogadási rendjének meghatározására.

1.2.1. Az irányítási jogosultságok közül a közös önkormányzati hivatal kirendeltségével összefüggésben a kirendeltség polgármestere gyakorolja az alábbiakat:

- a kirendeltség rendeltetésszerű működéséről való gondoskodás,

- a kirendeltségi ügyintézés általános helyzetéről való tájékozódás,

- kirendeltség tevékenységének értékelése,

- a kirendeltség feladatainak jegyző közreműködésével történő meghatározása.

1.2.2. Az irányítási jogosultságok közül a közös önkormányzati hivatal székhelytelepülésen e tevékenysége során irányítja a Polgármesteri Kabinetet az alábbi feladatellátás vonatkozásában:

- Polgármesteri Titkárság

- Kommunikáció, marketing

- Nemzetközi és társadalmi kapcsolatok

- Pályázati feladatok

- Stratégiai feladatok.

2./ A jegyző által ellátott feladat- és hatáskörök:

A jegyző alapvető feladat- és hatáskörét a központi jogszabályok, valamint a helyi önkormányzati rendeletek határozzák meg.

A jegyző főbb feladat- és hatásköre:

Az aljegyző:

Munkaköri leírása alapján:

A Közös Önkormányzati Hivatal Kékcsei Kirendeltségének vezetésével megbízott a jegyző iránymutatásának megfelelően végzi tevékenységét.

3./ A Közös Önkormányzati Hivatal belső szervezeti tagozódása és működése:

3.1. A Közös Önkormányzati Hivatal belső szervezeti tagozódása:

A Közös Önkormányzati Hivatal osztályokra és polgármesteri kabinetre, kirendeltségre tagozódik.

A belső szervezeti egységek /osztályok/ élén osztályvezető áll a Kttv. szerinti főosztályvezető-helyettesi szintnek megfelelő határozatlan idejű vezetői megbízással, melyet a jegyzőtől kap a polgármester egyetértésével. A polgármesteri kabinet vezetőjének megbízása is főosztályvezető-helyettesi szintnek megfelelő –politikai főtanácsadó esetén határozott idejű - vezetői megbízásnak minősül. A kirendeltség vezetésével megbízott megbízása osztályvezetői szintnek megfelelő vezetői megbízásnak minősül.

Az osztályok a kabinet és a kirendeltség egymással mellérendeltségi viszonyban állnak és kötelesek együttműködni a feladatok ellátásában.

3.2. A Közös Önkormányzati hivatal szervezeti egységeinek vezetője:

Az osztályvezető

a/ vezeti, irányítja az osztályt, felügyeli az ügyintézők tevékenységét, szervezi, koordinálja az osztály feladatkörébe tartozó ügyek intézését;

b/ gyakorolja az átruházott jegyzői hatásköröket;

c/ biztosítja az osztály összehangolt működését, végzi az osztályok közötti szükséges koordinációt, indokolt esetben a jegyző segítségét kéri;

d/ képviseli az osztályt, tájékoztatót ad, illetve beszámol az osztály munkájáról;

e/ gazdálkodik az önkormányzati költségvetésben jóváhagyott feladatkörébe tartozó működési költségeket érintően. A polgármester által aláírt szerződések folyamatos teljesítéséről nyilvántartást vezet, teljes személyes felelősséggel tartozik azok betartásáért;

f/ felelős a költségvetés tervezetének összeállításáért, végrehajtásáért;

g/ az osztály feladatkörét érintő helyi rendeleteket és szabályzatokat folyamatosan felülvizsgálja, és írásos javaslatot készít azok aktualizálására, megszervezi osztályát érintően az aktuális rendeletek végrehajtását;

h/ tanácskozási joggal részt vesz a képviselő-testület, - esetenként a bizottságok ülésein -, különböző értekezleteken, gondoskodik az elhangzottak végrehajtásáról;

i/ elkészíti az osztály dolgozóinak minősítési tervezetét, teljesítmény-követelményének meghatározását, illetve értékelését, egyéb munkáltatói jogkörében önállóan engedélyezi az osztály dolgozóinak szabadságát, figyelemmel a szabadságolási ütemtervben foglaltakra;

j/ elkészíti a beosztott dolgozók munkaköri leírását, melyet a jegyző egyetértésével ad ki, a munkaköri leírásban szabályozza a saját- és dolgozói helyettesítési rendjét is;

k/ tartós távollét miatti helyettesítésnél kezdeményezi a jegyzőnél a helyettesítési jutalom kifizetését;

l/ figyelemmel kíséri a hozzá tartozó szakfeladatok működési feltételeit, rendkívüli helyzetekkel összefüggő, súlyos működési zavarok esetén azonnali átmeneti intézkedéseket tesz;

m/ a képviselő-testület által hozott rendeletek és határozatok végrehajtásának megszervezése, ellenőrzése.

A kirendeltség vezetésével megbízott:

a/ vezeti, irányítja a kirendeltséget, felügyeli az ügyintézők tevékenységét, szervezi, koordinálja a kirendeltség feladatkörébe tartozó ügyek intézését;

b/ tanácskozási joggal részt vesz a képviselő-testület, - esetenként a bizottságok ülésein -, különböző értekezleteken, gondoskodik az elhangzottak végrehajtásáról;

c/ elkészíti a kirendeltség dolgozóinak minősítési tervezetét, teljesítmény-követelményének meghatározását, illetve értékelését, egyéb munkáltatói jogkörében önállóan engedélyezi a kirendeltség dolgozóinak szabadságát, figyelemmel a szabadságolási ütemtervben foglaltakra;

d/ elkészíti a beosztott dolgozók munkaköri leírásának tervezetét,

e/ tartós távollét miatti helyettesítésnél kezdeményezi a jegyzőnél a helyettesítési jutalom kifizetését;

f/ a képviselő-testület által hozott rendeletek és határozatok végrehajtásának megszervezése, ellenőrzése.

3.3. A Közös Önkormányzati Hivatal munkaszervezeti egységei:

A Közös Önkormányzati Hivatal a Polgármesteri Kabinetből és 3 osztályból, valamint kirendeltségből áll:

Azosztályokrészletesfeladatai:

3.3.1. Polgármesteri Kabinet

3.3.1.1.Aszervezetiegységelnevezése:

Kisvárdai Közös Önkormányzati Hivatal Polgármesteri Kabinet (Kabinet)

3.3.1.2. Jogiszemélyisége:

A kabinet a Közös Önkormányzati Hivatal önálló jogi személyiséggel nem rendelkező egysége, melynek feladatai, működésének általános szabályait jelen szabályzat tartalmazza.

3.3.1.3. A kabinetet a polgármester irányítása mellett a kabinetvezető vezeti. A kabinet vezetője és tagja/i politikai főtanácsadói, politikai tanácsadó státuszban is tevékenykedhet/nek. A kabinet köztisztviselői felett – kivéve a politikai főtanácsadó, politikai tanácsadó – a jegyző gyakorolja a munkáltatói jogokat.

A politikai főtanácsadó, politikai tanácsadó felett a munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. A kabinet referensi rendszerben működik.

3.3.1.4.Akabinetáltalellátandófeladatok:

a/ polgármesteri titkárság

b/ kommunikáció-marketing

c/ nemzetközi és társadalmi kapcsolatok

d/ pályázati feladatok

e/ stratégiai feladatok

a/ Titkársági feladatok:

- A kabinet segíti a polgármester, alpolgármester (továbbiakban: tisztségviselők) munkáját, ellátja az ezzel összefüggő szervezési, technikai és adminisztrációs feladatokat, ennek keretében a Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti egységeitől adatot, információt kérhet, s azt a tisztségviselők rendelkezésére bocsátja.

- Szervezi a tisztségviselők politikai, önkormányzati, kulturális és egyéb, a várost érintő programjait. Ellátja a tisztségviselők melletti titkársági ügykezelési, ügyviteli feladatokat.

- Háttéranyagok, összegző anyagok készítésével segíti a tisztségviselők munkáját, amelyhez információt kérhet a Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti egységeitől.

- Figyelemmel kíséri a tisztségviselők feladatkörébe tartozó ügyek intézését, döntések végrehajtását.

