Önkormányzat

Ismét kapnak tanévkezdési támogatást a kisvárdai diákok

Utolsó frissítés: 2015. augusztus 24
Megjelent: 2015. augusztus 24

iskolakezdesi tamogatasAz elmúlt öt év takarékos és átgondolt gazdálkodása és a nagyobb állami szerepvállalás kedvező anyagi helyzetet teremtett Kisvárdán ahhoz, hogy az önkormányzat saját büdzséjéből lehetővé tegye a gyermekes családok tanévkezdéssel kapcsolatos támogatását.

Bővebben...

Hivatali gasztronómiai szomszédolások Ajakon és Dögén

Utolsó frissítés: 2015. augusztus 17
Megjelent: 2015. augusztus 17

fozesek01Idén nyáron két szomszédos település rendezvényein képviseltette magát Kisvárda Város Önkormányzatának alkalmi főzőcsapata. A már régóta hagyományos nyári programban, az évente cserélődő csapattagok mindig városunk önkormányzatának dolgozói.

Bővebben...

252 diák kereste nyáron az „iskolára valót” Kisvárdán

Utolsó frissítés: 2015. augusztus 17
Megjelent: 2015. augusztus 17

dikamunka kezdoAz elmúlt két évhez hasonlóan, a Nemzetgazdasági Minisztérium koordinálása mellett, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kisvárdai Járási Hivatala„Nyári Diákmunka” központi munkaerő-piaci programot indított, mely szerint az önkormányzatok és önkormányzati fenntartású intézmények állami támogatást igényelhettek diákok nyári foglalkoztatásához.

Bővebben...

Közel ötven milliós állami támogatást nyert Kisvárda

Utolsó frissítés: 2015. augusztus 11
Megjelent: 2015. augusztus 11

tapsolA Belügyminisztérium 2015-ben is elkülönített forrásokat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására. Ezen állami pályázatok keretén belül az önkormányzatok tisztán hazai forrásokat vehetnek igénybe, melyekkel számos területen valósíthatják meg fejlesztési elképzeléseiket.

Bővebben...

Nem mindegy, hogy hová ragasztgatunk!

Utolsó frissítés: 2015. augusztus 10
Megjelent: 2015. augusztus 10

plakat01Fontosak a plakátok az életünkben, de csak addig amíg gazdagítják vizuális kultúránkat és információt szolgáltatnak. Addig amíg betartjuk azok elhelyezésének és eltávolításának szabályait, Kisvárdán is!

Bővebben...

Hangos szirénapróba lesz Kisvárdán

Utolsó frissítés: 2015. augusztus 05
Megjelent: 2015. augusztus 04

szirena(1)Egy kormányrendelet alapján, minden évben végre kell hajtani a lakossági riasztó és riasztó-tájékoztató eszközök hangos üzempróbáját. A feladat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság II. féléves munka- és ellenőrzési tervében, augusztus 31.-i határidővel betervezésre került.

Bővebben...

Pályázati felhívás - "KAPU 2"

Utolsó frissítés: 2015. szeptember 15
Megjelent: 2015. augusztus 03

kisvarda logo hirhez 300x200Kisvárda Város Önkormányzata, mint közvetítő szervezet, pályázatot hirdet az ÉAOP-5.1.1/A-12-2013-0005 azonosítószámú, a "KAPU 2 - Az északi kertváros szociális célú városrehabilitációja, a társadalmi befogadás, integráció feltételeinek megteremtése Kisvárdán" című városrehabilitációs projekt keretében elkülönített programalap felhasználásával megvalósuló mini-projekt támogatására.

Bővebben...

Több mint háromszáz gyermek vesz részt a nyári étkeztetésben

Utolsó frissítés: 2015. július 29
Megjelent: 2015. július 29

gyermeketkeztetesAz eddigi évek hagyományainak megfelelően, Kisvárda Város Önkormányzata idén is sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által, az önkormányzatok számára meghirdetett ingyenes, nyári gyermekétkeztetés támogatására.

Bővebben...

Hirdetmény – a város érvényes településszerkezeti tervével kapcsolatos módosítási igényekről

Utolsó frissítés: 2015. július 23
Megjelent: 2015. július 23

kisvarda logo hirhez 300x200Kisvárda Város Képviselő-testülete megtárgyalta és döntött a 99/2015. (V.28.) és a 114/2015. (VI.15.) számú határozataiban a város érvényes településszerkezeti tervével és leírásával, valamint helyi építési szabályzatával és szabályozási tervével kapcsolatos módosítási igényekről.

Bővebben...

