- 1. "Hivatás-Szeretet" - konferencia
- (Programok)
- ... elérhetőségeinken. A részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Üdvözlettel, Matusné dr Biró Marianna Szemenyei – Dobos Judit Csigaház EGYMI ...
- Készült: 2025. március 19
- 2. Eredményes tavaszi rajt a kisvárdai kyósoknál
- (Sport)
- ... 38 klubból, 150 fő adta le nevezését. Felnőtt és senior ("masters") korosztály mellett a Magyar Kyokushin Karate Szervezet U16 korosztályának is itt került megrendezésre az Európa-bajnokságra a kvalifikációs ...
- Készült: 2025. március 12
- 3. Ő nem csak egy fotós – különleges kiállítás nyílt meg Kisvárdán!
- (Kultúra)
- ... édesanyja által szinte az anyatejjel szívta magába a szakmát, 4 évesen már a dobszárító mellett állt és szedte az igazolványképeket, majd általános tanulmányai után hivatalos végzettséget is szerzett fotósként, ...
- Készült: 2025. március 07
- 4. „Imádság, böjt és a másik ember megsegítése”
- (Oktatás)
- ... a tavalyi virágvasárnapi barka elégetéséből származik, az elmúlás jele, vagyis tudatosítjuk magunkban, hogy jó emberek akarunk lenni, Istenhez akarunk tartozni, mert tőle születtünk és hozzá is szeretnénk ...
- Készült: 2025. március 05
- 5. Kiváló szakemberek-kiváló jelzőrendszeri szolgáltatás Kisvárdán
- (Közélet)
- ... célja a kapcsolatok ápolása mellett új utak, módszerek keresése a hatékony gyermekvédelmi munka gyakorlati megvalósítása érdekében. A Család-és Gyermekjóléti Szolgálat által működtetett észlelő- és ...
- Készült: 2025. március 05
- 6. Jogtörténeti döntőn remekeltek a kisvárdai Igazságosztók és Kegyelmezők
- (Oktatás)
- ... mellett két különdíjban is részesülhetett. A „Kegyelmezők” csapata a II. helyezést érte el. Az „Igazságosztók” csapata a III. helyezést érte el. Ezenkívül mindkét csapat különdíjban részesült: ...
- Készült: 2025. március 05
- 7. XIV. Besi Kupa meghívásos tornaverseny
- (Oktatás)
- ... tanulmányi munkájuk mellett szakítottak időt és szorgalmasan készületek a megmérettetésre. Tanulói három csapattal képviselték iskolánkat. „A” kategóriás leány csapatunk III. helyen végzett. A csapat ...
- Készült: 2025. március 02
- 8. Folytatódnak a járda-felújítások városunkban
- (Önkormányzat)
- ... forgalomkorlátozásokra számíthatnak. Megértésüket, türelmüket és szíves együttműködésüket tisztelettel kérjük és köszönjük! -Kisvárda Város Önkormányzata- ...
- Készült: 2025. február 28
- 9. Eddig kérhet időpontot LOMTALANÍTÁSRA!
- (Közérdekű információ)
- ... területtel, igény szerint konténert biztosítanak részükre, ehhez azonban be kell szerezni a szükséges közterület-foglalási engedélyt is. A lakóknak pedig 3 óra áll rendelkezésükre, hogy megtöltsék a tárolót ...
- Készült: 2025. február 27
- 10. Március 3-án kezdődik a zöld hulladék szállítása
- (Közérdekű információ)
- ... hulladékok esetében: ha a gyűjtőedény mellé EGY, növényi hulladékot tartalmazó ZSÁKOT is kitesznek, azt is elviszik a szolgáltató munkatársai! Tisztelettel kérjük az ingatlantulajdonosokat, hogy ezek a ...