- Kapcsolatot tart a Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti egységeivel, tájékozódik az ott folyó munkáról, adatokat, háttéranyagokat kérhet tőlük.

- Figyelemmel kíséri a tisztségviselők napi, heti, havi és hosszabb-távú hivatali programját és azok előkészítéséről gondoskodik.

- Figyelemmel kíséri a polgármesteri és alpolgármesteri fogadónapon felvett panaszügyek intézését.

- Bonyolítja a tisztségviselőkhöz érkező vendégek, ügyfelek fogadását.

- Előkészíti a tisztségviselői értekezleteket, közreműködik az ott született döntések végrehajtásában.

- Megküldi a tisztségviselők megbízásából a jegyzőhöz, aljegyzőhöz, a szervezeti egységek vezetőihez vagy a hivatali köztisztviselőkhöz, alkalmazottakhoz címzett megkereséseket, utasításokat.

b/ Kommunikáció - Marketing 

- Figyeli, elemzi, tervezi a Képviselő-testület és szervei megjelenítését a helyi, megyei és az országos médiában.

- A médiával való kapcsolattartás az önkormányzat tevékenységének nyilvánossága érdekében. Ennek keretében szervezi sajtótájékoztatókat, kapcsolatot tart az önkormányzat intézményeivel, a helyi és megyei médiákkal. Rádió, televízió, nyomtatott sajtó és online sajtó reklámok előkészítése és propagálása érdekében.

- Szerkeszti és működteti a város internetes honlapját (www.kisvarda.hu)

- Marketing eszközökkel segíti a Kisvárdáról alkotott kép folyamatos pozitív irányú javítását. Ennek keretében kiállításokon, bemutatókon való városi, önkormányzati részvétel előkészítése, bonyolítása.

- Előkészíti vagy előkészítteti az illetékes hivatali osztályokon keresztül – a sajtónyilatkozat tervezetét és tisztségviselői egyeztetés után biztosítja a Képviselő-testület és a Közös Önkormányzati Hivatal sajtónyilatkozatainak megjelentetését.

- Szerkeszti és működteti a Kisvárda újságot, és gondoskodik a havi rendszerességgel történő megjelenéséről.

- Szervezi és összehangolja az Önkormányzati Képviselő-testület eseményeinek nyilvánosságát.

c/ Nemzetközi kapcsolatok

Előkészíti, felügyeli, közreműködik, segít az önkormányzat nemzetközi kapcsolatainak kialakításával és fenntartásával kapcsolatos feladatok ellátásában.

Ennekkeretében:

- Közreműködik az önkormányzat külföldi testvérvárosaival és partnervárosaival kapcsolatos feladatok ellátásában.

- Közreműködik a külföldi delegációk fogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában.

- Szervezi, vezeti a nemzetközi sajtó konferenciákat, szükség szerint háttéranyagokat készít.

Társadalmi kapcsolatok:

d) Pályázati feladatok

- Közreműködik, koordinál az Európai Unió és más pályázati lehetőségek feltárásában.

- Segíti a nem önkormányzati szervekkel közös pályázatok koordinálást.

- Kapcsolatot tart, együttműködik, koordinál a külső pályázat írókkal és a pályázathoz tartozó illetékes hivatali osztályokkal.

- Közreműködik a területfejlesztési, térségi feladatok ellátásában.

- Koordinálja a fejlesztési célú támogatások pályázatait.

- Elemzi, értékeli a pályázati projektek végrehajtásának tapasztalatait.

- Együttműködik a hivatali osztályokkal, illetve az önkormányzati érdekkörbe tartozó intézményekkel, cégekkel a pályázati kiírások, illetve dokumentációk megfelelő értelmezésében.

e) Stratégiai feladatok

- Részt vesz a tisztségviselői döntést előkészítő javaslatok kidolgozásában.

- Részt vesz a tisztségviselői, illetve önkormányzati szintű elemzések, információs anyagok készítésében, azok összeállításában.

- Közreműködik az országos koncepciók, programok, pályázati kiírások véleményezésében, javaslatok kidolgozásában.

- Részt vesz a települési, fejlesztési programok, akciótervek készítésében, véleményezésében.

- Közreműködik a városfejlesztési projektek előkészítésére vonatkozó javaslatok kidolgozásában.

- Közreműködik a gazdasági programtervezetek kidolgozásában.

- Közreműködik az önkormányzati költségvetési koncepció elkészítésében, a költségvetési javaslat kidolgozásában, a költségvetési-rendelet módosításában.

- Közreműködik a befektető partnerek, külső fejlesztők tájékoztatásában. A projektek megvalósítását akadályozó körülmények elhárításában segítséget nyújt.

- Gondoskodik és koordinálja a feladatait érintő képviselő-testületi döntések végrehajtását.

- Kapcsolatot tart az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságokkal és intézményekkel.

f) Egyéb feladatok

- A polgármester, alpolgármester, kabinetvezető által meghatározott előterjesztéseket összeállítja.

- Végrehajtja az egyéb, polgármester, alpolgármester, kabinetvezető által meghatározott feladatokat.

3.3.1.5. Akabinetvezetőjénekfeladatai:

- Felelős a kabinet működéséért, feladatainak szakszerű, törvényes ellátásáért, az utasítások végrehajtásáért, a döntések előkészítéséért.

- A kabinet nevében – és feladatkörében – önálló aláírási joggal rendelkezik, külön megbízás alapján.

- Felelős azon testületi anyagok határidőre történő előkészítéséért, melyek előterjesztése a kabinet feladatkörébe tartozik.

- Kapcsolatot tart – feladat és hatáskörében – az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok vezetőivel, a város gazdasági és társadalmi életének meghatározó személyiségeivel, közreműködik a városfejlesztéssel összefüggő döntések, intézkedések előkészítésében, végrehajtásában.

- Eljár a polgármester, alpolgármester nevében vagy megbízásából azok egyedi utasítása alapján.

3.3.2. Önkormányzati és Intézményirányító Osztály:

Az osztály tevékenységének irányítását, felügyeletét és ellenőrzését az aljegyző látja el.

a/ Főbb feladatai: Az önkormányzati képviselő-testülettel, bizottságokkal, képviselő-testületi tagokkal kapcsolatos feladatok, a képviselő-testületet és hivatalt érintő jogi személyügyi, munkaügyi, informatikai, hivatal működését segítő feladatok, közhasznú foglalkoztatás szervezése, Roma-, Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat működésének segítésével kapcsolatos és egyéb szervezési feladatok; továbbá közoktatási, közművelődési, sport, intézményfenntartói irányítással összefüggő feladatok, közreműködés a belső ellenőrzési feladatokban, ünnepek, közéleti rendezvények szervezése.

E tevékenységének ellátása során:

- gondoskodik a képviselő-testület, a bizottságok elnöke­inek felkérése alapján a képviselő-testület elé kerülő testületi anyagok, előterjesztések előkészítéséről, postázásáról, a testületi ülések napirendjeinek, meg­hívóinak összeállításáról, kiküldéséről;

- közreműködik a testületi határozati javaslatok jogsze­rűségének ellenőrzésében;

- a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal törvénysértésre vonatkozó fel­hívásának vizsgálatában s a hozzá kapcsolódó egyéb feladatok előkészítésében közreműködik;

- koordinálja a bizottságok tevékenységét, határidőn be­lül felterjeszti az ülésekről készült jegyzőkönyveket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatalhoz;

- nyilvántartja a testületi döntéseket, megszervezi a testület által hozott rendeletek, határozatok kihirdetését, végrehajtását, végzi a jogszabályban meghatározott kötelező adatszolgáltatási feladatokat;

- elkészíti a végrehajtásért felelősök jelentése alap­ján a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló tervezetét;

- készíti és törvényes határidőn belül felterjeszti az önkormányzati képviselő-testület üléséről készített jegyzőkönyvet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal­hoz;

- tevékenyen részt vesz az önkormányzati bizottságok tá­jékoztatásában, munkájuk feltételeinek biztosításában, szervezésében az illetékes osztályok bevonásával;

- nyilvántartja a képviselői interpellációkat, figyelem­mel kíséri intézésüket és a határidőben történő megvá­laszolását;

- közmeghallgatás megtartásában közreműködés;

- segíti az önkormányzati képviselők munkáját;

- közreműködik a nemzetiségi önkormányzatok munkájának szervezésében, ellátja az ügyviteli teendőket, így kü­lönösen a postai, kézbesítési, sokszorosítási felada­tokat.