Nyári közigazgatási szünet a Polgármesteri Hivatalban

Utolsó frissítés: 2015. július 17
Megjelent: 2015. július 17

kozigazgatasi szunet 2015A Kisvárdai Közös Önkormányzati Hivatalban, valamint a Kisvárdai Közös Önkormányzati Hivatal Kékcsei Kirendeltségén, Kisvárda Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2015. július 20. napjától – 2014. augusztus 21. napjáig terjedő időszakra NYÁRI KÖZIGAZGATÁSI SZÜNETET rendel el.

Bővebben...

Augusztus elsejétől változik a parkolási rend városunkban

Utolsó frissítés: 2015. július 16
Megjelent: 2015. július 16

parkolo09Kisvárda Város Önkormányzata felhívja a tisztelt városlakók és az idelátogató vendégek figyelmét arra, hogy a Képviselő-testület 2015. júliusi ülésén elfogadott rendeletmódosításának értelmében, 2015. augusztus elsejével Kisvárda területén változik a parkolás rendje.

Bővebben...

Közel tíz milliós megtakarítás a LED-eknek köszönhetően

Utolsó frissítés: 2015. július 16
Megjelent: 2015. július 16

kozvilagitas01Kisvárda Város Önkormányzata alapfeladatként biztosítja a település közvilágítását, melynek anyagi fedezete nagy súllyal bír a költségvetésben. Ezen költségek mérséklése céljából, városunk önkormányzata tavaly sikeresen pályázott a közvilágítás korszerűsítésére.

 

Bővebben...

Közösségi Főiskola jön létre Kisvárdán

Utolsó frissítés: 2015. július 14
Megjelent: 2015. július 14

DSC 0233 1A „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című felsőoktatási stratégia egyik kitűzött célja, hogy azoknak az állampolgároknak is lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban való részvételre, akik az ország hátrányos helyzetű régióiban élnek, és településük közelében nem található felsőoktatási intézmény.

Bővebben...

Felhívás - gázvezeték átvágások megelőzése érdekében

Utolsó frissítés: 2015. július 08
Megjelent: 2015. július 08

katvedelemAz elmúlt időszakban az országban jelentős számban történtek gázelosztó vezetékek, gázcsatlakozó vezetékek és kiállások megsértésével, átvágásával kapcsolatos káresemények mind közterületen, út- és közműépítési, feltárási és javítási munkálatok során, mind magánterületen tereprendezési, illetve kertfenntartási munkálatok közben.

Bővebben...

Először adták át a Frigyesi József és a Kastal Ferenc városi díjakat Kisvárdán

Utolsó frissítés: 2015. július 03
Megjelent: 2015. július 03

DSC 0148A szakmai kitüntetések alapításáról és adományozásuk rendjéről szóló, 2014-es önkormányzati rendelet értelmében, a Képviselő-testület által évente egyszer, Frigyesi József Díj adományozható azon magánszemélynek, aki városunkban kiemelkedő teljesítményt ért el az egészségügy területén; illetve évente egyszer Kastal Ferenc Díjat adományozhat azon magánszemélynek, aki huzamosabb időn keresztül kiemelkedő tevékenységet folytatott és teljesítményt ért el Kisvárda Város közszolgálatában, közszolgáltatásában.

Bővebben...

Infokommunikációs program megvalósítása Kisvárdán

Utolsó frissítés: 2015. július 03
Megjelent: 2015. július 03

szocszolg idosugyi01Budapest V. kerület és Szombathely mellett, városunkban is elkezdődött az „Infokommunikációs modellprogram az idősek otthoni biztonságáért” elnevezésű projekt gyakorlati megvalósítása. A modellprogram kidolgozása Jeneiné Dr. Rubovszky Csilla nevéhez fűződik, aki majd két évvel korábban indította útnak a „Segítő Kezek” idősügyi mintaprojektet, amely Kisvárdán továbbra is aktívan működik.

Bővebben...

Együtt táboroznak a kárpátaljai és a kisvárdai gyerekek

Utolsó frissítés: 2015. június 29
Megjelent: 2015. június 29

DSC 0312A 2015. április 29-én, Kisvárdán aláírt, magyarországi-kárpátaljai megállapodás tartalmazza a gyerekek egész évben történő magyarországi táboroztatását, élelmiszer adomány folyamatos kijuttatását, illetve magyar intézményekben dolgozó emberek fizetésének kiegészítését.

Bővebben...

A város érvényes településrendezési tervével és helyi építési szabályzatával kapcsolatos hirdetmény

Utolsó frissítés: 2015. június 25
Megjelent: 2015. június 24

kisvarda logo hirhez 300x200Kisvárda Város Képviselő-testülete megtárgyalta és döntött a 99/2015. (V.28.) számú határozatában a város érvényes településrendezési tervével és helyi építési szabályzatával kapcsolatos módosítási igényekkel kapcsolatosan.

Bővebben...

Címlap Híreink Archívum Önkormányzat

kisvarda logo 180x178

szechenyi 2020 info