- Készült: 2025. február 27
- 11. Kossuth Zsuzsanna emlékplakettet vettek át a díjazott ápolók
- (Közélet)
- ... szívből gratulálunk, egyben köszönetünket fejezzük ki a kórházunkban dolgozó valamennyi ápolónak és asszisztensnek, akik nap mint nap ott állnak a betegek és az orvosok mellett! -Szent Damján Görögkatolikus ...
- Készült: 2025. február 27
- 12. A kisvárdai Sipos Tibor lett az "Év növényvédelmi szakembere"
- (Közélet)
- Az Agrotrend Csoport minden évben azokat a gazdálkodókat tüntetik ki, akik rendkívüli teljesítményükkel, ötletgazdagságukkal, céltudatosságukkal, elköteleződésükkel és kitartásukkal sokat tesznek a mezőgazdaságért! ...
- Készült: 2025. február 27
- 13. Szentlászlósok a papi EB sűrűjében
- (Oktatás)
- ... csapat biztatásába, és izgatottan vártuk, milyen eredményt érnek el idén, ami az elismerésre méltó, 4. helyezés lett. Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehettünk ennek a különleges sporteseménynek, ...
- Készült: 2025. február 16
- 14. Ezt az eseményt még sokáig fogjuk emlegetni!
- (Közélet)
- Kisvárdán rendezik meg a katolikus papok 17. futsal-Európa-bajnokságát. A Görögkatolikus Metropólia és Kisvárda városa által közösen rendezett sporteseményre a magyar válogatott mellett 13 országból érkeztek ...
- Készült: 2025. február 11
- 15. Dr. Béres József 105. születésnapján, Kisvárdán
- (Közélet)
- ... az igazgatói teendőket, majd nyugdíjba vonulásáig vállalta a tanári pályát. Kiemelten fontosnak tartotta az ismeretterjesztő munkát a tanítás mellett. Rendszeresen vállalt irodalmi előadásokat TIT-rendezvényeken. ...
- Készült: 2025. február 08
- 16. „Törökországi levelek” – besis diákok Erasmus+ programjáról
- (Oktatás)
- ... találkozás eufórikus hangulata elnyomta - a székelykapu tövében és majd a közös teázás mellett az idős, magyarul beszélő úrral - a kételyt: legenda vagy valóság a székely magyarok múltja Gebízben? Tudományos ...
- Készült: 2025. január 29
- 17. A tánc és a zene kiválóságait díjazták a magyar kultúra napján
- (Kultúra)
- ... eltöltött tíz év után 1985-től a Kisvárdai Városi Művelődési Központ közönség- és műsorszervezője lett, majd 1987-től népművelőként, az ének-zene, tánc szakterület felelőse. 1991-ben szerzett szakirányú ...
- Készült: 2025. január 24
- 18. A Magyar Kultúra Lovagja lett a kisvárdai könyvtárigazgató
- (Közélet)
- A Falvak Kultúrájáért Alapítvány 2025.január 18-án, a 29. Magyar Kultúra Napja Gálán - mások mellett - „A település életminősége fejlesztéséért” A MAGYAR KULTÚRA LOVAGJA címmel tüntette ki SZIVÁK GÁBORT, ...
- Készült: 2025. január 18
- 19. Elhunyt Dr. Fazekas Imre, volt kisvárdai kórházigazgató
- (Közélet)
- ... vezetőként és képviselő-testületi tagként is mindenekelőtt a kórház érdekeiben járt el. 1994 őszén tért vissza Nyíregyházára, amikor a megyei kórház főigazgató-helyettes orvosigazgatója lett. Irányítása ...
- Készült: 2025. január 03
- 20. Elhunyt Gyimesi Kálmán operaénekes, volt besis, Pro Urbe-díjas művész
- (Közélet)
- ... ott volt, és akkor, ahol lenni kellett. De nemcsak a kisvárdaiaknak nyújtott segítség révén maradt kisvárdai Gyimesi Kálmán, hanem oly módon is, hogy minden alkalmat megragadott arra, hogy „haza”, Kisvárdára ...
- Készült: 2025. január 03