- szervezi, biztosítja az önkormányzat és a Közös Önkormányzati Hivatal jogi képviseletét, szerződések jogi felülvizsgálatát, ellenjegyzését a jegyző közreműködésével, illetve külső megbízás útján.

b/ Választással kapcsolatos feladatok:

- A helyi önkormányzati képviselő- és polgármester, európai parlament tagjainak,valamint az országgyűlési képviselő választás és a helyi népszavazás, népi kezdeményezés előkészítésében, lebonyolításában való közreműködés;

- az országgyűlési egyéni, választókerületi, valamint a helyi választási bizottság, a szavazatszámláló bizott­ság megválasztásának előkészítése;

- a bírósági ülnökök megválasztásának előkészítése;

- a bírósági ülnök-jelölt választói jogának megál­lapításában való közreműködés;

- választási plakát elhelyezésének megszervezése;

- a választással kapcsolatos kifogások bíróságnak törté­nő áttétele;

- egyéni választókerület sorszámának, területi beosztá­sának megállapításában történő közreműködés;

- szavazókörök számának, területi beosztásának megálla­pításában történő közreműködés;

- választási iratok szállítása;

- választók nyilvántartásának közszemlére tétele;

- választási szervek és a hivatali helyiségek címeinek közzététele;

- az Európai Parlament tagjainak választásában való közreműködés;

- szervezi, koordinálja a helyi és országgyűlési egyéni választókerület választási iroda munkáját.

c/ Önkormányzati feladatkör ellátásának felügyeletében közreműködés

- Tisztségviselők munkájának segítése;

- Hatáskör átruházása gyakorlásához utasítás adása, visszavonásának előkészítésében közreműködés.

- Közös Önkormányzati Hivatal kialakításában való közreműkö­dés:

- Javaslat-tervezet készítés a közös önkormányzati hivatal belső szervezeti tagozódására;

- Javaslat-tervezet készítés a közös önkormányzati hivatal munkarendjére és ügyfélfogadás rendjére vonatkozóan;

- Az önkormányzat működésével kapcsolatos egyes jegyző és polgármester által meghatározott feladatok ellátá­sa;

- Biztosítja a tisztségviselők ügyfélfogadásának rend­jét.

- Közhasznú foglalkoztatásra pályázatkészítés, foglalkoztatás megszervezése, foglalkoztatással összefüggő elszámolások végzése.

d/ Személyügyi, munkaügyi feladatok

- Közreműködés a közös önkormányzati hivatal köztisztviselői feletti munkál­tatói jogok gyakorlásában, tekintettel az osztályvezetőkre átruházott egyes munkáltatói jogok gyakorlására;

- A polgármester foglalkoztatási jogviszonyához kapcso­lódó egyes munkaügyi intézkedések előkészítése, a sze­mélyzeti anyagok kezelése;

- Közszolgálati alapnyilvántartás vezetése, illetve az ahhoz kapcsolódó adatszolgáltatás teljesí­tése.

Ellátja a Közös Önkormányzati Hivatal munkavédelemmel kapcsolatos feladatait külön megbízás alapján.

e/ Informatikai feladatok:

- Szervezi és irányítja az informatikai feladatokat.

- Kapcsolatot tart a Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságával a szervezeti egységekkel a programok elkészítéséhez szükséges adatgyűjtés érdekében.

- Biztosítja az ügyintézés egyszerűsítését, segíti a gépi feldolgozási rendszer kialakítását.

- Közreműködik az informatikai koncepció fejlesztési stratégia kidolgozásában, kapcsolat-tartásában, illet­ve felügyeletében.

- Közreműködik az informatikai fejlesztési célprogramok kidolgozásában, menedzselésében, felügyeletében.

- Ellátja az informatikai szolgáltatások minőségének, hasznosításának vizsgálatát, javaslat kidolgozását azok továbbfejlesztésére.

- A jegyző által meghatározott rendszerek tekintetében ellátja a rendszer és adatgazda feladatokat, illetve felügyeletet.

- Gondoskodik az informatikai műszaki infrastruktúra üzembenntartásáról, folyamatos működőképességének biz­tosításáról.

- Gondoskodik az egyes alkalmazások működési biztonságá­nak fenntartásáról, valamint az ún. kiszolgáló felada­tok ellátásáról.

- A jegyző által meghatározottak szerint ellátja az in­formatikai képzési, ismeretterjesztési feladatokat.

- Közreműködik az önkormányzat informatikai érdekképvi­seletében.

f/ A Közös Önkormányzati Hivatal belső technikai kiszolgálásával /gondnoksági szolgálat/ kapcsolatos feladatok

- Ellátja a Közös Önkormányzati Hivatalban /Szent László u.7-11, Szent László u. 20. / lévő az állóeszköz-gazdálkodással, beszerzéssel, bevételezéssel, nyilván­tartással kapcsolatos feladatokat;

- Ellátja a fogyóeszköz beszerzési-, bevételezési-, kiadá­si-, nyilvántartási feladatokat.

- A Közös Önkormányzati Hivatal Kincstári, Jogi és Adóosztályával közösen végzi a leltározási feladatokat.

Gondoskodik a Közös Önkormányzati Hivatal által hivatali célra használt gépjárművek üzemeltetéséről.

- Gondoskodik a közös önkormányzat hivatali épületének üze­meltetéséről.

- Ellátja a Közös Önkormányzati Hivatal feladatkörének telje­sítéséhez szükséges nyomtatványok, kiadványok biztosí­tásával kapcsolatos feladatokat.

- Végzi az önkormányzati feladatok és a Közös Önkormányzati Hivatal hatósági feladatainak ellátása során keletke­zett iratok érintettek részére történő eljuttatását.

- Végzi az ügyiratok kezelésével kapcsolatos postabontási, iktatási, irattározási feladatokat számítógépen, végzi a titkos ügyiratkezelést.

- Átadókönyv segítségével gondoskodik az ügyiratok osztályokhoz történő eljuttatásáról.

- ellátja az iktatással kapcsolatos statisztikai szolgáltatást, szervezi a levéltárral történő együttműködést.

- gondoskodik a Közös Önkormányzati Hivatal bélyegzőinek ke­zelésével kapcsolatos feladatok ellátásáról, vezeti a bélyegző-nyilvántartást, és elvégzi a megszűnt bélyegzők megsemmisítésével kapcsolatos feladatokat.

g/ Közoktatási feladatkörében eljárva:

- Közreműködik a társulások által fenntartott és működtetett közoktatási intézmények működésének, gazdálkodásának törvényességének, hatékonyságának, a szakmai munka eredményességének, értékelésében, szakmai ellenőrzések, átvilágítások végzésében.

- Előkészíti a város közoktatás-feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervének meghatározására vonatkozó testületi döntéseket, ellenőrzi az intézkedési terv végrehajtását, valamint előkészíti felülvizsgálatát.

- Előkészíti a fenntartói irányítással összefüggő testületi döntéseket, közreműködik a rendeletek, határozatok végrehajtásában, a végrehajtás ellenőrzésében.

- Előkészíti a közoktatási megállapodásra vonatkozó testületi döntéseket.

h/ A közművelődési feladat- és hatáskör ellátása során:

- Felügyeli és ellenőrzi az önkormányzati fenntartású közművelődési, közgyűjteményi és művészeti intézmények működését.

- Előkészíti művészeti alkotások közterületen, valamint önkormányzati tulajdonú épületen való elhelyezésére, áthelyezésére, lebontására és felújítására vonatkozó testületi döntéseket.

- Közreműködik az önkormányzati művelődéspolitikai célkitűzések meghatározásában, megvalósításában.

- Előkészíti az önkormányzat közművelődési és kultúrpolitikai rendeleteit, gondoskodik azok felülvizsgálatáról és aktualizálásáról.

- Teljes körűen előkészíti a nemzeti, illetve helyi jelentőségű kulturális javak, valamint muzeális értékek feltárására, megóvására, védelmére és közkinccsé tételére vonatkozó önkormányzati döntéseket.

- Elősegíti és támogatja a nemzetiségek és az etnikai kisebbségek kulturális törekvéseit, a kulturális identitást szolgáló közművelődési formák létrehozását.

- Elősegíti és támogatja a civil közösségek és szervezetek településvédő és szépítő, természet- és környezetvédő, közéleti, helytörténeti, művészeti és tudományos tevékenységét.

- Kezdeményezi és koordinálja az önkormányzat kiadói tevékenységét, közreműködik a különböző jellegű kiadványok szervezési, szerkesztési munkálataiban.

- Közreműködik a Magyar Színházak Fesztiváljának megrendezésében.

- Szervezi az állami és nemzeti ünnepeket, a közéleti, társadalmi és kulturális rendezvényeket, ápolja az ünnepek kultúráját.

- Közreműködik a helyi, regionális, kulturális turizmus lehetőségeinek felkutatásában, megteremtésében, a helyi társadalom különleges értékeinek bemutatásában.

- Kezdeményezi művészeti pályázatok meghirdetését.

- Előkészíti az egyes közművelődési megállapodásokra vonatkozó testületi döntéseket, ellenőrzi azok végrehajtását, illetve előkészíti felülvizsgálatukat.

i/ A sport feladatok ellátása körében:

- Részt vesz az Önkormányzat sportpolitikai célkitűzéseinek, hosszú távú sport-koncepciójának meghatározásában és megvalósításában; előkészíti a képviselő-testület testneveléssel, diáksporttal, szabadidő sporttal, versenysporttal, a természetjárással, valamint a turizmussal összefüggő döntéseit, közreműködik a határozatok és rendeletek végrehajtását.

- Együttműködik a sporttal foglalkozó helyi szervezetekkel.

- Közreműködik a gyermek- és ifjúsági sportot, a nők és a családok sportját, az utánpótlást, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok és a fogyatékosok sportját szolgáló tömeges részvétellel zajló rendezvények szervezésében, lebonyolításában.

- Működteti a sporttal kapcsolatos adatszolgáltatási- és információs rendszert.

j/ Az intézményirányítási feladatkörében eljárva:

Közreműködik az alábbi önkormányzati, közművelődési, egészségügyi, városüzemeltetési intézmények létesítésével, irányításával, átszervezésével, megszüntetésével kapcsolatos testületi döntések előkészítésében, a rendeletek és határozatok végrehajtásában, a végrehajtás ellenőrzésében:

A fenti önkormányzati intézmények és költségvetési szervek pénzügyi, gazdasági tevékenységének ellenőrzését koordinálja, szervezi, irányítja, vezeti az ezzel kapcsolatos nyilvántartásokat a Kincstári, Jogi és Adóosztály közreműködésével.

Részt vesz az önkormányzati intézmények költségvetésének, beszámolójának előkészítésében.

Segíti az Önkormányzati Képviselő-testület tulajdonosi jogainak gyakorlását az Idegenforgalmi és Szabadidő Centrum Nonprofit Kft., a Kisvárdai Intézményműködtető Nonprofit Kft, valamint a Kisvárdai Közmű Szolgáltató Kft. tevékenységének felügyelete során.

Ellátja az Óvodai Feladatot Ellátó Intézményfenntartó, valamint a Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás működésével kapcsolatos adminisztratív feladatokat.

- Gondoskodik az önkormányzat és a Hivatal által fenntartott épületek vagyonvédelméről és tűzvédelméről, az ezzel összefüggő biztosítások megkötéséről.

k/ Az Egészségügyi és szociális feladat- és hatáskör ellátása során:

- Előkészíti az egészségügyi alapellátásra, járó beteg szakellátásra vonatkozó képviselő-testületi döntéseket, közreműködik a határozatok és rendeletek végrehajtásában.

- Felügyeli és ellenőrzi az egészségügyi alapellátás körébe tartozó háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi, ügyeleti, védőnői, iskola-egészségügyi feladatellátást.

- Felügyeli és ellenőrzi az önkormányzati tulajdonban lévő járóbeteg szakellátást nyújtó egészségügyi intézmény működését.

- Együttműködik a betegjogi képviselővel, közreműködik a betegjogi panaszok kivizsgálásában.

- Előkészíti a közforgalmú gyógyszertár felállítására vonatkozó testületi döntést, illetve a gyógyszertárakra vonatkozó véleményezési jogkör gyakorlását.

- Az egészségügyi feladat- és hatáskör ellátása során együttműködik a Kistérségi Népegészségügyi Intézettel.

- Közreműködik az önkormányzati intézmények foglalkozás-egészségügyi ellátásának megszervezésében.

3.3.3. Lakosságszolgálati Osztály:

Az osztály tevékenységét a jegyző felügyeli.

Az osztály főbb feladatai:

- Intézi az I. fokú hatósági ügyeket;

- Igazgatási tevékenysége során ellátja az anyakönyviigazgatássalkapcsolatosfeladatokat,

- Személyi adat- és lakcímnyilvántartással kapcsolatos feladatok ellátásaapolgárokszemélyiadatainakéslakcíméneknyilvántartásárólszóló 1992. éviLXVI. törvényalapján.

- Ipari – kereskedelmi ügyek intézése;

- Általános igazgatás (birtokháborítás);

- Katasztrófa védelmi feladatok,

- Állategészségüggyel, növényvédelemmel kapcsolatos feladatok;

- Kisvárda város területén teljes körű építésügyi igazgatás;

- városi főépítészi feladatok;

- vízügyi-, környezet- és természetvédelmi, ipari- és kereskedelmi, út ügyi és földművelésügyi hatósági feladatok;

- közlekedési igazgatással kapcsolatos feladatok

- kommunális igazgatással kapcsolatos felügyeleti feladatok;

- az önkormányzati szociális hatósági feladatok: aktívkorúakellátása, átmenetisegély, temetésisegély, köztemetés, kamatmenteskölcsön, adósságkezelésiszolgáltatás, méltányosságiközgyógyellátás, méltányosságiápolásidíj, közfoglalkoztatásból való kizárással kapcsolatos feladatok (2011. évi CVI. tv.), lakásfenntartási támogatás,

- gyermek- és ifjúságvédelemmel, és gyámügyi igazgatással kapcsolatos jegyzői feladatok és hatáskörök gyakorlása agyermekvédelmiésgyámügyifeladat- éshatáskörökellátásáról, valamintagyámhatóságszervezetérőlésilletékességérőlszóló 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet 3. §-aalapján: gyámhatóságiügyekbenkörnyezettanulmánykészítése, rendszeresgyermekvédelmikedvezményrevalójogosultsággal, kiegészítőgyermekvédelmitámogatással, rendkívüligyermekvédelmitámogatással, óvodáztatásitámogatássalkapcsolatosfeladatok.

a/ Anyakönyvi ügyintézés során ellátja az anyakönyvekről és a házasságkötési eljárásokról szóló jogszabályokban meghatározott feladatokat

- születési, házassági, halotti anyakönyvezés, az ezzel összefüggő statisztikai jelentés továbbítása;

- családi események megünneplésének szervezése és lebonyolítása;

b/ Általános igazgatási tevékenység ellátása során:

- szakértőt rendel ki a vadkár megállapítására irányuló eljárásban, végzi a vadkár rendezésével kapcsolatos tevékenységet,

- átveszi a talált tárgyakat, biztosítja azok kezelését és értékesítését a gondnoki faladatot ellátó ügyintézővel együttműködve,

- ellátja hagyatéki ügyben a hagyatéki leltárak felvételét, a hagyatékhoz tartozó vagyontárgyak biztosításával kapcsolatos feladatokat,

- a hagyatéki eljárás befejezésekor az érték- és vagyontárgyakat átadja a jogszabály által meghatározott örökösnek,

- kiadja a hatósági bizonyítványokat,

- gondoskodik a hirdetmények kifüggesztéséről és záradékolásáról,

- végzi a marhalevél kezelésével kapcsolatos feladatokat,

- választók nyilvántartásának karbantartása,

- közreműködik a népszámlálás előkészítésében, lebonyolításában.

c/ Katasztrófa védelemmel kapcsolatos feladatok

d/ Állategészségüggyel kapcsolatos feladatok:

- abejelentésikötelezettségalátartozóállatbetegségekgyanújaeseténahatóságiállatorvosintézkedéséigideigleneskorlátozóintézkedésekmegtétele;

e/ Növényvédelemmel kapcsolatos hatósági feladatok:

- Közterületen engedélyezi fás szárú növény kivágását, kötelezi a kérelmezőt a kivágott fa pótlására, megtilthatja a fa kivágását, ha annak további fenntartása indokolt.

f/ Ipari-, kereskedelmi tevékenység ellátása során:

- Ellátja az üzletek működésével, nyitva tartásával és tevékenységének ellenőrzésével, valamint a telepengedélyezéssel és a telep létesítésének bejelentésével kapcsolatos elsőfokú hatósági feladatokat.

- Együttműködik a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséggel.

- Zenés, táncos rendezvényekre rendezvény-tartási engedélyt ad ki,

- Engedélyezi vásár rendezését, piac tartását, azokat nyilvántartásba veszi.

- Nyilvántartást vezet a kereskedelmi és nem kereskedelmi célú szálláshelyekről, illetve a fizetővendéglátó kereskedelmi szálláshelyekről.

g/ Az önkormányzati feladatkörök ellátásához kapcsolódó hatáskörökben történő közreműködés

- Előkészíti a Képviselő-testület és a bizottságok elé megtárgyalásra kerülő feladatkörébe tartozó előterjesztéseket.

- Gondoskodik a Képviselő-testület és a bizottságok döntéseinek végrehajtásáról.

h/ Építésügyi igazgatással kapcsolatos feladatok

- Véleményt nyilvánít a helyi építési szabályzat, illetőleg szabályozási terv készítése során, végrehajtásuk biztosítása céljából telekalakítási és építési tilalom ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséről gondoskodik;

- Szakhatóságként elvégziatelekalakítássalkapcsolatosfeladatokat.

- Nyomvonaljellegűberuházásokelhelyezésénekesetébenazépítési /létesítési/ engedélykiadásárajogosultintézkedésére szakhatóságként résztveszaengedélyezésieljárásban.

- EllátjaajogszabálybanmeghatározottakszerintazépítésiengedélyezésselkapcsolatosI. fokúépítésügyihatóságifeladatokataműemlékvédelemmel érintett építményekkivételével.

- Ajogszabálybanelőírtakszerintazépítésügyihatóságiengedélymegadásávalkapcsolatbanbeszerziazérdekeltszerv/ekszakvéleményétésazabbanfoglaltelőírásokatsajáthatározatábafoglalja.

- Megvizsgáljaaz ÉTDR rendszerbenbenyújtottépítésiengedélykérelmeket, hogymegfelelnekeakövetelményeknek, azépítésiengedélymegadásához szükséges feltételek meglétét a helyszínen ellenőrzi, hiányosság esetén a szükséges intézkedést megteszi.

- Az építési munkák jogszerűvégzésétellenőrzi,

- Azengedélytőleltérő, illetveengedélynélkülvégzettépítésimunkákesetébenmegtesziajogszabálybanelőírtintézkedéseket, kérelemrefennmaradásiengedélytadki, haajogszabályifeltételekaztlehetővéteszik;

- Intézkedikakiszabottépítésügyi, valaminteljárásibírságokbehajtásáról.

- Azépítményhasználatbavételéveléshasználatávalkapcsolatostevékenységesoránelbíráljaahasználatbavételiengedélymegadásárairányulókérelmeketvizsgálva, hogyazépítésimunkátazépítésiengedélynekmegfelelőmódonvégezték- eel, illetveazépítményazengedélybenmegjelöltrendeltetésénekmegfelelőésbiztonságoshasználatraalkalmasállapotbanvan- e, beszerzieaszükségesszakhatóságihozzájárulásokat.

- Azépítésügyiellenőrzésifeladat- éshatáskörellátásasoránellenőrziarendezésitervekésazépítésügyiszabályokmegtartását.

- Az egyéb építésügyi feladat ellátása során elrendelheti az élet- és közbiztonságot, az egészséget veszélyeztető esetekben a szükség szerinti építési munkák elvégzését.

- Elrendelheti - meghatározottesetekben - atelekbekerítését, továbbáateleknekaközterületrőlláthatórészénkertészetimunkákvégzését.

- Azépületbebeépítettteher- ésszemélyfelvonóvalkapcsolatosépítésügyifeladat- éshatáskörébenengedélyezifelvonóépítését, áthelyezését, átalakítását, használatbavételét. Érvényesítiafelvonókönyvet.

- Elrendelhetiahasználatbavételiengedélynélkül, illetveazattóleltérőenhasználtfelvonóleállítását.

- Meghatározotttartalmúnyilvántartástvezetazönkormányzatközigazgatásiterületénlévőfelvonókról a felvonókra vonatkozó ügyintézési jogszabályi előírásoknak megfelelően.

- I. fokúépítéshatóságijogkörgyakorlásasoránellátja: s építési követelményektől való eltérési

- építési,

- bontási,

- használatbavételi,

- fennmaradásiengedélyezésifeladatok, továbbáazezekkelösszefüggőellenőrzésiéskötelezésifeladatokat.

Továbbá lefolytatja:

  1.  -Engedély hatályának meghosszabbítási eljárását

  2. -Tudomásul vételi eljárásokat

  3. -Hatósági bizonyítvány kiadását

  4. -Szakhatósági eljárások lefolytatását

 i/ A főépítész általános feladati:

A főépítész településrendezési terveinek, helyi építési szabályzatának elkészítésével, módosításával, felülvizsgálatával összefüggő feladatai:

j/ Környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos feladatok

- Ellátja a környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos jogszabályokban meghatározott önkormányzati, hatósági feladatokat.

- Javaslatot tesz a helyi jelentőségű természeti értékek védetté nyilvánítására, megóvására, őrzésére, valamint esetleges helyreállítására teendő intézkedésekre, gondoskodik végrehajtásukról.

- A helyi védelem alatt álló természeti területeken a jogszabályban előírtak teljesítését korlátozhatja a közlekedést és az ott tartózkodást ellenőrizheti.

- Javaslatot tesz a területeken zajvédelmi szempontból fokozottan védetté nyilvántartásra, csendes övezet kialakítására, a helyi zaj- és rezgésvédelmi szabályok megállapítására.

- Zaj-, illetve rezgésbírság fizetésére kötelezi az üzemeltetőt, illetve a kivitelezőt, ha a számára megállapított zajkibocsátási határértéket nem tartja be, illetve a megengedett rezgés terhelési határértéket túllépi.

- Zaj- és rezgésvédelmi ügyekben I. fokú hatósági jogkört gyakorol.

- Ellenőrzi az avar- és kerti hulladék égetésére vonatkozó levegővédelmi követelmények betartását.

-Segítséget nyújt az önkormányzati intézményeknek a levegőtisztaság-védelmével és környezetvédelemmel kapcsolatos jogszabályok betartásában.

- Javaslatot tesz az önkormányzat környezetvédelmi alapjának felhasználására.

- Hulladékgazdálkodási ügyekben I. fokú hatósági jogkört gyakorol.

- A települési önkormányzat hulladékgazdálkodási tárgyú rendeleteinek tervezetét a szomszédos és az intézkedéssel érintett más települési önkormányzatoknak, a megyei önkormányzatnak tájékoztatásul, a környezetvédelmi felügyelőségnek véleményezésre megküldi.

k/ Közlekedési- és vízügyi igazgatással kapcsolatos feladat- és hatáskörök

- Ellátja a jogszabályban meghatározott közlekedési és vízügyi igazgatással kapcsolatos feladatokat;

- közlekedési feladat ellátása során a közút kezelőjének megkeresésére útügyi hatósági tevékenységet kezdeményez;

- ellátja a jegyzői (képviselő-testületi) hatáskörbe utalt közúti közlekedési tevékenységet a helyi közutak és közforgalom elől el nem zárt magánutak tekintetében, ha a jogszabály másként nem rendelkezik;

- a közlekedés biztonsága érdekében az építmény vagy az útcsatlakozás megszüntetését kezdeményezi;

- ellátja a jogszabályban meghatározott vízügyi igazgatással kapcsolatos feladatokat;

- kötelezheti a tulajdonost az akna megépítésére, illetőleg átalakítására, ha a házi csatorna az elfolyó szennyvíz ellenőrzésére alkalmas aknával nincs ellátva, vagy a meglévő akna nem megfelelő;

- engedélyezi a szennyvíztisztító berendezés létesítését, átalakítását, megszüntetését, az engedély nélkül megépített berendezések létesítőjét kötelezi azok elbontására;

- engedélyezi a vízjogi engedélyezési kötelezettség alá nem tartozó kisebb vízi-munkák és vízi-létesítmények, kizárólag házi, kommunális szennyvíz elszikkasztását szolgáló létesítmény megépítését, használatbavételét, átalakítását és megszüntetését, kizárólag házi vízszükséglet biztosítására szolgáló kút létesítését;

- helyi vízgazdálkodási feladatokkal kapcsolatos hatósági hatáskörében külön jogszabályban meghatározott csatornabírságot szab ki, vízfogyasztási keretet állapít meg,

- vízjogi engedélyezési kötelezettség alá tartozó vízmunkálatoktól eltekintve dönt a természetes lefolyás biztosításáról, vagy az eredeti állapot helyreállításáról.

l/ Földművelésügyi igazgatással kapcsolatos feladat- és hatáskörök

- Ellátja a jogszabályban meghatározott földművelésügyi feladatokat.

m/ Ipari- és kereskedelmi igazgatási feladatok

- Ellátja a jogszabályban meghatározott ipari- és kereskedelmi igazgatással kapcsolatos feladatokat.

- Ellátja a bányászatról szóló törvényben a jegyző hatáskörébe utalt feladatokat.

- Villamos energia felhasználásával kapcsolatos feladatai ellátása során az Áramszolgáltató Vállalattal a közvilágítási szolgáltatás végzésére elkészíti a szerződés tervezetet.

- Elfogadja és jóváhagyja a közvilágítás kivitelezési tervét, ellenőrzi a közvilágításra vonatkozó kötelező előírások megtartását.

- Villamos mű létesítésével kapcsolatos előmunkálatokról az érintett ingatlanok tulajdonosát értesíti, és az előmunkálatok tényét a helyben szokásos módon hirdetményben közzéteszi.

- Dönt villamos mű elhelyezése céljára használati jog en­gedélyezése felől.

- Önkéntes fogyasztói hozzájárulásból megvalósuló háló­zatfejlesztés esetén megállapítja az egy fogyasztási helyre jutó hozzájárulás mértékét, befizetésének mód­ját és határidejét.

- Összegyűjti és közli az áramszolgáltatóval, a hálózat­fejlesztéssel kielégíthető villamos teljesítmény igé­nyeket, egyidejűleg költségelőirányzatot kér.

- Megrendeli a hálózatfejlesztést.

- Ellátja a gázenergia felhasználásával kapcsolatos jogszabályban meghatározott feladat- és hatásköröket.

n/ Kommunális igazgatással kapcsolatos felügyeleti feladatok

- Engedélyezi a települési folyékony hulladékok leeresztő helyen történő elhelyezését, kijelöli a veszélyes hulladéklerakó helyet, valamint a települési szilárd hulladék elhelyezésére és ártalmatlanítására a lerakóhelyet.

- Előkészíti a városi köztisztaság, parkfenntartás, szemétszállítás, hószolgálat, temető üzemeltetés ellátására kiírt pályázatokat, majd a nyertes pályázóval kötendő szerződés-tervezeteket, és évente a szerződéshez tartozó feladattervet és árat a szakbizottságokkal egyeztetve döntésre készíti elő. Folyamatosan ellenőrzi a szerződések teljesítését, igazolja a szakmai teljesítéseket

- Felügyeli az önkormányzat kezelésében lévő közhasználatú zöldterületek fenntartását, hasznosítását.

- Ellenőrzi a köztisztasággal kapcsolatos kötelezettségek teljesítését, irányítja a közterület-felügyelőket.

- Közreműködik a városüzemeltetési feladatok ellátásban, segíti a közszolgálati menedzser munkáját,

o/ Közterület-használattal kapcsolatos feladatok:

- A közterület használatával kapcsolatos feladat ellátása során elkészíti a közterületek használatának szabályozására és a díj fizetésének megállapítására vonatkozó rendelet-tervezetet;

- A közterület használatról szóló rendelet alapján döntésre előkészíti a közterület használat engedélyezését, a használati díj mértékét és fizetési módját;

- Intézkedik a jogellenesen igénybe vett közterület-használat esetében;

- Közérdekből előkészíti a közterület-használat megszüntetését, kezdeményezi az engedély visszavonását, ha nem az engedélyben meghatározott célra és módon történik a közterület használata.

- Nyilvántartja és figyelemmel kíséri a közterület használati díj beszedését, kezdeményezi a hátralék behajtását.

- a közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése;

- a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabály által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása;

- közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében;

- közreműködés a közrend, a közbiztonság védelmében;

- közreműködés az önkormányzati vagyon védelmében;

- közreműködés a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében;

- közreműködés állat-egészségügyi és eb-rendészeti feladatok ellátásában.

p/ Szociális feladat- és hatáskörök

- Ellátja a jogszabályokban és az önkormányzati rendeletekben meghatározott szociális feladatok szervezését, adminisztrációs, valamint nyilvántartási teendőit.

- Előkészíti a Képviselő-testület, a Városüzemeltetési, Szociális és Egészségügyi Bizottság, a polgármester és a jegyző hatáskörébe tartozó döntéseket.

Városüzemeltetési, Szociális és Egészségügyi Bizottság hatáskörébe tartozó ügyeket előkészíti:

- méltányossági ápolási díj megállapítása,

Polgármester hatáskörébe tartozó ügyeket előkészíti:

­ - adósságkezelési szolgáltatás igénybevétele iránti kérelem elbírálása,

- átmeneti, pénzbeli és természetbeni segélyezés,

- kamatmentes szociális kölcsön,

- temetési segély megállapítása, köztemetés elrendelése,

Jegyzői hatáskörbe tartozó ügyek:

- szociálisan rászorult személy részére méltányossági alapon, helyi rendelet alapjánközgyógyellátásra való jogosultság megállapítása,

- gondoskodik a szociális célú kifizetések nyilvántartásáról, éves elszámolásáról, egyeztetve a kincstári feladatot ellátó osztállyal.

- aktív korúakellátásávalkapcsolatosfeladatok

- közérdekű munka helyének kijelölése.

- Bejelenti az egészségbiztosítási szakigazgatási szervnek az aktív korúak ellátására való jogosultság keretében megállapított pénzbeli ellátásban, valamint a méltányos ápolási díjban részesülő személyeket.

- lakásfenntartási támogatás megállapítása

r/ Gyermekek védelmével és gyámügyi igazgatással kapcsolatos feladatok:

Polgármester hatáskörébe tartozó ügyek:

- rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítása,

Jegyzői hatáskörbe tartozó ügyek:

- gyámsági, gondnoksági ügyekben környezettanulmány készítése,

- óvodáztatási támogatás megállapítása, megszüntetése,

3.3.4. Kincstári, JogiésAdóosztály:

Az osztály tevékenységét a jegyző felügyeli.

Az osztály főbb feladatai:

A székhely település önkormányzata költségvetésének elkészítésével, a gazdálkodással, a helyi adózással, könyveléssel, nyilvántartással, önkormányzati vagyonnal, lakás- és helyiséggazdálkodással, közbeszerzési eljárás lefolytatásával kapcsolatos feladatok ellátása, közreműködés a belső ellenőrzési feladatok végzésében.

Az Óvodai Feladatot Ellátó Intézményfenntartó, valamint a Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás költségvetését, zárszámadását, évközi beszámolót és az azzal kapcsolatos könyvelési, adminisztrációs feladatokat a közös hivatal székhelyén készítik el az Áht. és más jogszabályokban foglaltak szerint.

a/ A költségvetési, gazdálkodási feladatok

- Elkészíti a település éves költségvetési koncepciójának, költségvetésének tervezetét fi­gyelemmel a képviselő-testület gazdasági programjában foglaltakat, vala­mint az évente elfogadott költségvetési koncepcióra.

- A költségvetés készítése folyamán a Közös Önkormányzati Hi­vatal szervezeti egységeinek vezetőivel együttműködve koordinálja az önkormányzati intézmények tervezési munkáit.

- A jóváhagyott költségvetés irányszámaihoz igazodva gondoskodik az eredményes gazdálkodásról a képviselő­-testület, illetve a polgármester intézkedései alapján.

- Előterjesztés-tervezetet készít a költségvetés módosí­tására és pótelőirányzat engedélyezésére, a jóváha­gyást követően gondoskodik ezek átvezetéséről.

- Elkészíti az önkormányzat közbeszerzési tervét.

- Előkészíti a képviselő-testület és az önkormányzat bi­zottságai elé megtárgyalásra kerülő pénzügyi vonatkozású előterjesztéseket.

- Gondoskodik a képviselő-testület és a bizottságok dön­téseinek végrehajtásáról.

- Bonyolítja az intézmények finanszírozását, figyelemmel kíséri az előirányzatok alakulását.

- Gondoskodik az állami támogatások megigényléséről, lehívásáról, azok évközi módosításáról az intézmények, valamint az intézményirányítói feladatot ellátó osztály közreműködésével.

- Naprakészen követi az önkormányzati számlák alakulá­sát, fizetési kötelezettségeinek teljesítését.

- Szükség esetén operatív intézkedéseket kezdeményez a pénzügyi tranzakciók lebonyolítása érdekében.

- A Közös Önkormányzati Hivatal házipénztárában biztosítja a mindenkor szükséges készpénzt.

- Gondoskodik a szociális célú kifizetések Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságtól /MÁK/ történő visszaigényléséről, év végi elszámolásáról és visszafizetéséről.

- Elkészíti a jogszabályon alapuló jelentéseket, sta­tisztikákat és határidőben megküldi az érintettek ré­szére.

A bérszámfejtéshez szükséges adatokat, okmányokat meg­küldi a MÁK-nak, ezen belül:

- havonta változásjelentés a keresőképtelen állomány­ba vett dolgozókról,

- eseti gyakorisággal az illetményelőleg levonási bi­zonylatokat.

- Gondoskodik a bér- és bérjellegű kifizetések fedezeté­nek biztosításáról, bonyolítja ezek kifizetését, el­végzi a házipénztárból a bérjellegű járandóságok szám­fejtését, kifizetését.

- Vezeti a bérnyilvántartást, kiállítja a szükséges ke­resetigazolásokat.

- Gondoskodik a beérkező számlák alapján azok kiegyenlí­téséről, a szerződéses kötelezettségekből eredő átuta­lások teljesítéséről.

- A munkáltató által nyújtott lakásépítési kölcsönt átu­talja a Kereskedelmi és Hitel Bank részére, arról naprakész nyilvántartást vezet és a számlaegyenleg alakulását figyelemmel kísé­ri.

- Gondoskodik a munkáltató által nyújtott szociális kölcsön kifizetéséről, arról naprakész nyilvántartást vezet, a számlaegyenleg alakulását figyelemmel kíséri.

- A közterület-foglalási határozatok alapján nyilvántart­ja a fizetési kötelezettséget, a hátralékosok jegyzé­két megküldi a Közös Önkormányzati Hivatal Lakosságszolgálati Osztálynak. A közterület használati díjak befizetéséről számlát állít ki és a hátralékosokat negyedévente felszólítja a befizetésekre,

- Végzi a szigorú számadású nyomtatványok kezelését, megfelelő nyilvántartását

- Készpénzellátmányt biztosít az erre feljogosított köz­tisztviselők részére, s a felhasználásról elvégzi az elszámoltatásukat.

- Intézi a családi pótlék igénybejelentésével kapcsolatos ügyeket.

- Közreműködik a cél- és címzett támogatással kapcsolatos pályázatok előkészítésében, elvégzi az elnyert pályá­zati összeg lekérését, majd közreműködik a megvalósított beruházás aktiválásában az érintett osztállyal, vagy intézménnyel. A pénzügyi felhasználás alakulását folyamatosan nyilvántartja és annak alakulásáról a polgármestert rendszeresen tájékoztatja.

- Az évközi- és éves beruházási statisztikai jelentést elkészíti.

- Előkészíti a hitelfelvételi kérel­met, a felvett hitelek visszafizetéséről nyilvántar­tást vezet.

b/ Könyveléssel, nyilvántartással kapcsolatos feladatok

- Végzi Közös Önkormányzati Hivatal a székhely település pénzforgalmával kapcso­latos valamennyi tranzakció számítógépes könyvelését, kontírozását.

- Költségnemenként és szakfeladatonként pontos könyvelé­si információt biztosít hetente a hivatali vezetés ré­szére.

- Végzi a központi költségvetési hozzájárulás könyvelé­sét, az önkormányzati hatáskörbe tartozó ügyletek pénzforgalmához kapcsolódó befizetések és kifizetések rögzítését.

- Az intézmények által beküldött havi információs jelen­téseket összesíti és elvégzi az önkormányzati szintű információs jelentés megküldését a MÁK részére.

- Figyelemmel kíséri az adójogszabályok /helyi adók, központi adónemek/ változásait és azoknak az önkor­mányzatot érintő végrehajtására a tisztségviselőktől intézkedést kezdeményez.

- Az intézményi beszámolókat összesíti, az egyezőségeket ellenőrzi, az önkormányzati szintű féléves, illetve éves beszámolót megküldi a MÁK részére.

- Végzi a közműfejlesztési hozzájárulások igénylését a MÁK-tól és az ügyfelek részére történő továbbítását,

- Gondoskodik a számlák összeszereléséről, a szerződés, megállapodás, utalványrendelet bankiterhelési érte­sítő alapján.

- Figyelemmel kíséri a függő bevételeket és függő kiadá­sokat, azok rendezésére intézkedést kezdeményez.

- Pénzügyi vonatkozásban közreműködik a beruházások elő­készítésében és a számlák utalásában a pénzügyi kifi­zetésekről analitikát vezet.

- Az önkormányzatot illető követelések behajtására és a behajthatatlan követelések rendezésére intézkedést kezdeményez.

- A hatályos szerződések és megállapodások alapján hatá­ridőre elkészíti, és az érdekeltnek megküldi a számlá­kat, illetve gondoskodik az önkormányzatot terhelő számlák határidős kiegyenlítéséről. Akadály esetén so­ron kívüli jelzéssel él a polgármester felé.

- Az önkormányzatot terhelő hosszú- és rövid lejáratú hitelek határidőben történő törlesztését előkészíti, akadály esetén soron kívüli jelzéssel él a polgármes­ter felé.

- A Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati és Intézményirányító Osztályával közösen végzi a leltározási, selejtezési feladatokat.

c/ Belső ellenőrzéssel kapcsolatos revizori feladatok ellátása körében:

- Független belső ellenőrzés során valamennyi ön­kormányzati intézmény és költségvetési szerv pénzügyi, gazdasági tevékenységét ellenőrzi az Önkormányzati és Intézményirányító Osztály közreműködésével, az ellenőrzött szervek szabályszerűségi-, pénzügyi-, rendszer-, teljesítmény-, megbízhatósági-, valamint informatikai rendszerek tekintetében.

- Elkészíti az önkormányzati intézmények ellenőrzési tervezetét, vizsgálati program-tervezetét.

- Javaslatot tesz a vizsgálat megállapításai alapján a megteendő intézkedésekre.

- Szükség szerint utóvizsgálatot tart az ellenőrzött egységeknél.

- Gondoskodik a költségvetési szervek működését meghatározó jogszabályok helyi alkalmazásáról, érvényesítéséről és ezekre felhívja az illetékesek figyelmét.

- Nyilvántartja, feldolgozza és elemzi az ellenőrizendő intézmények feladatmutatóit.

- Rendszeresen figyelemmel kíséri a költségvetési terve­zés, gazdálkodás, beszámolás, könyvvezetés, adatszol­gáltatási kötelezettség tárgykörében hatályos jogsza­bályok végrehajtását;

d/ Egyéb feladatok:

- Gondoskodik az egyes szociális ellátások illetékesek részére történő utalásáról a Lakosságszolgálati Osztálytól ka­pott jegyzék alapján.

- Végzi a szennyvíz-hozzájárulás analitikus nyilvántartá­sát, könyvelését, gondoskodik a behajtásról.

- Végzi a közműfejlesztési hozzájárulás évenkénti elszá­molását, jóváírását, gondoskodik a közműfejlesztési hitel nyilvántartásáról, időbeni utalásáról.

- Végzi az utólagos közmű-rákötések nyilvántartását /i­vóvíz, szennyvíz, gáz/, gondoskodik a visszaigénylés­ről és a kedvezmény visszautalásáról.

- A cél- és címzett, valamint a központosított előirányzatok igénybevételére irányuló pályázatok előkészítése, összehangolása, felterjesztése. Sikeres pályázat esetén annak megvalósításában az érintett osztállyal, intézménnyel együttműködik.

- Ellátja a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó talajterhelési díjjal kapcsolatos adóztatási feladatokat.

- Ellátja a lakás- és helységgazdálkodással kapcsolatos pénzügyi, előírási, számlázási feladatokat.

- Ellátja az önkormányzat, valamint a Közös Önkormányzati Hivatal közbeszerzési eljárás lefolytatásával kapcsolatos feladatokat.

- Az Európai Uniós és más pályázatok előkészítése, a hazai és nemzetközi támogatási források igénylése, pénzügyi elszámolása.

- Működteti a Közös Önkormányzati Hivatal székhely település házi pénztárát, ellátja a napi pénzkezelési teendőket.

- A jegyző megkeresésére ingatlan-forgalmi értékbecslést készít adás-vételhez, vagyonleltárhoz.

e/ Helyi adózással kapcsolatos feladatok

- A helyi adókról szóló törvény és az önkormányzati kép­viselő-testület rendelete alapján végzi a kivetéssel, a bevallások alapján történő adó megállapításával, adókönyvelés­sel, nyilvántartással, adóbehajtással kapcsolatos feladatokat.

- Figyelemmel kíséri az adószámlák egyenlegét, a számla­pénz felhasználását.

- Az adószámlákra befolyt bevételt havonta jogcímenként átutalja, az átfutó tételeket rendezi.

- Számítógépes adókönyveléssel nyilvántartja az adózási kötelezettséget, valamint annak teljesítését adóala­nyonként, adónemenként.

- Gondoskodik a változások /törlés, pótelőírás/ átveze­téséről.

- Az idegen helyről behajtásra kimutatott tartozásokat nyilvántartja, biztosítja annak behajtását.

- Vezeti az adók módjára behajtandó szabálysértési bírságok nyilvántartását, az átutalt bírságot a határozatokra rávezeti, havonta visszaigazolást készít a kiszabó hatóságnak.

- Évente törzsadat karbantartást végez az adatállomány­ban, rendezi a törzsszámlákat a MÁK által elkészí­tett kimutatás alapján.

- Az adópótlék-mentes befizetési határidőben felhíváso­kat tesz közzé, és befizetési csekket küld az adózók­nak, a határidő lejárta után értesíti a tartozásokról.

- A hagyatéki eljárási ügyekben és más megkeresésekre helyszíni ellenőrzés alapján adó- és értékbizonyítványt készít, azt nyilvántartásba veszi.

- Az ingatlan-nyilvántartásban átvezeti a tulajdonos változást a telekkönyvi értesítés alapján.

- Az újonnan épült lakásokat nyilvántartásba veszi a Lakosságszolgálati Osztály által kiadott használatbavételi enge­dély alapján.

- Az adófelügyelőség megkeresésére környezettanulmányt készít, jegyzőkönyvet vesz fel.

- A rendőrség részére vagyoni igazolást ad ki.

- A bíróság részére költségmentességi nyilatkozatokat záradékol.

- Az illeték részletfizetési és méltányossági ügyekben környezettanulmányt készít, melyet az Illetékhivatal­hoz továbbít.

- Hitelesíti az idegenforgalmi adóalap megállapításához szükséges vendégkönyvet.

f/ Az önkormányzati vagyonnal, lakás- és helyiséggazdálkodással kapcsolatos feladatok:

- Előkészíti az önkormányzati törzsvagyon és vállalkozói vagyon működtetésével, hasznosításával kapcsolatos döntéseket.

- Előkészíti a vagyongazdálkodás körébe tartozó vagyon-ügyleteket, elkészíti a szerződés-tervezeteket és gondoskodik az abban foglaltak teljesítéséről, ellátja az ezzel összefüggő szervezési- és jogi feladatokat.

- Lakás- és helyiséggazdálkodás ellátása során elkészíti a bérbeadásra, lakbérekre, lakáscélú támogatásokra vonatkozó rendelet-tervezetet és a rendeletek alapján döntésre előkészíti az ügyeket a Jogi, Ügyrendi és Fejlesztési Bizottság elé.

- Részt vesz a beruházások műszaki, pénzügyi tartalmú szakmai előkészítésében, folyamatosan figyelemmel kíséri annak megvalósítását.

- Ellátja a lakás- és helyiséggazdálkodással kapcsolatos műszaki tartalmú előkészítői és ellenőrzési feladatot.

- Gyakorolja az egyéb bérbeadói jogosítványokat.

Döntésre előkészíti:

- az önkormányzati bérlakások hasznosításával összefüggő pályázati kiírást, a beadott pályázatok elbírálását, a bérlő kijelölését,

- az önkormányzati kamatmentes kölcsön iránti kérelmeket.

- az önkormányzati lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek hasznosításával összefüggő pályázati kiírást, a beadott pályázatok elbírálását, a bérlő kijelölését.

- az eljárás nélküli bérlőkijelölést,

- a helyiségbérleti díj csökkentésére irányuló kérelmeket,

- önkormányzati bérlakásra történő tartási szerződéshez való hozzájárulást,

- a nem lakás céljára szolgáló helyiségbe történő befogadáshoz, illetve a bérleti jog átruházásához hozzájárulás,

- az önkormányzat által értékesített bérlakásra bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom törléséhez a vételár engedmény befizetése esetén történő hozzájárulásra vonatkozó kérelmet,

- a szükséglakás és komfort nélküli lakás iránti kérelem elbírálását,

- a lakásbérleti jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez történő hozzájárulást.

- Összehangolja, koordinálja az önkormányzati lakás- és helyiséggazdálkodással kapcsolatos kezelői, karbantartási, felújítási feladatokat a Közszolgálati Menedzser bevonásával.

- Gondoskodik az önkormányzati tulajdonban lévő belterületi és zártkerti ingatlanok hasznosításáról /értékesítés, bérbeadás/.

- Ellátja a lakás- és helységgazdálkodással kapcsolatos kintlévőségek behajtását.

- Nyilvántartja az önkormányzat vagyonát, annak változásait és értékét.

- Előkészíti az önkormányzat beruházásait, folyamatában végig kíséri a megvalósítást, és elvégzi mindazon feladatokat, melyet e tevékenységgel összefüggésben a jogszabályok előírnak.  

IV.

Zárórendelkezések

1./ Ez a szabályzat 2013. november 01. napján lép hatályba.

Hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 75/2011.(III.31.) ÖKT határozat.

2./ A Szervezeti és Működési Szabályzattal együtt kell kezelni a polgármester és a jegyző által, valamint az együtt kiadott belső szabályzatokat és dokumentumokat:

- a Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratát;

- évente a Közös Önkormányzati Hivatal éves költségvetését;

- az aljegyző, osztályvezetők, ügyintézők, ügyviteli ellátók és fizikai dolgozók munkaköri leírásait;

- a kiadmányozás rendjének szabályait;

- belső ellenőrzési kézi könyvet;

- leltározási szabályzatot;

- közszolgálati adatvédelmi szabályzatot,

- számviteli szabályzatot és számlarendet;

- pénztár- és pénzkezelési szabályzatot;

- a kötelezettségvállalás szabályzatát;

- tűzvédelmi szabályzatot;

- munkavédelmi szabályzatot;

- a reprezentációs kiadások felosztását, azok teljesítésének és elszámolásának szabályait;

- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségre vonatkozó szabályzatot;

- a gépjárművek igénybevételének és használatának rendjére vonatkozó szabályzatot.

1. sz. melléklet.